Fogorvos volt és író. Ezenkívül gyermekkorában az édesapja mellett földműves, az apja „duna-csatornáskodása” miatt kicsapott kisiskolás, 17 évesen érettségiző diák, a kolozsvári és a szebeni teológiákon lelkészi pályára készülő teológus, majd orvostanhallgató – amíg ki nem tették az egyetemről –, diploma nélküli fogorvos, majd újra egyetemista, s végül 31 éves korában – kiváló tanulmányi eredménnyel diplomázva – megállapodhatott a pályakezdő fogorvoslás meglehetősen nehéz útján. Bizony mozgalmas élet. Írói műhelyében nem kellett sokat keresgélnie az ihletet adó témákat, tódultak azok maguktól is.
***
Az erdővidéki polgárosult Olaszteleken született 1939. november 1-jén. Édesapja ugyancsak Márkó Imre, földműveléssel és ácsmesterséggel foglalkozott, édesanyja, Fodor Katalin a gyermeknevelést, háztartást vezette, és segített a földművelésben. Gondtalan kisgyermekként szülőfalujában végezte a négy elemi osztályt, de nemsokára olyan korszak következett, amelyben gyermeki lelkét a félelem, majd a meg nem értés és fájdalom töltötte fel. Történt ugyanis, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakítása idejében az azzal egyet nem értő egyéneket megfélemlítés, elrettentő példa statuálása végett minden ítélet nélkül egyszerűen börtönbe zárták vagy az akkor építeni kezdett Duna–Fekete-tenger csatornához vitték rabszolgamunkásnak, ahonnan sok esetben nem volt visszatérés. Az édesapját is így vitték el a „fekete autóval”, azt sem tudva, hogy hova, s ráadásul a semmiről nem tehető, ártatlan gyermeket kicsapták az erdőfülei iskolából, ahol a felsőbb elemi osztályokat végezte. Aztán látszólag minden rendeződött, és a baróti középiskolában az akkor honos iskolatörvény szerint a tizedik osztály elvégzése után érettségizett.
A kolozsvári Protestáns Teológiára nyert felvételt, ahonnan a harmadév elvégzése után a német nyelv elsajátítása végett átigazolt a Szebeni Teológiára, és összesen, mint maga írja: „teológuskodtam négy évet”. Talán mert azt tapasztalta, hogy édesapja a munkája után – lett légyen az földművelés vagy ácsmunka – azonnali eredményt látott, s úgy vélte, neki is ilyen foglalkozást kellene űznie, nem lépett a lelkészi hivatás útjára, hanem a marosvásárhelyi Orvosi Egyetem fogorvosi karára felvételizett, ahova a második nekirugaszkodás után be is jutott.
A kétféle teológián eltöltött négy év azonban nem volt elfecsérelt idő. A két nagy erdélyi város különböző népének és kultúrájának megismerése kiegészítette az erdővidéki mezővárosi középiskolában szerzett ismereteket, sőt, sokban túl is nőtte, hiszen ezalatt alapos művészeti, irodalmi, vallásfilozófiai műveltségre tett szert. Csakhogy az egyetemen a hatalom akkori urai nem szerették a filozofálgatókat, a „gondolkodom, tehát vagyok elvét” vallókat, a kételkedőket – főleg, ha pártpolitikai vonazata is volt e kételyeknek. Így Márkó Imre negyedéves orvostanhallgató 1965 karácsonyán ajándékul az egyetemről való kicsapása papírját kapta kezébe. Nagy csalódással mesélte később nekem, hogy ehhez besúgó kollégái is besegítettek. Csupán hasonló léthelyzeteket megélt ember találhatna méltó szavakat leírni, mit érezhetett az életét berendezni készülő 25 éves férfi ekkor. Talán a Krizsovánszky Szidónia színésznővel ebben az évben szerelemből megkötött házassága adott erőt a sokévi tanulás látszólagos hiábavalóságának elviseléséhez. Hiszen már szinte kész orvos volt, már sokat tudott a fogorvoslásból, szinte már csak az a sofőrkönyvhöz hasonló, diplomának nevezett okirat hiányzott. S mert felesége a szatmári színházhoz kapott kinevezést, ő is Szatmáron, majd Krasznán – kétségek és reménységek között gyötrődve, értékes éveket veszítve – úgy-ahogy „fogászkodott”, a reménység és a kétségbesés partjai között.
Végül 1967-ben visszavették az egyetemre, 1970-ben megszerezte a mesterség gyakorlásához szükséges diplomát, s indulhatott igazi céljai felé.
Mivel felesége a sepsiszentgyörgyi színháznál kapott állást, Háromszékre jöttek. Márkó doktor előbb Málnáson, (1970–71), majd Előpatakon (1971–72), azután a 2-es számú Líceumban, majd a szentgyörgyi textilgyárban dolgozott fogorvosként 70 éves koráig. Pácienseivel végtelenül közvetlen, emberközeli kapcsolatot ápolt, rendelője egyféle közéleti információs központként is működött.
A fogorvoslás mellett írásban is kamatoztatta tehetségét, a teológián szerzett műveltségét és a kultúrához való vonzódását. Első írása 1961-ben a kolozsvári Igazságban jelent meg. Az ezután írt novelláit, hangulatképeit, színházi jegyzeteit a Vörös Zászló, Új Élet, Utunk, Megyei Tükör, Hargita, Előre, Igaz Szó és A Hét közölte. A medvebocsok című novellájából Budapesten rádiójátékot készítettek Jósfay György rendezésében (1972).
Közéleti, mindig a kiszolgáltatottak pártján érvelő jegyzeteivel 1990-től a Háromszékben, illetve annak meglétéig a Romániai Magyar Szóban jelentkezett. Álnevei: Teleki Mózes és Vásárhelyi Imre. Közéleti írásait Lágy morajlással, Mályvarózsa a kert sarkában, Utak útvesztőiben című köteteibe egybeválogatta. Tagja volt annak a bizottságnak, amely megírta, megszerkesztette a 145 éves sepsiszentgyörgyi kórház emlékkönyvét (Emlékkönyv. A sepsiszentgyörgyi kórház 145 éve).
Krizsovánszky Szidónia neves színművésznővel kötött házasságából két leánygyermek született: 1968-ban Szidónia és 1978-ban Eszter. Szidónia angol–magyar tanári szakot végzett, Eszter édesanyja hivatását választva a marosvásárhelyi színiakadémián államvizsgázott. Magyarországon élnek, Eszter Erdélyben is dolgozik.
Dr. Márkó Imre feleségével együtt a sepsiszentgyörgyi szemerjai új temetőben nyugszik.
Emlékét lányai, unokái és sok-sok betege őrzi.
DR. NAGY LAJOS
