Kovács László Attila: Cím nélkül — Angyalos, 2007
,,...kiöregedve és elhagyatva, a székelység ittlétének, múltjának és jelenének élő bizonyítéka a falu" ― ez volt Hlavathy Károly fotóművész beszédének alapmotívuma a KépVIDÉK Alkotócsoport Háromszéki képek ― 2007 című kiállítása megnyitóján, és a két szó négyszer ismétlődik a Váry O. Péter Háromszékben megjelent, vitára ingerlő recenziójában. Ennek kapcsán fűznék a tárlathoz megjegyzéseket.
Kedves Váry O. Péter, tisztelt Hlavathy Károly, de elsősorban fáradhatatlan KépVIDÉK Alkotócsoport-tagság. A tizenhárom sorban ötször megismételt kiöregedett és elhagyatott provokatív jelzők sora késztetett válaszadásra, további kérdezésre. Évek óta figyelemmel kísérem a csoport tevékenységét, eredményeit és kudarcait. Több alkalommal eleget tettem a kiállításmegnyitási felkérésnek. Mindenáron igyekeztem kiemelni az ,,alkotások" pozitív jellemzőit a nyilvánosság előtt. És alkalomadtán becsületesnek tartottam utóbeszélgetések formájában jelezni, hogy a művészet — legyen az hagyományápoló népművészet, kreatív díszítőművészet, figyelő-leselkedő-látó-rögzítő fotóművészet vagy alkotóművészet — különböző indíttatással, céllal, alapkoncepcióval jön létre. Nem térek ki részletes elemzésre, de fontosnak tartom a 2001 óta kitartóan végzett faludokumentáló fényképezőtevékenység kapcsán megjegyezni a következőket.
A képíró szóhasználat minden tárlaton egyoldalúan szegényes (ráncos arc, korhadt deszka, gyűrött szőttes, rozsdás vas, lehulló vakolat, sáros utca, árnyék stb.), értékeink pusztulásába tétlenül belenyugvó attitűdöt terjesztő végkicsengése van a fényképeknek (passzív tekintetek, gesztusok, testtartások, elhagyott lakások, gazdátlan háziállatok stb.), gyakran a borúlátást esztétikai fogalomtárba sűrítő hangulatteremtés érezhető (melankolikus felületrögzítés, efemer anyagszerűség, elmúlást sugalló súrlófények stb.), pesszimizmus, magány, csend, halál, űr a fotók olvasata… Ritkán gyerekek is láthatók. Urbánus szemmel (objektívvel?) fontos tényfeltáró, elgondolkodtató és ugyanakkor elkeserítő képi eredmények. Archívumba való dokumentumok. A látható világunk egyik része. Az érem egyik oldala.
De hölgyeim és uraim, hol marad a művészet erőt adó, kiutat mutató szerepe? Mert nagy baj van akkor, ha a ,,művész" csak tükröt képes tartani a társadalomnak, nemzetnek, befogadónak. Ki tanította önöknek azt, hogy egy alkotócsoportnak kizárólag a rút esztétikáját kell nyilvánosságra hoznia? Egy nemzetrésznek (az ,,alkotások" közvetlen fogyasztói) csak a hiábavalóságot, a lemondást, a menekülést, a gyávaságot és a megszűnést kell vizuálisan bemutatni?
Tessék megmutatni a drága digitális képrögzítő masinákkal az esküvőt, az újszülöttet, a keresztelőt is, a cselekvő embert, a jól működő pékséget, a borvíztöltödét, a deszkagyárat, a tejtermék-előállító vállalkozást, a csirkeneveldét stb. És tessék megmutatni a földművest. Még ha a pityóka ott rothadt a pincében, akkor is újrakezdésre képes árkosi, bölöni, kézdiszentléleki és feldobolyi földművest… (A gazdatiszt dédnagyapám, árkosi Ütő Sándor 92 évesen így biztatott: Segíts magadon, s az Isten is megsegít... nem passzívnak és nem gyávának nevelt... cselekvőnek, önerőből talpra állónak, megbízható szövetségessel együttműködőnek stb.)
Ne próbálják velünk, befogadókkal, vagy esetenként elutasítókkal, elhitetni azt, hogy itt mindennek vége, kiöregedtünk, elhagyattattunk, gyengék és gyávák vagyunk, mert aki ördögöt fest a falra, az még nem képzőművész, de a hiszékeny fiataljainkat elkergetheti. Kedves szaporodó fotóművészeti egyesületek, csoportosulások, klubok, blogok stb., igyekezzenek változtatni a vészjósló, díjnyertes fényképprototípus követésén, áldrámai hangulatú fotókészítési módszereiken, a köldöknéző fotókiállítások halmozásán, és feltehetőleg a hatásvadász, ólomszürke felhők helyett a vidám, erőt és önbizalmat árasztó műveiket derűs hangulatban fogadják az újabb generációk… Mi lenne, ha otthagyná sárkány-lovát a ránk erőltetett szégyenszobrunk hőse a Sugás Áruház előtt, és bátran, életvidáman ébredne holnap — állandó rögeszméje nélkül — egy mosolygós lány (szexualitás mint demográfiai ösztönző) pihepárnás ágyában?
Kedves Péter, Károly, László, Attila, Levente, kedves mindnyájan. A négyszemközti beszélgetések helyett a sokszemköztit, a nyilvánosat választottam, mert a vizualitás televíziós-internetes világunkban közügy. Globalizálódó huszonegyedik századunkban nem mindegy a félig üres pohár mutogatása az esetleg félig teli pohár helyett. Vagy mégis?
És még egy utolsó kérdés: kinek a malmára hajtjuk a vizet?
Bizakodva a szemléletváltásban,
Ütő Gusztáv képzőművész
