Lőfegyverek, bombalabor

2015. november 25., szerda, Világfigyelő

Hajdu János, a budapesti Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva tegnap este elmondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig „bombalaborra” is bukkantak.

Hajdu, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK délután közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, elmondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken. Közölte: az egyik esetben egy gépkocsiban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. Mint mondta, a fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is. A másik esetben – amelynek, mint mondta, nemzetközi szálai is vannak – négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, a gépkocsiban robbanóanyagot találtak. Ennél is fontosabb azonban, hogy házkutatások során „bombalabort” találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek emberélet kioltására maximálisan alkalmasak. Szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy „álcázott eszközként lehetett volna indítani”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2015-11-25: Világfigyelő - :

Obama: az Iszlám Államot meg kell semmisíteni

Az Iszlám Állam komoly fenyegetést jelent, amelyet nem szabad eltűrni, és meg kell semmisíteni – mondta Barack Obama amerikai elnök tegnap a Francois Hollande francia államfővel a washingtoni Fehér Házban közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2015-11-25: Világfigyelő - :

Öngyilkos merénylők a Sínai-félszigeten

Öngyilkos merénylők támadtak egy egyiptomi szállodára a parlamenti választások másnapján, tegnap a Sínai-félszigeti el-Arís városban; az öt halálos áldozat és legalább tizenkét sebesült között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is – jelentették egyiptomi sajtóforrások.