Kezdődik a Flow Fesztivál
Holnap kezdődik az M Stúdió tízéves születésnapi rendezvénye, a Flow Fesztivál, amely november 27. és december 1. között zajlik Sepsiszentgyörgyön. A fesztivál megnyitóját pénteken este fél 7-kor tartják a Háromszék Táncstúdióban, majd 19 órától az Uray Péter rendezésében készült, Romeo & Julia című előadását mutatja be a társulat. Az előadást követően este fél 9-től közönségtalálkozót tartanak a színház büféjében.
November 28-án, szombaton 19 órától a Frenák Pál Társulat Birdie című előadását lehet megtekinteni a színház nagytermében (koreográfia és koncepció: Frenák Pál). Az előadásban közreműködnek magyar, kubai és francia táncosok, főmotívuma a repülés. A Frenák Pál Társulattal fél 9-től közönségtalálkozó lesz a büfében.
Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében ma és pénteken 19 órától A. P. Csehov: Meggyeskert (rendező: Sardar Tagirovsky); szombaton 19 órától Jonas Gardell: Jegesmedvék (rendező: Zakariás Zalán) a kamarateremben. v Kézdivásárhelyen szombaton 19 órától a Yorick Stúdió előadása – Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? a Vigadó nagytermi stúdiójában (jegyár: 10 lej).
Könyvbemutató
Szombaton 11 órakor a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében Dimény Attila muzeológus bemutatja Coroi Artur a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Karatna című könyvét.
Testvértelepülések találkozója Csernátonban
Mától hétfőig zajlik Csernátonban a testvértelepülések második találkozója. 17 órára várják a vendégeket; pénteken 8–20 óráig hagyományos disznóvágás és disznótoros vacsora; a Haszmann Pál Múzeum, az Ika vár látogatása; filmvetítés, beszélgetések, pálinkakóstoló, 16 órától Csernáton képes albumának bemutatója.
Gyülekezeti hétvége és adventi vásár
Pénteken 17 órakor nyitják a Sepsiszentgyörgyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség ünnepségsorozatát a XV. Háromszéki Kamarakórus-fesztivál műsorával. Szombaton 10 órától kézműves-foglalkozást tartanak gyerekeknek és ifjaknak, 17 órakor a templomban koncertezik a Mandula Duó megzenésített versekkel és saját szerzeményekkel. Vasárnap a 11 órakor kezdődő, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten áldásban részesülnek az egyházi évben megkereszteltek, a gyerek- és felnőttkórus fellépését adventi vásár követi a templom körüli téren. 18 órakor a sepsiszentgyörgyi bábszínház Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel című betlehemes játékát láthatják az érdeklődők a templomban, 19.30-kor közös gyertyagyújtás a városközpontban. (Kgy. Z.)
XIV. Szellemiség Napok
Sepsiszentgyörgyön a Park vendéglő Di Stefano Termében tartják a héten naponta 18.30-tól a rendezvényt. Ma dr. Cristina Câmpean előadásának címe: A különbség, ami számít – a pszichoszomatikus betegségek megelőzése; a meditáció témája: a makrokozmosz isteni harmóniájába való tökéletes beilleszkedés; pénteken Miklós Éva előadásának címe: A vízböjt – testi, pszichés és értelmi megtisztulás, a meditáció témája: a tisztaság létállapota.
Rádió
Ma 17 órától kezdődik a Sepsi Rádióban (98,5 FM) a Korzó Klub negyedik évadának ötödik műsora. A Sepsi Rádió, a Háromszék és a Székely Hírmondó közös műsorának vezető témája az Új Jobboldal ismételt sepsiszentgyörgyi „ünneplése”.
Természetjáró előadások és filmek Háromszéken
Mécs László és Kollár Lajos hegymászók december 2-án, szerdán 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban (az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében), december 3-án, csütörtökön 19 órától Baróton a Party Pub étterem emeleti termében (a kihelyezett Tortoma Önképzőkörön) a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat Mozdulj! programja részeként tartanak vetítéssel egybekötött előadást.
A Himalája gyöngyszeme: Nepál címmel a Himalája legszebb országának földrajzi, geológiai, vallási, művészeti arcát mutatják be az utazó hegymászó szemével, különös figyelemmel a közelmúlt eseményeire is. Ezenkívül levetítik a Dhaulagiri, 8165 m (Himalája, Nepál) című filmet.
Kiállítás
* Ingyenesen látogatható ma 9 és 21 óra között a jubileumi Mária-év alkalmából nyílt Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítás a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
* Elmarad a II. székelyföldi fotóbiennálé mára meghirdetett kiállításmegnyitója a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház galériájában.
* A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban szombaton 17 órától Banner Zoltán művészettörténész megnyitja Bordi András festőművész (1905–1989) kiállítását. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész rendezte.
Zene
Az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében november 27-én 17 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Széna utcai evangélikus templomban a XV. Háromszéki Kamarakórus-fesztiválra. Fellép a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Pro Musica, Laudate, Kriza János, Voces, Snaps Vocal Band, Canticum, Canticorum, a kézdivásárhelyi Cantus, a kovásznai Pastorala, a bodoki Református Kórus, valamint a baróti Kájoni Consort.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma a Sensiblu (telefon: 0267 310 219, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen a Salvator (0267 362 961) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Heti mentő
A Kovászna Megyei Mentőszolgálat november 16–22. között 371 hívást kapott, ugyanennyi esethez mentek ki a mentőcsapatok. A hívások 37 százaléka nagyfokú sürgősség (agyvérzés, szívinfarktus, szülés, kómás állapot), 63 százaléka kisebb fokú sürgősség, mely nem veszélyezteti rögtön a beteg életét (hasi, epe-, vesegörcs, diabétesz, kisebb traumák). A 371 esetből 208-at a sepsiszentgyörgyi állomás látott el.
Röviden
ELŐADÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ. A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola dísztermében ma 19 órától Zarándoklat és spiritualitás címmel tart filmes előadást Bodó Attila, a Szabad gondolat blog szerkesztője, aki kilenc hónapon keresztül zarándokolt Dél-Ázsiában (Indiában és Nepálban) pénz nélkül, teljesen a gondviselésre bízva magát. Ugyanott bemutatják Bodor István Kiút a labirintusból című könyvét. A belépés díjtalan.
ÜZLETI KÁVÉZÓ. A Junior Business Club üzleti kávézójának (Business Café) soron következő találkozóját ma 19 órakor tartják a kézdivásárhelyi Székely vendéglőben. Témái a kreatív iparban gondolkodókat, a vállalkozó szellemű fiatalokat és fiatal vállalkozókat érintik. Meghívott vendégek: Molnár Hunor, a Vocalcycle képviselője és Fekete Bálint, a Kartoon Network tulajdonosa. A videokommunikációs előadáshoz csatlakozik a 2015-ös Országos Fiatal Vállalkozói Díj tulajdonosa, Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding Zrt. vezetője, valamint a 2015-ös év Jövő Reménysége Díj tulajdonosa, Békési Brigitta, a Beautyrobic megálmodója.
BALESET-SZIMULÁCIÓ. A sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában ma 11–13 óráig a Salvatore Egyesület és támogatói (Ariadne Impex és Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség) baleset-szimulációt szervez. Minden érdeklődőt várnak.
GUZSALYAS. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 17.30-tól kézműves-foglalkozás gyermekeknek, diákoknak (nemezelés, szövés).
MESEKLUB. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban meseolvasás, meseillusztráció készítése ma 14–15 óráig óvodásoknak, 16–17 óráig I–IV. osztályosoknak.
KEZDŐ INTERNETEZŐK KLUBJA. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban pénteken 10–11 óráig internethasználati útmutató vehető igénybe. A részvételi szándékot jelezzék előre a 0267 363 018-as telefonszámon.
NYITOTT KAPUK. A rendőrök, a csendőrök és a tűzoltók pénteken 10 órától Sepsiszentgyörgyön a Grigore Bălan tábornok út 71. szám alatt nyitott kapukkal várják a város lakosságát, kicsiket és nagyokat egyaránt. Bemutatnak különböző kommunikációs technikákat, hadászati felszereléseket és járműveket.
BOLHAPIAC. Adni-venni, csereberélni lehet szombaton 9 órától a kézdivásárhelyi sportcsarnok előterében. Az asztalfoglalás ingyenes, belépődíj nincs.
ÁRAMSZÜNET. Kálnokon és Kőröspatakon ma 8–16 óráig, Sepsiszentgyörgyön ma 8.30–16 óráig a 12-es transzformátorállomás körzetében, az Út- és Hídépítő Rt.-nél, valamint a Magor-Covacet Kft.-nél szünetel az áramszolgáltatás.