VAJDA DÉNES, Sepsiszentgyörgy. Sajnos, egészségi állapotom nem engedte, hogy az elejétől részt vegyek a Beke István melletti tüntetéseken, de múlt szombaton úgy éreztem, menni kell, és mentem! Bizony mondom, megérte! Mert megint büszke, igazságszerető, gerinces székelynek érezhettem, érezhettük magunkat a 25 év megalázkodó, térden csúszó RMDSZ-es politika után, amely miatt sokszor szégyelltem magam.
De most ott voltunk, civilizáltan és erőt sugározva, dacosan felemelt fejjel, csillogó szemmel követeltük az igazságot! 16 órakor a Kanta utca felé pillantva láttam egy kankós pálcával, felesége karjába kapaszkodva érkező 80 év feletti bácsit, amitől elöntött a keserűség, és eszembe jutott Kelemen Hunor, aki „érdekképviseletünk” fejének vallja magát, és aki azonnal elhatárolódott mindentől... A bácsi meg kiállt a térre, reszkető lábán odajött, mert úgy érezte, ott a helye, igazsága vagyon, és azt megvédi! Köszönöm neki, visszaadta ama hitemet, hogy nemzetemet nem lehet soha eltiporni... Ezek után kérdezem: a „minden magyar számít” mottóval kampányoló RMDSZ kit képvisel? Mert minket nem, az biztos! Bokor uram, legalább szemkiszúrásból kijöhetett volna egy emberi szóra, hisz saját városa lakói hívták, várták – de nem, nagy a pártfegyelem, a kártyákat Bukarestben keverik, ugyebár? Megyeitanács-elnökünk kézdivásárhelyi, őt is szívesen láttuk volna. A minimális, amit elvártunk volna, hogy elmondják: minden ember ártatlan, amíg az ellenkezőjét egy független bíróság komoly bizonyítékok alapján ki nem mondja! Elmondják, az RMDSZ kiáll, és megpróbál segíteni Bekének az igazság kiderítésében, jogi képviseletet biztosítva neki – mert minden magyar számít... De az RMDSZ elhatárolódik – mitől is? Talán tőlünk... És még valami: ki cserélte le az állomási katonaszobornál a zászlót, mert tettes arra sincs, mint ahogy bomba sincs, nem is volt. Hol tiltakozott az RMDSZ a mocskos provokációk miatt, melyik európai fórum asztalát csapkodták felháborodásukban? Na mindegy, már rég nem várok tőlük semmit, üldögéljenek csak nyugodtan Bukarestben, valószínű, nem sokáig tehetik már.
BOCZ KLÁRA, Sepsiszentgyörgy. Minden évben keserű szájízt hagy maga után a magyarságban a december elsejei román nemzeti ünnep. Pár évig provokátorok jöttek, és az általuk előidézett események miatt diákokat és felnőtteket hurcoltak meg, vetettek alá rendőrségi kihallgatásoknak, illettek különféle vádakkal. Most pedig egy családapát tartóztattak le és kiáltottak ki magyar terroristának, amiért pirotechnikai eszközöket találtak nála – olyan tűzijátékokat, amelyeket manapság az egész országban és világban használnak! Nem tudom, kinek az érdeke összeugrasztani a magyar és a román embereket, akik próbálnak békésen egymás mellett élni? Mi a jó a feszültségben, kinek jó ez? Nem tudom. De azt tudom, hogy bármi történik, mi itt születtünk, ahogy a szüleink és gyermekeink, a dédszüleink és az unokáink is – akinek pedig ez gondot okoz, azt senki nem kötelezi arra, hogy itt éljen, elég szélesek az utak ebben az országban.
GYÖRGY IBOLYA, Sepsiszentgyörgy. Szeptember 9-étől rendszeres páciense vagyok dr. Kun Imre Zoltán endokrinológusnak, a Pro Vitam klinika szakorvosának, aki véleményem szerint súlyos idegi problémákkal küzd. Akárhányszor megjelentem nála ellenőrzésre, mindig ideges volt, és megalázó szóbeli bántalmazásban részesített. Utoljára december 8-án voltam, ezt a napot soha nem felejtem el. Mint mindig, most is idegesen beszélt. Átadtam az eredményeimet, kérdezte, hogy melyik az utolsó, de mikor meg akartam neki mutatni, rám ordított: hagyjon békén, maga nekem ne mutogasson, fogja be a száját... Néhány eredményem rossz volt, és meg szerettem volna tudni, hogy mi az FT4, FT3, az antitest, és milyen stádiumban van a betegségem – de bár ne kérdeztem volna, mert amit ezután kaptam, az tönkretette a napomat. A válasz az volt, hogy „maga mindent ne akarjon tudni, maga nekem nem tanítványom, majd ha az lesz, elmondom”. És hasonló hangnemben utasított: december 19-én vetesse le a vért, 21-én még itt vagyok, hozza be. Mondtam, hogy 15-én külföldre utazom, és január végén jövök haza, erre azt felelte: akkor vetesse le ott a vért, és hívjon fel az eredménnyel, vagy csináljon, amit akar. Azt hittem, verés nélkül nem úszom meg a konzultációt, pedig azért megyek orvoshoz, hogy meggyógyuljak, és mindent tudjak a betegség stádiumáról... És ezért a bánásmódért még fizettem is! Még szerencse, hogy nem minden orvos ilyen, például Luppinger Attila háziorvos kimondhatatlan türelemmel és szeretettel foglalkozik betegeivel, hálás is vagyok neki.
