Advent végén, karácsony előtt jó lenne lassan, méltósággal elcsendesedni. Jó lenne nem rohangálni, nem kapkodni, csak figyelni fontos, emberi dolgainkra. Környezetünkre, szeretteinkre s magunkra. Ám ez az áhított békesség olykor még szentestén is csak nehezen kerít hatalmába.
És ez, bár nem elfogadható, valamelyest érthető, pontosabban: magyarázható. Megkerülhetetlen például a romániai forradalom évfordulója. A diktátor 1989. december 22-ei futása, a szabadság, a vélt győzelem akkori mámora egyszerre késztet emlékezésre, de kérdezésre is: mi és hogyan történt valójában, s ha ellopták, hát kik lopták el a forradalmat? Negyed századdal a történtek után, a huszonhatodik évfordulón is megalapozottan lehet gyanítani, a politikai hatalomszerkezet a felszabadulás után is olyan maradt, melynek nem érdeke a ködoszlatás.
Mert még mindig ott tartunk, hogy kérni kell az 1989-es forradalom dokumentumai titkosságának feloldását, miként ez hét végén Temesváron történt. Egy évfordulós, Justice 2.0 nevű konferencián Eugen Gherga, a forradalom egykori résztvevője, Temesvár díszpolgára kifogásolta, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített. Miközben politikusaink szinte kivétel nélkül elismerően, valós és jelentős fordulatként szólnak az akkori decemberi eseményekről, érthetetlen, hogy miért nem támogatják a teljes nyilvánosságot, az igazságot ebben az ügyben? Miért? S bár alig remélhető, hogy mostani kérésük meghallgatásra talál, az említett temesvári tanácskozás résztvevői levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz, és kérik a ’89-es dokumentumok titkosságának feloldását. A levelet a forradalom temesvári szikráját kirobbantó Tőkés László, jelenlegi európai parlamenti képviselő mellett az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának vezetői, más elkötelezettek is aláírták, a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását félszáz európai szervezet és kutatóintézet támogatja.
E mostani nemzetközi hátszél szükséges, ám vélhetően nem elégséges ahhoz, hogy az érintett bukaresti intézmények, titkosszolgálatok a közeljövőben lerántsák a leplet a nyolcvankilences történésekről. Pedig az 1990-től sorjázó, szintén válasz nélkül maradt kérdések eredője az 1989 decemberében történtek érdekek szerinti elhallgatása, s miként lenne lehetséges más, hasonlóan fontos dilemmák tisztázása, ha már a kezdet is nehezen áttekinthető? Valójában lankadatlanul, erővel, következetesen és meggyőződéssel kellene követelni a huszonhat évvel ezelőtti kérdések megválaszolását, de hát annyi a társadalmi gond, feszültség, elégedetlenség, hogy a nagy többség belefásult már a ködszurkálásba, a szélmalomharcba.
Advent végén, karácsony előtt jó lenne lassan, méltósággal elcsendesedni.