Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő, Woody Allen múzsája, Annie Hall című filmjének főszereplője ma hetvenéves.
Los Angelesben született Diane Hall névvel. Kaliforniában tanulta a színjátszás elméletét, majd egy kis New York-i színházban a gyakorlatát, ekkor vette fel anyja családnevét.
A színésznő 1968-ban beugróként került a Hair című musicalbe a Broadwayn. Nemsokára eljátszhatta Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékának egyik főszerepét, alakításáért Tony-díjra jelölték. A kiugrást 1972-ben Francis Ford Coppola A Keresztapa című filmje jelentette számára. Ugyanabban az évben a Woody Allen rendezte Játszd újra, Sam! filmváltozatában szerepelt, kettejük között a színfalak mögött románc szövődött. 1977-ben forgatta Allennel az Annie Hallt: a pár nyíltan önéletrajzi ihletésű filmje keserédes, lélekmelengető vígjáték. Sokak szerint ebben nyújtotta élete legnagyobb alakítását, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak.
A siker nyomán a legnagyobbak közé emelkedett. A következő két évben csak két filmet vállalt el Woody Allen rendezésében: a Belső terek bergmani lélektani dráma, a Manhattan pedig az Annie Hall-téma variációja. A pár útja ezután a szakmában és a magánéletben is szétvált, Allen helyébe mindkét téren Warren Beatty lépett, akinek Vörösök című filmjében egy újságírónőt alakított, amiért 1981-ben ismét Oscarra jelölték.
1986-ban átállt a kamera másik oldalára, és megrendezte a Mennyország című dokumentumfilmet. A következő évben – több mint egy évtized után – ismét Woody Allennel dolgozott A rádió aranykorában, majd a Baby Boom című filmben alakított egy menedzsernőt. Szerepelt A Keresztapa harmadik részében, az Örömapa 1–2. részében és az Elvált feleségek klubja című vígjátékban. A fajsúlyosabb Marvin szobájáért 1996-ban újra Oscar-díjra jelölték. 1995-ben elkészítette első egész estés játékfilmjét, az Álmok hősei című filmdrámát, 2000-ben pedig a parádés szereposztású Női vonalak munkálatait irányította. Játszott Allen Rejtélyes manhattani haláleset című alkotásában, hangját adta a Nicsak, ki beszél most! című filmhez, közel a hatvanhoz pedig még mindig szexis és elbűvölő asszonyként csavarta el Jack Nicholson fejét a Minden végzet nehéz című filmben, alakításáért negyedszer jelölték Oscarra.
Az utóbbi évtizedben romantikus vígjátékot (Kőkemény család; Férjhez mész, mert azt mondtam; Ébredj velünk; A nagy nap; Szerelem a végzetem) és filmdrámát (Egy drága társ; Ruth és Alex) egyaránt forgatott.
A legrangosabb kitüntetésekkel büszkélkedhet: Oscar-díja mellett két Golden Globe-díj tulajdonosa, a többi közt megkapta a brit filmakadémia díját.