Kihirdette Klaus Johannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a törvénytelen erdőirtás is a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezőnek minősül, mint Románia stratégiai gazdasági forrásainak megsértése.
A tervezetet – a nemzetbiztonsági törvény módosítását – egy hónapja fogadta el a szenátus, és a Nemzeti Liberális Párt javaslatára került be az a bekezdés, amely szerint a természeti források, erdők, vad- és halállomány, vizek és más hasonló források veszélyeztetése, törvénytelen gondozása, lerontása vagy szétrombolása, illetve kisajátítása vagy elzárása miatt büntetést ró az elkövetőkre, akkor is, ha nem országszintű a kár, hanem csak a térségre korlátozódik. (Hotnews.ro)
DRÁGA IS, ROSSZ IS. Nem hatékonyak az állami szervek internetes felületei, pedig az állam több mint 250 millió lejt költött az online adminisztráció létrehozására – derül ki abból az elemzésből, amelyet a közmeghallgatási minisztérium készített. Még az adófizetést megkönnyítő Ghiseul.ro portál is nagyrészt ismeretlen, a háromezernél több polgármesteri hivatalból alig 180 érhető el rajta, az ügyfelek száma pedig nem éri el a 80 ezret. Ennek egyik oka, hogy használatához előbb be kell sétálni a polgármesteri vagy az adóhivatalba egy azonosítóért, enélkül csak a pontos összeg ismeretében lehet otthonról, a számítógépen keresztül adót fizetni. A banki átutalás is megoldás lenne, de ezt a módszert még csak két pénzintézet kezdte bevezetni; egészében véve jóformán nincs ügyfélbarát elektronikus ügyintézés Romániában, és a létező honlapok között nagyon sok elavult. (Digi 24)
JAVÍTOTTAK A KILÁTÁSAINKON. A Világbank korábban 3,2 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált 2016-ra Romániában, a legfrissebb előrejelzésében azonban 3,9 százalékra javította becslését. Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is hasonló növekedéssel számol, a kormány is négy százalék körüli GDP-növekedésre alapozta az idei állami költségvetést. A Világbank előrejelezése alapján a világgazdaság idén 2,9 százalékkal növekszik, ez elsősorban a fejlett gazdaságoknak lesz köszönhető. (Erdély FM)
AJÁNDÉKOK AZ ELNÖKNEK. Egy év alatt 13 ezer lej értékben kapott ajándékot Klaus Johannis államfő. Az elnöki hivatal által közzétett listán a legdrágább ajándék egy 892 lejes perzsaszőnyeg, a legfurcsább talán egy 89 lejes törlőrongy. Akad a gyűjteményben dedikált arckép Károly brit trónörököstől, faragott szarvasfej, régi képeslap és levelezés is, a legtöbb azonban műtárgy: festmény, kisplasztika, népművészeti cikk és más hasonló. (România liberă)