Fritz Tamás szerint mára világossá vált, hogy már nem Nyugat-Európa hordozza a hagyományos európai értékeket, hanem inkább Közép- és Kelet-Európa. Amíg mi a hagyományos európai értékekre vágytunk, addig a Nyugat ezeket az értékeket eltorzította vagy elhagyta, s egy egészen másféle értékrendet kezdett követni. Amíg a Nyugat már nem tartja magát kereszténynek, addig a Közép-Kelet ezeket az értékeket megőrizte. Amíg a Nyugat lemondott a nemzetállamokról és alávetette magát a globális államnak, addig Közép-Kelet most szeretné megélni nemzetállami létét. Amíg Nyugat elvetette a jóléti állam-koncepciót, hogy átadja magát a neoliberális piacimádatnak, addig a közép- és kelet-európai elitek ráébredtek, hogy a nemzetközi pénzhatalom által rájuk kényszerített neoliberalizmus teljes gazdasági eladósodáshoz vezet. Amíg a Nyugat a családról, mint konzervatív, elavult dologról a szingli „önmegvalósító”, szexuálisan szabados életmódra tért át, addig Közép-Kelet-Európában az emberek a kommunista diktatúrákat a családon belül, mint végső menedékben élték túl, s ezért ma is jobban ragaszkodnak hozzá. A politológus javasolja, hogy a közép- és kelet-európai EU-tag és -jelölt országok hozzanak létre egy szövetséget a tagállamok teljes önállósága mellett. Ezen értékrend és mozgolódás egyértelmű vezéralakja a mi kormányfőnk, Orbán Viktor, lásd a Politico listáját.
Közben Áder János egyre magasabban lobogtatja a környezetvédelem zászlaját. A történelmi jelentőségű párizsi klímacsúcs egyik vezető előadója volt minap, és mindenki csak reménykedni tud abban, hogy a Föld legszennyezőbb országai is észhez térnek, és a döntés, amit hoztak – s amiket hoznak majd –, elérhetővé teszi azt az örök emberi vágyat, mely szerint mindenki szeretné a világ értékeit és szépségeit unokáinak is megmutatni. Hozzá kapcsolódva mintegy harminc jeles magyar személyiség, köztük Eszenyi Enikő, Kemény Dénes, Pál Ferenc és Kozma Imre atyák, Jókai Anna, Csík János, Polgár Judit, Mocsai Lajos, Berecz András, Ákos mondták el hitvallásukat környezetünk és éghajlatunk védelmével kapcsolatban. Hajrá, magyarok, szép volt, „fiúk”, mondhatnánk máris nekik.
De itt még nincs vége a sornak, a pozitív példák sorának. Ugyan fényévnyi távolságra vagyunk még mindentől, mi ideális, eszményi embert, családot, társadalmat, gazdaságot, mentalitást, erkölcsiséget jelent, mégis messze előtte járunk mostanság a nálunk jóval jobban „eleresztett” népekhez képest. Hogy miért? Nem tudom. Aki majd elsőként találkozik – egy „rendes feltámadás” után – az erre Legelhivatottabbal, kérdezze meg Tőle: Miért mi lettünk egyike annak a nagyon kevés kiválasztott népnek, akik a mai „modern” korban az egykor egyetlenként kipécézett mellett labdába rúghatnak? A mindennapok olykor karikatúra-figurái után bizony sokszor elcsodálkozik az ember, honnan is e sok briliáns elme, honnan e rengeteg elismerés alapjául szolgáló tudományos és társadalmi szempontból sorsfordító fontosságú felfedezés aranyfedezete? Ki tudja? Annyi biztos, hogy ha világbeli összlétszámunkhoz képest kiszámítjuk a nemcsak nemzeti érdekeltségű nagy embereink létszámának arányát, lehet, ezüstérmesek lennénk egy képzeletbeli toplistán. Arany talán nem, hisz minket tán kicsivel később választott ki a Gondviselő.
De történelmi távlatokat és filozófiát félretéve: szerintem mostanság nálunk van a világ közepe. Csak izeg-mozog az egykori Nagy Ország kicsiny mai keretei között.