Jó volna, ha úgy indulna január, hogy nemcsak egy fogyasztásra és importra alapuló statisztikai gazdasági növekedés eufóriájában, a legkülönfélébb politikai és államhatalmi érdekek mentén összerakott költségvetés határozná meg, mely irányba halad az ország, hanem társadalmi konszenzus mentén elfogadott stratégiai célkitűzéseket rögzítenének, és ezek alapján dolgoznák ki a büdzsét. Mert ami most van, az nem egyéb, mint a túlélésre való berendezkedés örökös meghosszabbítása és a legkülönfélébb hatalmi szférák megerősítése.
Továbbra sem fordítanak több pénzt például az oktatásra, amely hosszú távon alighanem az egyetlen esély volna az ország fejlesztésére, segíthetne a jelenleg peremre szorult társadalmi rétegek felzárkóztatásában, és olyan szakemberek, értelmiségiek kineveléséhez járulna hozzá, akik itthon teremtenének megélhetést maguknak. De ugyanígy nem jut megfelelő összeg az egészségügynek sem, az orvosok kivándorlása megállíthatatlannak tűnik, miközben olyan alapvető hiányosságok tapasztalhatók az egészségügyi és gyógyszerellátásban, amelyek már-már a legszegényebb afrikai országok helyzetét idézik. A valós gazdasági fellendülést elősegítő infrastrukturális fejlesztések továbbra is késnek, autópályák alig épülnek, a vasúti közlekedést és szállítást lezüllesztették, repülőterek létesülését pedig egyenesen akadályozza a központi hatalom – mint láthatjuk azt az évek óta tervezett vidombáki légi kikötő esetében.
S közben még csak szó sem esik az évről évre súlyosbodó demográfiai válságról, arról, hogy a képzett, dolgozni tudó szakemberek külföldön keresnek jobb megélhetést, milliók vették kezükbe a vándorbotot, családok hullanak szét emiatt. A nyugdíjkorhatár emelésén kívül más megoldást nem ajánlanak a társadalombiztosítási költségvetés egyre nagyobb hiányának pótlására, nem beszélnek arról, hogy néhány éven belül az idősek járandóságainak kifizetése is óriási problémát jelent majd. De nincs szó családi otthonteremtési támogatásról sem, mint például Magyarországon, ahol a kormány jelentős összegekkel ösztönzi a fiatal párok lakásépítését, megoldást keresve a demográfiai válságra, ösztönözve a gyermekvállalást, ellenszert keresve az elvándorlásra, és serkenteni igyekezvén az építőipart.
A jelek szerint Romániában ezek a problémák ismeretlenek, az ország vezetőinek legfőbb gondja a titkosszolgálatok, az erőszakszervezetek költségvetésének növelése, hatalmuk bebiztosítása.