Az előző kormány intézkedéseitől gúzsba kötve, az új kabinet sem képes csodákra – ez derül ki a jövő évi költségvetés napokban nyilvánosságra hozott tervezetéből. Hiába szakértők a miniszterek, egy politikai kabinet hosszú távra ható, kormányrendeletekbe, törvényekbe foglalt intézkedéseit kénytelenek életbe ültetni, néhány látványos gesztusnál többet nem tehettek, és őrizni próbálják az igen kényes, törékeny egyensúlyt.
Milliárdokat visznek el az év során megszavazott fizetésemelések, a különböző szociális juttatások növelései, a gazdaság által termelt többlet nagy részét felemésztik, így nem csoda, hogy beruházásokra Cioloşék sem szánhattak sokkal jelentősebb összeget. Változást hozhat azonban, hogyha a tervezett 37,7 milliárd lejt valóban észszerűen el is költik, mert láthattuk, a Ponta-kormány éppen az előirányzott, de el nem végzett munkákon takarította meg a népszerűségnövelő osztogatásra szánt pénzeket.
Kicsivel többet kap az egészségügy és a tanügy (a GDP 4,2, illetve 3,6 százalékát), ám költségvetésük még így is messze az európai átlag alatti, és az oktatás esetében továbbra is nagyon távol áll a törvénybe is foglalt 6 százaléktól. Csodákat nem várhattunk Cioloşéktól, a reform pedig nem csak a pénzen múlik, sokkal inkább a minisztereken és az észszerű elképzeléseken. Egy év múlva számba vehetjük, volt-e szándék, tudás jobb, működőbb rendszerek megalapozására, tégláról téglára építgetésére.
Elhalasztotta a kormány a minimálbér Pontáék által megígért emelését. Sokakat érintő érvágás, ám az már bebizonyosodott, hogy kétélű intézkedés: tönk szélére sodorhat kis- és közepes vállalkozásokat, kibillenti az egyensúlyból a magánszektor bértábláit, kijátszható, és az adócsalást bátorítja. Az új pénzügyminiszter éppen hatástanulmányok hiányára hivatkozva döntött az elnapolásról, ami sovány vigasz azoknak a millióknak, akik e pár tízlejes növekedéstől remélték helyzetük javulását.
Nagy port kavart intézkedés, mely igazodik az utcán tüntetők követeléseihez, hogy megvonták az ortodox egyháztól a templomépítésekre szánt pénzt, az eddigi kormányok ugyanis jelentős összegekkel vásárolták meg Isten földi helytartóinak kegyeit. Ezzel szemben hideg zuhany, hogy ismét jelentősen nő az erőszakszervezetek büdzséje. Jóval nagyobb lesz a hadsereg finanszírozása – ez is törvény által szentesített nemzetközi vállalás –, de számottevően többet kap a belügyminisztérium és a hírszerzőszolgálatok is. Lám, máris gyümölcsözött az egy héttel ezelőtti terroristacirkusz.
Hideget és meleget egyaránt tartalmaz a jövő évi költségvetés, sorsa a parlamentben dől el, és kiderül, a tüntetések után megszeppent honatyák tartják magukat ígéretükhöz, vagy fütyülnek a törékeny egyensúlyra, és tele lesznek fontosságukat, újraválasztásuk szükségességét igazoló egész sor „jobbító” javaslattal.