Újraélesztett szentcsaládozás
Balogh család (Miklós és Klára): – Azt mondják idős falustársaim, hogy szülőföldemen, a Felső-Nyárád mentén valaha hagyománya volt a magyar nép körében elterjedt szép szokásnak, amely annak emlékére született, hogy Mária és József az összeírásra Betlehembe ment, de szállást hiába kerestek. Gyermekkorom adventjeire gondolva, lelki szemeim előtt a kora reggeli roráték emléke pereg le, de törlődött, hogy odahaza szállást kerestek volna a Szent Családnak. Azóta sok minden változott. Az utóbbi években örömmel hallottam arról, hogy a majdnem elfelejtett hagyománynak a felélesztésére szülőföldemen is ismét imára gyűlnek össze az emberek.
Ezzel a gyönyörű adventi ájtatossággal Sepsiszentgyörgyön – választott hazánkban – találkoztunk először (a férjem is Felső-Nyárád menti). Tizennégy évvel ezelőtt barátunk, dr. Szentes Ádám hívott minket, hogy csatlakozzunk ahhoz a nyolc családhoz, amelyek esténként más és más otthonába viszik a templomban előzetesen megáldott Szent Család-képet. Gondolkodás nélkül rábólintottunk, mert aki hívott, Isten iránti alázatból, emberségből és jóindulatból követendő példát mutatott nemcsak nekünk, de annak a nagy közösségnek is, amelyből vétetett.
Izgalommal vártuk az első találkozást, hiszen nem ismertük a szokást, az imákat és énekeket, de a családok java részét sem, akikhez csatlakozni szándékoztunk. Elérkezett szálláskeresésünk első estéje. Városunk Szent József-templomában a csoportot alkotó kilenc család – más csoportokkal együtt – imára gyűlt össze. A szentmisén Szabó Lajos atya megáldotta a Szent Családot ábrázoló képeket, szobrokat, és mi közvetlenül a mise után elindultunk az első lakásba, amely befogadta a Szent Családot, az azt ábrázoló képet elhelyezte az arra szánt, (házi) oltárnak tekintett helyen, és gyertyát gyújtott. Befogadott minket, szálláskeresőket is. A csoportban különböző érdeklődésű fiatal, középkorú és nyugdíjas házaspárok voltak. Együtt mondtuk el az imákat és együtt énekeltünk. Az ájtatosság elvégzése után egy tányér sütemény, egy pohár ital, üdítő vagy ásványvíz is került az asztalra. Ismerkedtünk, beszélgettünk. Ez tizennégy éve, már számunkra is, minden adventben december 15-től szentestéig – a változásokkal együtt – megismétlődik. Ez viszonylag hosszú idő, múlását azon is mérem, hogy Bence, az egyik szálláskereső család akkor alig egyéves fiacskája – az én kicsi barátom – mára vonzó és okos fiatalemberré cseperedett.
A kezdeti csoport összetételében változások történtek. Az általunk megismert családok egy része a csoporthoz tartozik, de sajnos olyanok is vannak, akik súlyos betegség vagy előrehaladott kor miatt már csak lélekben tarthatnak velünk. A szálláskeresésen értük is imádkozunk. Helyüket új családok foglalták el. Volt, aki új énekeket tanított nekünk, majd az utolsó előtti estén könnyes szemmel köszönte meg, hogy befogadtuk, és másnap megerősödött lélekkel ment a soron következő kemoterápiás kezelésre.
Az alkalomból elmondott fohászok és énekek szíveket nyitogattak. Miért mondom ezt? Minden szálláskereső estén különleges dolgok történtek. Áldott állapotban lévő lányunk a készülődésben is részt akart venni, s velünk együtt imádkozott és énekelt. Ágota – az egyik család kislánya – furulyán karácsonyi énekeket játszott. Feri, szálláskereső társunk mosolyogva mondta, hogy van egy meglepetése: klarinétot, kottát vett elő, Bach és Mozart örök érvényű gyöngyszemeivel örvendeztetett meg. Attila, egyik társunk férje saját szerzeményű szonetteket és más írásokat olvasott fel. Ritka az az este, hogy ne csatlakozott volna hozzánk rokon, jó barát vagy szomszéd. Az egyik társunk nyolcvan év feletti szülei is részt vettek egy ájtatosságon. A végén Feri bácsi azt mondta: ha ő ezt tudta volna, akkor... Mi csak reméljük, hogy azok a Feri bácsiéknál fiatalabbak, akiket áthatott ennek a liturgiának a lelkülete, az elkövetkezőkben csoportot hoznak majd létre, és a Szent Családnak szállást keresve várakoznak Krisztus születésére.
Az idő múlása más gyümölcsöket is hozott. A jórészt ismeretlenekből alakult csoport lassan közösséggé formálódott. Számítunk és számíthatunk egymásra. Igen, találkoztunk mi már a farsangon, de nyári napokon is, hihetetlen, mennyi gyönyörű népdalt ismerünk, s még mennyi van, amelyek eléneklésére az elkövetkezőkben kerül sor...
Amióta emlékszem, a karácsonyt mindig megünnepeltük, a szentmisén is részt vettünk, de az ünnep előtt sokkal több volt a rohangálás, az ajándékvásárlás, a beszerzés, a takarítás, a sütés-főzés. Karácsony előtt természetesen végezzük a hagyományos mindennapi teendőinket, de a Szent Családnak szállást keresve és Jézus Krisztusra várakozva már nem rohangálunk. Mindenre jut idő. Ilyenkor lelkünk is elcsendesedik, mert megsejtjük Isten szeretetét és megpróbálunk erre a szeretetre méltó módon válaszolni. Talán soha nem fogalmaztam meg, de a szívem mélyén már rég érzem, hogy az én válaszom: újra és újra igyekszem fényt és meleget vinni a kapcsolataimba, bármennyire pici és kevés is az. Te is, én is és bárki megtapasztalhatja, hogy ez egyáltalán nem könnyű. A mindannyiunk által nyújtott fényre és melegre nagy szükség van, mert ebben a világban Te is, én is és bármelyikünk gyakran didereg a sötétben vagy a szürkeségben. Ilyenkor, ha elcsendesülsz, megérzed, Valaki hordoz, és azt súgja, jó úton jársz. A keresésben útja megtalál minket.

Csodálatos lelki feltöltődés
Vinkler család (András és Aranka): – A szentcsaládozás számomra csodálatos lelki feltöltődés, az igaz ember jóhiszeműsége, nemeslelkűsége, megbocsátókészsége és végül, de nem utolsósorban Isten iránti alázat és engedelmesség. Adventben, a karácsony vigíliáját megelőző időszakban kilenc estén át, egy olyan közösségben lenni, mint amilyen a mi csoportunk, sokat jelentett számomra. Hiszen már tizenöt éve együtt imádkozunk családjainkért, barátainkért és nem utolsósorban azokért a társainkért, akik valamilyen okból nem lehetnek velünk estéről estére. Ez nekem lelki elégtétel és engesztelődés. Közösen kérni a Szent Családot: Jézust, Máriát és Józsefet – a keresztény családok alapját, példáját és ősmintáját –, hogy vegyen minket oltalmába és pártfogásába, így várni a kis Jézus megszületését, tiszta szívvel és lélekkel, nagyszerű dolog. Együtt kérni a jó Istent, hogy segítsen az Ő kegyelme által, gazdagítson abban is, hogy mindennapos kötelességeinket teljesítsük, elviseljük az élet nehézségeit, nagylelkűen tudjunk segíteni mások nyomorúságán, erőt ad nekünk. Ahol működik a közösségi szellem, ott remény van e szép hagyomány megmaradására. Most, amikor elkezdődött az irgalmasság szentéve, hálát és köszönetet mondok a jó Istennek, hogy ebben az évben is részt vettem családommal együtt a szentcsaládozáson.
Szülőfalumban, Kézdiszentléleken most is él ez a hagyomány. A 90 éves édesanyám mintha úgy mesélte volna, hogy csak az özvegyasszonyok járnak. Zalánban sem ismerték. Mi akkor kapcsolódtunk be, amikor a megyeszékhelyre jöttünk. Segít jobban felkészülni lelkileg az Úr Jézus születésére.
Köllő család (Ágoston és Irén): – Az adventi várakozás fénypontja számunkra a szálláskeresés, amely tizenhat éve kilenc családdal indult. Időközben különböző okok miatt megfogyatkozni látszottak a szálláskeresők, de Isten segítségével maradt kovász és lelkes, nyitott emberek, akik szeretettel fogadták a Szent Családot. Gyergyócsomafalviak vagyunk mindketten. 1970 óta nem él már ott ez a szokás. Tartanak kilencedet, de szálláskeresésre nem emlékszem gyermekkoromból sem. Számunkra olyan feltöltődéssel jár, akár a csíksomlyói búcsú.
Bagoly család (Barna és Melinda): – Nekünk a karácsony előtti kilenc este immár tizenöt éve jó alkalom a szent ünnepre való felkészülésre. Azáltal, hogy befogadjuk a Szent Családot hajlékunkba, valamint elvisszük más családokhoz is, egymás szeretetét fogadjuk be, és ezzel megajándékozzuk egymást. A közös éneklések és imák minden este közelebb vittek bennünket a karácsony misztériumához.
Mátyás (Ferenc és Zsóka) – Arra engedett rácsodálkozni, hogy mindenkiben több talentumot rejtett el a Teremtő, és sohasem késő azt kibontakoztatni, velük másokat megörvendeztetni.
Ferenczi Imre és Mikola Mária két szép gyönyörű éneket tanított meg a csoportnak. Üzenete lélekből jött: ezt a kis családot jövőre is tartsa meg a jóisten... Mint ahogyan saját életpéldájuk üzenete is megható: a sok nehézség mellett hogyan kell egymás mellett állni, egymást támogatni idős korban is...

Családpasztoráció Erdélyben
Tudomásom szerint Erdélyben a Gyulafehérvári Egyházmegyében egyetlen templomot szenteltek a Szent Család tiszteletére, amely a sepsiszentgyörgyi születésű, Marosvásárhelyen szolgáló Szénégető István Barnabás, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője és az érseki hivatal kezdeményezésére jött létre sok jószándékú ember segítségével. December utolsó vasárnapján, a Szent Család vasárnapján a főegyházmegyei templomokban a perselyezést a családpasztorációs tevékenységekre fordították. A Szent Család példáját szem előtt tartva reménykedhetünk, hogy érvényesül a családos jelszó: a hit kegyelem, a család áldás, a gyermek jövő.