Megint elúszott az autópálya

2016. január 12., kedd, Belföld

Érvénytelenítette a Brassó–Comarnic autópálya egyik, mind­össze négy kilométeres szakaszára kiírt versenytárgyalást az országos útügyi hatóság, mert a közbeszerzési eljárást nem hirdették meg kellőképpen, és csak egyetlen ajánlatot tettek le, amely nem felelt meg.

A Kárpátokat átszelő 63 kilométeres autópálya megépítését 2004 óta ígérik, de eddig egyetlen versenytárgyalás sem zárult sikerrel. A sztráda két végére a legutóbbi kudarc után tavaly júniusban írtak ki újabb licitet, az ajánlatokat pedig októberben nyújtották be az érdekelt vállalatok. A Brassó melletti Keresztényfalva határában kijelölt hat kilométeres szakaszra többen is jelentkeztek, a Comarnic közelében levő négy kilométerre azonban csak a romániai UMB Spedition tett ajánlatot.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2016-01-12: Belföld - :

Románia elutasította a tunéziai késelőt

A párizsi rendőrökre késsel támadó, csütörtökön lelőtt férfi korábban Romániától igényelt menedékjogot, a bukaresti hatóságok azonban elutasították a kérelmét, és öt évre kitiltották az országból.
2016-01-12: Belföld - :

Bírságolt a Versenytanács

Összesen 165,8 millió lej (37 millió euró) értékben bírságolta meg a Hidroelectricát és tíz partnercégét – főként energiaértékesítő vállalkozásokat – a Versenytanács a villanyáram előállítása és értékesítése terén megkötött, a tisztességes versenyt korlátozó megállapodások miatt.