Az ismét késlekedő sugási síszezon előestéjén kapjuk a szomorú hírt: Ernő bácsi nem fogad többé a felvonó aljában. Ernő bácsi, pedig csupán 48 évet mért neki a sors, de főként a fiatalok olyan természetességgel bácsizták, mintha csak ő lenne minden felvonós-pályagondnok között a rangidős. Ám Ernőre korántsem kora, hanem határozottsága, hozzáértése tettrekészsége ragaszthatta rá eme megtisztelő „bácsizást”.
Igen, Ernő, aki számomra egy jó évtizeddel ezelőtti, soron kívüli esti sízés kapcsán nem bácsi, nem főnök, hanem egyszerűen Ernő marad örökre, nemcsak gondnoka, hanem állandó összetevője volt a sugási pályának. Már a kezdetektől, amikor még csak az „ötösig” szerelték fel a reflektorokat. Vagy talán még korábbról. Nélküle bizony nem indult a felvonó, és javítani, apró vagy nagyobb hibát elhárítani sem másztak fel a felvonó oszlopaira. És a végre beszerzett ratrakra sem, amelyen a pilóta cím is ráragadt. Emlékszem, milyen büszkén, kissé rátartian mutatta néhány évvel ezelőtt az egyik videomegosztóra feltöltött kisfilmet, ahol az éjszakai pályakészítés főszereplője ő maga volt: Ernő, a pilóta. Szólj, ha mehetünk – mondja az adó-vevő készülékbe a interneten most is elérhető rövid filmecskén, aminek Amit senki sem lát, de másnap hálás érte címet adták az alkotók.
Sugásfürdő mindenese immár az égi sípályák karbantartását végezheti-irányíthatja. Azt innen végképp nem fogjuk látni, netán kritizálni, ám Ernő (bácsi) itt marad az emlékezetünkben. És hiányozni fog...
