A tavalyi évre visszatekintve úgy érezhetjük, a nagyvilágban elhatalmasodott a káosz, a terrortámadások és a migráció félelmet szül az emberekben, családokban. A keresztényüldözések és kivégzések hallatán és láttán elborzad a lélek, az emberiség: ez maga a földi pokol.
Bizonytalannak tűnik a gazdasági helyzet is, a megélhetés, és sajnos sok gyermek egészen fiatalon kipottyan a családi fészekből. Sokan még megszületésük előtt... Mégis, e sok minden közepette is megkereshetjük azt, ami bizalmat, szeretetet és reményt ad ez új esztendőben.
Egy más, szeretetteljes és a nehézségek, betegségek ellenére is örömteli közösséggel találkozhattam december közepén, amikor katolikus és vegyes házasságban élő párok a kis Jézus születésére készültek. Olyan szeretettel, bensőségesen, hogy feledtették a nagyvilág zaját. A szentcsaládozás új baráti körrel ajándékozott meg: hat családot ismerhettem meg otthoni környezetben. A Balogh, Vinkler, Köllő, Bagoly, Mátyás család mellett a futásfalvi Lukáts Ignácot és gelencei származású feleségét, Editet, akik vidámságot, fiatalos lendületet, tenni akarást hoztak a lelkiségbe. És az újrakezdés örömét...
Az idősebbekre mindig is felnéztem. Most hatványozottan is: miközben egy szép magyar néphagyományt igyekeztek átmenteni a mába, barátságukkal is megajándékoztak ebben a rohanó világban. Az új év első napján a gyergyóújfalusi Ferenczi Imre bácsi, aki két szép éneket tanított a csoportnak, köszöntőjével elsőnek keresett meg: egészségügyi gondjai ellenére beleénekelte reménységét a telefonba. Ezáltal megszelídültek az ő nehézségei is. Eszembe jutnak szívből jövő szavai, mozdulatai: „Ha elmúlik majd a karácsony, / Te akkor is maradj velünk, / Míg élünk, ezt a kis családot / Szeresd és áldd meg, Istenünk!”
Új esztendőre kívánom, hogy a haragosok kibéküljenek, leüljenek egymással tisztázni a félreértéseket; lepattanjanak a harag, a féltékenység, az irigység, az utálat bilincsei. Kívánok megélhetést a családoknak, a mindennapi kenyér és betevő falat meglétét; hogy a szülők, nagyszülők és pótszülők taníttatni tudják a felnövekvő nemzedéket vagy mesterséget adjanak a kezükbe – mert övék a jövő. Kívánok olyan gazdasági életet, mely itthon tartja a fiatalságot, és új köntösbe öltözteti a régi hagyományokat. Kívánom, hogy a csonka családok kiegészüljenek, a kórházakban felejtett gyermekek igazi otthonra leljenek. Kívánok földön járó, égiekbe kapaszkodó, gyakorlatias, jó ötleteket. Kívánok példamutató életeket, hogy egymásba kapaszkodva ne irigykedjünk, hanem felnézzünk és tanuljunk egymástól. Kívánok erkölcsökben és jó szokásokban megújuló nemzedéket, mely büszke őseire és itthon keresi a boldogulást... Akkor talán a családok megszentelődése nem lesz utópisztikus vágy...
