November 28-án, Bukovina napján – mert ilyen is van – ünnepelték a település első írásos említésének 525. és a szomszédos Mănăstirea Humorului 600. évfordulóját. Voltak ott polgármesterek, szenátorok, parlamenti képviselők, megtisztelte jelenlétével a rendezvényt a megyei tanács elnöke és a törvényesség helyi őre, a prefektus is együtt ünnepelt a néppel: nem szaladt el fenyegető levelet írni és bíróságon pert indítani Bukovina zászlaja ellen.
Az észak-moldvai tartományt 1774-től, a Habsburg Birodalomhoz való csatolásától kezdve nevezik hivatalosan Bukovinának, 1849-ben az Osztrák Birodalom hercegségévé nyilvánították, az első világháborút és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követően került Romániához. Jelenleg a tartomány déli része, Suceava megye tartozik Romániához. Személyes tapasztalatból mondom, létezik bukovinai identitás, sőt, a bukovinai románok különbeknek tartják magukat moldvai társaiknál.
Bukovina hercegségcímeres lobogójának felvonását jó jelnek tartottam a normalitás felé haladás göröngyös útján. Egyre többen szoknak hozzá a regionális zászlók használatához, hisz az egy tájegység megkülönböztetésére, egyéniesítésére szolgál. Csupán nálunk, Székelyföldön hadakoznak minden eszközzel ellene.
A december 1-jei ünnepekről szóló beszámolókban láttam, Zilahon megjelent Erdély zászlaja. Nem hivatalosan, de ott lobogott a tömegben. Erdély címerének mázait (kék-vörös-arany) kivetítve vízszintesen sávozott kék-piros-sárga zászló. Olyan, amilyeneket ama 1918-beli december 1-jén Gyulafehérváron lobogtattak. Csak történelemhamisítóink színezték ki és cserélték fel a színek sorrendjét kék-sárga-pirosra a korabeli fekete-fehér vagy szépia fényképeken.
Aztán a derűre hamar jött a ború. A szolgálatos diverziókeltők megtöltötték a médiát azzal, hogy Románia nemzeti ünnepére virradóra Sepsiszentgyörgyön a Bronz Béla (Az ismeretlen katona szobra) melletti árbocon székely zászlóra cserélték a román lobogót. Ki látta? Az esetet jelentő tartalékos katonatiszt? Aztán az esetet szétkürtölő prefektus? Utóbbi – közlése szerint – rögtön felkapott egy másik lobogót, s azonnal a helyszínre sietett, s azt felvonta az árbocra. Éppen volt nála egy ugyanolyan méretű lobogó. Mondom, lobogó, és nem zászló. A különbség az, hogy míg a zászlót rúdra erősítik, a lobogót árbocra, magyar területen őrfára vonják fel. Tehát azt a lobogót a zsineghez való erősítésre elő kellett készíteni. De a prefektusnál éppen volt egy méretre szabott, előkészített darab…
Különben a nemzeti jelképekre oly érzékeny prefektusunk nem ismeri a román zászlót. December 1-je közeledtével intézménye székházának homlokzatát beborította egy téglalap alakú, háromszínű textíliával. Szándékosan nem használtam zászló kifejezést, mert a zászlót nem szokás kifeszíteni, annak az a feladata, hogy lobogjon. Nos, oda kifeszítettek egy vízszintes, kék-sárga-piros sávozású textíliát. Ha zászlónak tekintjük, akkor sem román zászló, mert az függőleges osztatú, a jogszabály magyarázata alapján a román nép gerincességét jelképezendő. Négy nap elteltével a kormánymegbízottnak szólhattak, hogy baj van a jelképpel, s a textíliát 90 fokkal elfordították. Most már függőleges irányban oszlottak el a színek, de akkor sem Románia zászlaja, hanem egy lefordított, vízszintesen osztott zászló. Ha a törvényesség felkent őre elolvasná az ország zászlaját szabályozó törvényt, láthatná, hogyan aránylanak egymáshoz az oldalak.
A román zászló leszerelésére nincs tanú, de van cirkusz. Emellett megtöltötte a sajtót a kézdivásárhelyi „székely terrorista” ügye. Most már minden székely, magyar „ellensége” az államnak. A reményt keltő fejlemény – Bukovina lobogójának felvonása – igencsak elhalványult. Olyannyira, hogy pillanatnyilag nem nekünk áll a zászló.