NémetországTömeges szexuális támadás: hallgatás után sajtólavina

2016. január 6., szerda, Világfigyelő

Legalább 80 sértettje van a kölni fő pályaudvarnál szilveszter éjjelén történt támadásnak, eddig 90 feljelentés érkezett a rendőrségre. Fiatal férfiak hordákba verődve vadásztak nőkre, inzultálták, fogdosták és meglopták őket. Hasonló esetek történtek Hamburg vigalmi negyedében is. Köln polgármestere válságtanácskozást hívott össze keddre, eddig mintegy öt gyanúsított van rendőrkézen.
 

Sokkoló videót hozott nyilvánosságra a Focus.de. A képsorokon a kölni dóm és a fő pályaudvar előtti szilveszter éjjeli káosz látható. A felvételből jól kivehető, amint váratlanul petárdákat dobtak az ünneplő tömegbe, több rakéta lángra is kapott. A videón menekülő nők is láthatók.
Egyes beszámolók szerint voltak nők, akiket „harminc férfiból álló horda” vett körül. Wolfgang Albers rendőrségi vezető hétfőn nagyszámú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Az említett ezerfős csoportosuláshoz köthető, nők elleni támadások szilveszter éjszaka és az azt követő napokban öltöttek súlyos méreteket. A rendőrség szerint minden rendelkezésre álló egység a helyszínen tartózkodott a szilveszteri bűncselekmények idején, ám csak azután értesültek a tömeges támadásokról, hogy január 1-jén hajnali egy és fél kettő között befutottak hozzájuk az első feljelentések.
Az egyik áldozat szerint a közelben lévő rendőrök nem vették komolyan a helyzetet. Egy másik áldozat horrorként írta le a pályaudvar előtt történteket, és volt, aki arról számolt be, hogy a hajuknál fogva rángatták őket a támadók, és úgy bántak velük, mintha szabad prédák lennének.
Arnold Plickert, a GdP rendőrszakszervezet tartományi vezetője a DPA német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy vélhetően szervezett bűnözésről van szó. Hozzátette: azt kell kinyomozni, miként fordulhatott egyáltalán elő, hogy „ez az ezer ember Kölnbe jöjjön és ott találkozzon”.


Megállíthatatlan sajtólavina
A szilveszteri támadás napvilágra kerülése sajtólavinát indított el, a legtöbb német lap vezető helyen foglalkozik a hírrel. A mértékadó Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkírója szerint nemcsak a szemtanúkban merül fel a kérdés, miszerint túl kevés rendőr volt a helyszínen. A lap beszámol arról, hogy január elsején a rendőrség honlapján még azt közölte, nagyrészt nyugodt körülmények között zajlott a szilveszter, a cikk utolsó mondataiban volt olvasható csupán, hogy átmenetileg ki kellett üríteni a fő pályaudvar és a dóm előtti területet. Ezt követően a közösségi oldalakon és a helyi lapok hasábjain kapott lángra a hír a szexuális inzultálásokról, lopásokról, testi sértésekről. Három nappal később már kilencven feljelentés érkezett a rendőrséghez.


Menekültek voltak az elkövetők?
Újév napján a közösségi oldalon egy férfi arról számolt be, hogy barátnőjét ruhája alatt folyamatosan fogdosták annak ellenére, hogy fogta párja kezét. A férfi hozzászólásában arra utal, hogy a kölni fő pályaudvar szilveszteri támadói menekültek voltak. „Ez az új Köln? Ez az új Németország?” – tette fel a kérdést.
A rendőrség igyekszik elkerülni azt a látszatot, hogy menekültekkel hozzák összefüggésbe a szilveszteri támadást. A Kölner Stadt-Anzeiger egy nyomozót idéz, aki kifejezetten kizárja ezt – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.


Támadások Hamburgban is
Hasonló esetek történtek Hamburg vigalmi negyedében is. A Bild.de szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az elkövetők javarészt külföldi férfiaknak tűntek, feltehetőleg észak-afrikaiak voltak. A lap azt is írja, hogy több lány zokogva menekült a kocsmák és a szórakozóhelyek biztonsági őreihez. Feltehetőleg sokkal több áldozata van a szilveszterkor történt szörnyű esetnek, többen valószínűleg a szégyen miatt nem jelentkeztek idáig. „Két barátnőmet is elfogták, egyes lányokra úgy vadásztak, mint valami állatra – nyilatkozta a Bildnek a tizenhét éves Denis. – Megdöbbent, hogy egy ilyen eset Hamburgban megtörténhet.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2016-01-06: Belföld - :

Növelnék a munkanélküli-segélyt

Legkevesebb száz lejjel nőne az állástalanok segélye, amennyiben a parlament elfogadja azt a törvénytervezetet, melyet több független, valamint a Románia Haladásáért Országos Szövetség egyik szenátora nyújtott be a felső házba.
2016-01-06: Világfigyelő - :

Artur Mas kész új parlamenti választásokat kiírni (Patthelyzet Katalóniában)

Artur Mas ügyvezető katalán elnök kész arra, hogy új parlamenti választásokat írjon ki – a politikus erről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt Barcelonában.