A kölni szilveszter éjszakai erőszakos támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak – közölte tegnap Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere a történtek miatt tartott rendkívüli meghallgatáson a düsseldorfi tartományi parlamentben.
„Úgy tűnik, a bűncselekményekért szinte kizárólag olyan személyek felelősek, akik migrációs háttérrel rendelkeznek” – mondta Ralf Jäger, hozzátéve: Észak-Afrikából és az arab világból érkezettekről van szó, és menedékkérők is vannak a gyanúsítottak között. Mint ismert, szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. A hatóságoknál január elejétől kezdődően több mint ötszáz feljelentést tettek, amelyek mintegy negyven százaléka szól részben vagy egészben szexuális jellegű támadásról. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy kölni rendezvényen elmondta: alkalmazni kell a hatályos jog által biztosított lehetőségeket, valamint szigorítani is kell a jogszabályokon, s az ország nem engedheti meg magának, hogy az ezzel kapcsolatos vitára sok időt pazaroljon. Aiman Mazyek, a Muszlimok Központi Tanácsának elnöke a Kölner Stadt-Anzeiger helyi lapnak arról beszélt, hogy a történtek óta a város muszlim közössége „a gyűlölet új dimenziójával” kénytelen szembesülni. Vasárnap este ismeretlenek csoportosan külföldiekre, pakisztáni és szíriai állampolgárokra támadtak Kölnben, a város pályaudvarának a környékén.