Miénk a város

2015. november 26., csütörtök, Közélet

Három háromszéki diák nyert játékokat és könyveket tartal­mazó Csodasarok csomagot a Miénk a város elnevezésű internetes versenyen, amit harmadik alkalommal hirdetett meg külhoni magyar iskolák diákjai számára a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A jutalmakat tegnap Potápi Árpád államtitkár adta át Sepsiszentgyörgyön.
 

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A játék során mesekeretbe foglalt feladatokat kellett megoldaniuk a jelentkezőknek, de pontjaikat gyarapíthatták pontgyűjtő feladatok megoldásával is. Rajzoltak, gyurmáztak, fényképeket készítettek. Az októberi verseny négyfordulós volt, amelyen a Kárpát-medence háromezer magyar diákja vett részt két korosztályban, 6–10 és 10–14 éves kategóriában.
Háromszékről Zsigmond Katalin, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola I. osztályos tanulója és a Szonda Regő és Gergő testvérpár, a Székely Mikó Kollégium II. osztályos tanulói nyertek Csodasarok csomagot, ami csocsóasztalból, könyvekből, fejlesztő játékokból áll, értéke egyenként százezer forint, s bár egyéni versenyről van szó, a kiírás szerint a jutalmat a díjazott osztálya kapja. Könyvjutalmat kapott Gáspár Dániel első osztályos tanuló és a negyedikes Berde Blanka, valamint a Gulliver Óvodából Gáspár Hanna Petra. Egy következő alkalommal a verseny kézdivásárhelyi, bardoci és nagyajtai díjazottját is jutalmazzák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2015-11-26: Közélet - :

Kettős aláírásgyűjtés

Két aláírásgyűjtést is folytat párhuzamosan az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kötelező migrációs kvóta ellen. A magyar állampolgársággal is rendelkezők támogathatják a Fidesz által kezdeményezett véleménynyilvánítást, a román állampolgárok pedig csatlakozhatnak az EMNP hasonló, de Romániára vonatkozó kezdeményezéséhez.
2015-11-26: Közélet - :

Kárpótlás szárazság után

Amint keddi Gazdakör rovatunkban jeleztük, Achim Irimescu agrárminiszter be­jelentette: december 25-éig folyósítják a szárazság okozta jövedelemkiesés enyhítését célzó kárpótlásokat.