Karácsony előtt pár nappal. Amikor valamilyen módon mindenki a közelgő ünneppel foglalkozik. Aki dolgozik, az most nagyon belehúz. Aki a családi együttlétet próbálja minél meghittebbé varázsolni, az lót-fut, utazás, házi teendők, bevásárlás, sütés-főzés.
Aki önkénteskedik, jótékonykodással próbálja a rászorulók karácsonyát szebbé tenni – és hála Istennek, sokan vannak ők! –, az szintén mindent belead, ilyenkor talán nyitottabb az emberek szíve, fogékonyabbak a jóra. Aki a lélekre figyel elsősorban, az befelé fordulva próbálja megélni karácsony szentségét. Aki otthonától távol kénytelen megélhetést keresni, az hazaigyekszik. Bármiben fáradozzék az ember, annak valamilyen módon köze van az ünnephez, a családhoz, az együttléthez, a jóhoz.
Talán Románia parlamentje az egyetlen olyan hely, amelyre ez az állítás nem igaz. Talán a szenátus és a képviselőház ülésterme az egyetlen olyan hely, ahol nem lázas ünnepi készülődés folyik, hanem ahol karácsony előtt pár nappal is újabb gazemberségeket követnek el. Honatyáink hihetetlen mértékű cinizmusáról tanúskodik, hogy a polgármesterek, megyeitanács-elnökök különnyugdíjáról szóló törvényt éppen ilyenkor szavazták meg – szociáldemokrata kezdeményezésre, RMDSZ-es támogatással –, amikor még a közélet iránt érdeklődők figyelme, ébersége is lankad, és talán a választók is könnyebben feledik.
És most ne essünk abba a csapdába, hogy azt elemezzük, mennyire könnyű vagy nehéz egy polgármester munkája, ne is azt nézzük, mekkora a fizetésük – felelősségükhöz képest?, az átlagbérhez, netán a minimálbérhez képest? –, ne is hasonlítgassuk teljesítményüket, ki dolgozik jobban, ki kevésbé, ki nem tesz semmit. Maradjunk csak a száraz tényeknél. Románia parlamentje elfogadott egy olyan törvényt, amely újabb társadalmi kategória számára biztosít előjogokat. Mert kapnak különnyugdíjat immár katonatisztek, szekusok, erőszakszervezetek alkalmazottjai, nemrég fogadták el a képviselők és szenátorok pluszjuttatásáról szóló jogszabályt, most következnek a polgármesterek, alpolgármesterek és megyeitanács-elnökök, -alelnökök. Azt már szinte nem is érdemes firtatni, hogy mindez lassan köszönőviszonyban sincs azzal a – közemberekre amúgy érvényes – elvvel, mely szerint a nyugdíjakat a befizetések alapján számolják ki. Azt is megszokhattuk immár, hogy Romániában ugyan mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.
De azért mégiscsak felháborító, hogy miközben a legtöbb romániai nyugdíjas több évtized munka után is oly alacsony juttatásban részesül, hogy tengődni kényszerül, a kivételezettek, az egyenlőbbek köre egyre csak tágul.