Az ünnepek közeledtével Szabolcs is hazalátogatott, így lehetőségem volt beszélgetni vele. Mesélt a dévai csapatról, eddigi teljesítményéről, a bajnokságról, a román válogatott kiábrándító szerepléséről mind az Európa-, mind a világbajnokság selejtezőjében, illetve az utánpótlás helyzetéről is szót ejtettünk. A jövővel kapcsolatban Szabi elmondta, hogy miután szögre akasztotta a cipőjét, szívesen folytatná edzőként, és átadná a tanultakat az új generációnak.
– Milyen a hangulat a dévai csapatban? Jelenleg az első helyen álltok tizenegy győzelemmel és egy vereséggel.
– Nagyon jó a hangulat a csapatban, jól megértjük egymást. Az idény elején számítottunk arra, hogy az első három között leszünk az odavágók után, de ha reálisan nézzük, akkor nem sokan gondolták, hogy az élre ugrunk. Szerintem a Marosvásárhelyi City’US és a Temesvári Informatika csapatának is jobb a kerete, mint nekünk. Egy jól szervezett alakulat vagyunk, napról napra egyre jobban összekovácsolódunk, így sikerült az eddigi eredményeket elérni.
– Jól kijössz csapattársaiddal? Kivel értesz a legjobban szót?
– Ahhoz képest, hogy a többség román, nagyon jól kijövünk egymással. Több játékost is ismertem a válogatottból, de jól szót értek Petrişor kapussal és Pânzaruval is. Utóbbival több évet játszottam a Sepsi FC-nél is, jó barátok vagyunk.
– Hogy érzed magad? 12 mérkőzésen 15 gólt rúgtál. Elégedett vagy?
– Én soha nem vagyok elégedett magammal. A folytatásban szeretnék még többet kihozni magamból, de sajnos most ezzel kell megelégednem.
– A Sepsi FC ellen is kivetted a részed a gólözönből, és a tízből két találatot magadra vállaltál, illetve tavalyi csapatod, a Székelyudvarhely ellen is háromszor betaláltál. Tudsz ilyenkor is úgy örülni, mint amikor más csapatnak rúgod a gólt, vagy ebben az esetben máshogy kezeled a helyzetet?
– Sepsiszentgyörgyről indultam el, Székelyudvarhelyen pedig lehúztam két évet, és amikor gólt rúgok ellenük, megadom a tiszteletet, és nem örülök a találatnak, igyekszem emberséges lenni.
– Eddig csak egy csapat tudott legyőzni titeket. Rossz napotok volt, vagy ennyire jól játszott a Jászvásár?
– Rossz napunk volt, és Jászvásárnak minden bejött. Sajnos, nekünk a kialakított számtalan helyzetből bement öt,  nekik nyolc lehetőségük volt, és egyszer sem hibáztak.
– Tizenkét mérkőzés után már látszik, hogy melyik csapat mire képes. Szerinted melyek azok az alakulatok, amelyeknek esélyük van a bajnoki aranyéremre?
– Szerintem a fő esélyes Marosvásárhely, Temesvár és Déva, de nem kell leírni a kisebb csapatokat sem, mint például Călăraşi, Székelyudvarhely vagy Galac. Nagyon sokat számít, hogy melyik csapat hogyan gazdálkodik a kerettel, és a sérülések mennyire hátráltatnak. Nálunk, ha két-három játékos lesérül, az elég nagy érvágás, hiszen nem túl hosszú a kispadunk, de ezzel szemben Temesvár és Marosvásárhely nem érzi meg annyira, mert tizenöt játékosból válogathatnak.
– Nagyon sokat pletykálnak arról, hogy miért mentél el Sepsiszentgyörgyről. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és mondd el: mi volt az oka a klubváltásnak?
– Tudom, hogy miután elmentem, haragudtak rám az emberek, de új kihívásra vágytam, környezetváltozásra, és bajnokságot akartam nyerni. Ez már elég rég volt, és nem szívesen tépem fel a sebeket, lassan mindenki elfogadja, hogy továbbléptem, és megértik a helyzetemet. Azóta is jó viszonyban vagyok az edzővel és egykori csapattársaimmal.
– Ez a harmadik csapat, ahol játszol. Hol érezted a legjobban magad?
– Ha az eredményeket nézem, Szentgyörgyön két bajnoki ezüstérmet szereztem, Udvarhelyről pedig egy második és egy harmadik hellyel léptem tovább, illetve Déván a nyár végén megnyertük a szuperkupát. Eddig mindenhol nagyon jól éreztem magam, nagyon sok szép és felejthetetlen emlékkel gazdagodtam.
– Eddigi karriered során jó pár edzővel dolgoztál. Szerinted kivel tudtál a legjobban dolgozni?
– Erre csak azt tudom mondani, hogy van olyan időszak, amikor nagyon jól kijössz az edzővel, de van olyan is, amikor nem kívánsz vele tárgyalni, mert nem értitek meg egymást, mindkettőtöknek megvan a saját véleménye, és egyik sem enged a huszonegyből. Jakab Zoltánnal nagyon jó kapcsolatot ápoltam itt, Szentgyörgyön, de Udvarhelyen már voltak problémáink, mert több szerepet is betöltött, hiszen nemcsak edző volt, hanem menedzser is, és ütköztek az érdekek. Aztán később rájöttünk, hogy engednünk kell, mert csak úgy haladhatunk. Annak ellenére, hogy eljöttem Dévára, még mindig jó a kapcsolatom Jakabbal, persze nehéz szívvel engedett el, de tudta, hogy a Hunyad megyeiek jobb anyagi lehetőséget biztosítanak.
– Szeretnéd kipróbálni magad külföldön? Miért?
– Volt már szó arról, hogy játsszak Magyarországon. 21 évesen voltam próbajátékon Győrben, de úgy éreztem, túl fiatal vagyok egy Győr-szintű csapathoz, így hazajöttem. Ha most nyáron nem érkezett volna a dévaiak ajánlata, több, mint valószínű, tettem volna egy kitérőt külföldre.
– Mi a véleményed a román válogatott felejthető teljesítményéről? Az Eb-t a pótselejtező utolsó másodpercében buktátok el, a vb-re pedig nem jutottatok ki a csoportból. Szerinted ez miért így történt?
– Románia eddig három kontinensviadalon szerepelt, ez lett volna a negyedik. Nagyon drámai volt a kiesésünk, hiszen a hosszabbítás utolsó másodpercében kaptunk gólt. Az a helyzet ezzel a válogatottal, hogy volt egy nagyon tehetséges és jó nemzedék, amely most kezd kiégni, úgymond kiöregedni. Ignat és F. Matei sérülés miatt nem volt ott a vb-selejtezőn, illetve Lupu befejezte játékoskarrierjét, és edzőnek állt. Ők hárman kezdőjátékosok voltak, és hiányuk a kieséshez vezetett. Véleményem szerint két-három év múlva egy új generációból lehet építeni ütőképes válogatottat.
– Milyen érzés volt átélni a magyarok utolsó másodpercben szerzett fejes gólját?
– Őszintén mondom, hogy csak néhány részletre emlékszem, olyan gyorsan történt. Néztük, hogy mikor lesz már vége, és akkor jött az előreívelt labda, és a következő pillanatban a labda már a hálóban volt, a nézők őrjöngtek, és mindenki szaladt be a pályára. Leírhatatlan érzés, sokk volt számunkra, hogy egy Eb-szereplést így buktunk el. Romániát kiáltották ki az esélyesebb félnek, hiszen Európa-szinten top tízes válogatott, viszont Magyarország csak egyszer kvalifikálta magát, amikor elnyerte 2010-ben a rendezési jogot, és házigazdaként hivatalosan ott lehetett.
– Hogy látod a futsal jelenlegi helyzetét Romániában? Vannak tehetséges fiatalok az utánpótláscsapatokban?
– Ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedék – magamat is beleértve – elérje azt a szintet, amelyet a Matei testvérek képviselnek, nagyon sok tapasztalatra van szükségünk. Ha bevallja valaki magának, ha nem, attól még nagyon sokat kell tanulnunk, hogy feljebb tudjunk lépni. Emellett pedig tehetségre is szükség van. Sajnos, ha más országokat is megnézünk, láthatjuk, hogy a futsal is kiemelt helyen van, több pénzt fektetnek bele, nagyobb odafigyelést kap az utánpótlás-nevelés. Ha Romániában nézünk meg egy bajnoki mérkőzést, a lelátókon találunk két-háromszáz nézőt, ezzel ellentétben máshol akár ezreket is megmozgat egy meccs. Annyi pozitívumot látok az itteni futsalban, hogy tavaly elindították az U19-es bajnokságot, akkor volt négy csapat, idén viszont már kilenc van.
– Sok szurkoló szívesen látna újra a Sepsi FC mezében. Van rá esély, hogy még egyszer zöld-fehérben játssz?
– Amikor elmentem Udvarhelyről, ott is ezt kérdezték. Dévával egy évre szóló szerződésem van, de utána minden lehetséges. A szívem Sepsihez húz, és egyszer még fogok zöld-fehérben játszani.
– El tudod képzelni, hogy egész életedben csak a futsalnak élj?
– Még jó pár évig szeretném bűvölni a labdát és jobbnál jobb eredményeket elérni. Tavaly Szécsi Barnával közösen edzettük az udvarhelyi U19-es csapatot, ahol aranyérmet nyertünk. Nagyon jól kijöttem a fiúkkal, és szerettem az edzői szerepkört. A jövőre nézve el tudom képzelni, hogy játékoskarrierem után az edzősködés lesz az életem.

MISKA BRIGITTA