A mesék ostromában

2015. december 23., szerda, Közélet

„Büszke vagyok arra, hogy a kiadó működésének nyolcadik évében, mintegy hatvan kötet után, végre sikerült kiadni az első meséskönyvet is” – mondta Demeter László, a Tortoma Kiadó igazgatója Sikó-Barabási Eszter Csillagvándor című könyvének bemutatóján, melyet hétfő este tartottak a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban.
 

  • Demeter László, Sikó-Barabási Eszter és Dávid-Kátai Eszter. Fotó: Albert Levente
    Demeter László, Sikó-Barabási Eszter és Dávid-Kátai Eszter. Fotó: Albert Levente

A könyvbemutatón a szerzővel és az illusztrátorral, Dávid-Kátai Eszterrel is találkozhattak az érdeklődők, a nagyszámú közönség soraiban pedig – ahogy az ilyenkor illendő – sok gyermek volt. A kiadó vezetője elmondta, általában azzal kezdi a hasonló rendezvényeket, hogy tíz-tizenöt percben elmeséli, milyen hadtörténeti vagy néprajzi témájú köteteik jelentek meg legutóbb a Tortoma Kiadónál, de ezt a részt ezúttal átugorja. Örömét fejezte ki, hogy náluk jelenhetett meg Sikó-Barabási Eszter második meséskönyve, mint fogalmazott, jobb nem háborús vagy történelmi témájú kiadvánnyal, hanem olyan könyvvel zárni az évet és várni a karácsonyt, amely mesevilágról, szeretetről, gyermekekről és egy kicsit talán a felnőttekről is szól.
Demeter László kérdésére válaszolva Sikó-Barabási Eszter elmondta, nem az ő érdeme, hogy meseírással kezdett foglalkozni, a mesék környékezték meg és ostromolták addig, amíg leírta őket. Mint mondta, az első könyvében főként olyan mesék születtek, melyek egy-egy jogosan kiosztott anyait pótoltak, helyettesítettek, ezért problémamegoldó meséknek is lehetne nevezni őket, melyek olykor a saját gondjait is orvosolták. A meséktől azonban nem tudott szabadulni, ahogy a rímektől sem. „Vannak olyan zaklató rímpárok, amelyek addig zakatolnak, amíg nem ír hozzájuk egy mesét az ember” – fogalmazott.  A rímek által a legkisebbekre is gondol a szerző, akik még nem tudják, hogy mit jelentenek ezek a szavak, de ha jól hangzanak, „nyelvben fürdető” hatásuk van. Sikó-Barabási Eszter bevallotta, a gyermekei nélkül nem jött volna létre egy mese sem, ők az örök ihletforrás.
Dávid-Kátai Eszter grafikus eddig még nem foglalkozott könyvillusztrálással, de reméli, lesz még alkalma rá, a kiadó kérdésére válaszolva pedig azt is elmesélte, hogy gyermekkora óta ismeri a szerzőt, akivel egy kártyapartin ismerkedtek össze. A szerző elmondta, örül, hogy Eszterrel dolgozhatott, és hálás neki azért, hogy az illusztrációk ilyen jól tükrözik az ő képzeletvilágát. Bár Sikó-Barabási Eszter meséit folyamatosan közli a Napsugár és a Szivárvány is, kiderült, van még a tarsolyában vagy húsz kiadatlan mese, melyek közül máris lehetne egy újabb kötetre valót válogatni. A könyvbemutatón Miklós Kata is közreműködött, akinek beszélgetészáró hegedűjátéka után a gyermekek  látható nagy örömére a szerző maga olvasott fel három mesét a megjelent kötetből.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1222
szavazógép
2015-12-23: Közélet - Hecser László:

Útjavítás, iskolabővítés Székelyszáldoboson

A Székelyszáldoboson átvezető út idén megújult – kövezték, hengerelték, kőporozták, lyukakat foltoztak be –, ám ha a bardoci polgármesteri hivatal által letett uniós pályázat sikeres lesz, egymillió eurót fektetnének további felújításába. Tervek szerint a Bardoc központjától Székelyszáldoboson át a vargyasi eltérőig tartó szakaszt aszfaltoznák, szélein betonsáncokat és járdákat alakítanának ki, a Kormos-patakon új hidat építenének, és megjavítanák a valáli hidat is a vissza nem térítendő támogatásból.
 
2015-12-23: Közélet - :

Évbúcsúztató szaladás

A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör szombaton 11 órától a negyedik évbúcsúztatóra hívja a szaladás elkötelezett híveit. Idén a közismert sportújságíró, néhai Áros Károly emlékére is szaladnak a résztvevők, az esemény helyszíne a megyeszékhely központjában levő Erzsébet park.