Schengen fontos Berlinnek

2015. december 15., kedd, Világfigyelő

Németországnak létfontosságú a belső határőrizet nélküli schengeni övezet fennmaradása, ezért támogatja az Európai Bizottság javaslatát az övezet külső határainak védelmét szolgáló uniós intézmény kiépítéséről – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió elnöke tegnap pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében, amelyet a küldöttek csaknem tíz percig tartó tapssal üdvözöltek.

Angela Merkel mintegy 75 perces elnöki beszámolójának legnagyobb részében a menekültválsággal foglalkozott, megerősítve kezdettől fogva képviselt álláspontját, miszerint Németország erős országként megbirkózik a kihívással, és a nemzetállami szintű intézkedések mellett közös európai megoldást és nemzetközi együttműködést sürgetett. Az uniós szintű intézkedésekkel kapcsolatban nem említette a menekültek elosztására szolgáló kvótarendszert, és menekültkontingensekről sem beszélt. Az idén érkezett több mint egymillió menedékkérő megjelenése révén a lakosságban kialakult aggodalmakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani. A menekülteknek azonban be kell illeszkedniük, tiszteletben kell tartaniuk a német értékeket és törvényeket, meg kell tanulniuk németül. Hangsúlyozta, hogy a „multikulti élethazugság”, mert „párhuzamos társadalmak” kialakulásához vezet.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 749
szavazógép
2015-12-15: Világfigyelő - :

Cseh és szlovák felhördülés

Bekérette a szlovák külügyminisztérium Magyarország pozsonyi nagykövetét, és hasonlóan járt el a cseh külügyi tárca a budapesti kormány prágai képviselőjével. Pozsony és Prága felháborodását Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos kijelentése váltotta ki.
2015-12-15: Világfigyelő - :

Áfacsökkentés lakásépítésre

A jövő év első napjától 2019. végéig a jelenlegi 27 százalék helyett 5 százalék lehet az új építésű lakóingatlanok forgalmi adója az ezt tartalmazó törvényjavaslat szerint, amelyet már ma elfogadhat a magyar országgyűlés.