Terrorévforduló: a Charlie Hebdo ugyanaz maradt

2016. január 8., péntek, Magazin

Különkiadással készült a Charlie Hebdo a szerkesztőség elleni támadás egyéves évfordulójára. A lap ma is viták kereszttüzében áll, de nem csak iszlámhívők támadják a karikaturistákat.

Az elmúlt egy évben is számtalan vitát váltott ki a lap címlapjaival és a politikailag inkorrekt karikatúráival. Ilyen például a vízbe fulladt szír kisfiút ábrázoló rajz is, mely fölött „a bizonyíték, hogy Európa keresztény” felirat olvasható, rögtön utána a válasszal: „A keresztények a vízen járnak, a muszlim gyerekek elsüllyednek.” Egy másik rajzon szintén a vízbe fúlt fiú látható, mellette egy McDonald’s-táblával: „Két gyerekmenü egy áráért”. „Olyan közel a célhoz...” – írták a kisfiú fölé, a rajz a másikkal együtt többek felháborodását kivívta: míg az egyetértők szerint ez a nyugati társadalmak kritikája, az ellenzők halottgyalázást és ízléstelenséget emlegettek.
Szintén nem tetszett sokaknak, ahogy a lap az orosz gép lezuhanására reagált: Az orosz fapados járat veszélyei címmel láttak el egy képet egy napszemüveges koponyáról. A másik rajzon egy iszlamista fejére hullottak a gép roncsai, fölötte a felirattal: „Az orosz légierő még intenzívebb bombázásba fogott”. A karikatúrán az oroszok is felháborodtak.
A Charlie Hebdo tehát nemcsak a vallások kifigurázásával váltott ki vitákat: míg konzervatívabb ízlésű olvasók arról beszéltek, hogy nem kell mindenből viccet csinálni, a lap védői úgy vélték, hogy egy karikatúra célja pont, hogy provokáljon, vitát generáljon. A lap maga pedig korábban nem volt egy mainstream kiadvány, karikatúrái csak a mészárlás után kerültek milliók célkeresztjébe. Sőt, a terrortámadás előtt egy hónappal olyan rosszul fogyott, hogy már a megszűnéshez is közel állt: harmincezernél is kevesebb példány kelt el.
A merénylet utáni első számból 7,5 millió példányt adtak el, címlapján pedig a könnyező Mohamed  látható, kezében a Je suis Charlie táblával, fölötte a „Tout est pardonné” (Minden meg van bocsátva) felirattal. A lapot az életben maradt szerkesztők a Libération szerkesztőségében készítették. A szám több karikatúrája is a tragédiát dolgozta fel: az egyik rajzon például a terroristák voltak láthatóak angyalszárnyakkal és a csalódott kérdéssel: „Eh, na de hol a hetven szűz?” „Ők a Charlie csapatával vannak, lúzerek” – érkezett rá a válasz.
A mészárlás évfordulója kapcsán magas biztonsági készültség mellett tartanak megemlékezéseket Franciaországban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2016-01-08: Magazin - :

Elindult a Netflix Romániában is (Egy hónapig ingyenes)

Igaznak bizonyult az a piaci információ, amely még decemberben megjósolta, hogy januártól Romániában is elérhető lesz a Netflix videostreaming szolgáltatása. A vállalat vezérigazgatója a Las Vegas-i CES-en (Consumer Electronic Show) bejelentette, hogy az első hónapban ingyen, majd havi 8 euróért több kelet-közép-európai országban – köztük Romániában és Magyarországon – is elindítják a szolgáltatást.
 
2016-01-08: Magazin - :

Megvan Jakupcsek utódja

Novodomszky Éva váltja Jakupcsek Gabriellát a Duna TV Ridikül című műsorában – írja a Blikk.