Több mázsa élelmet megsemmisítettek, négy kereskedelmi egységet bezártak, egynek a működését felfüggesztették, és példátlanul magas, közel 75 ezer lejes bírságokat osztottak az év első napjaiban a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal emberei.
Az ellenőrzés élelmiszer-feldolgozókra, raktárakra, üzletekre, éttermekre, panziókra is kiterjedt, az eredményt pedig dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos közleménye katasztrofálisnak minősíti.
312 helyen jártak, ebből nyolc engedély nélkül működött, négyet végleg be is zártak, egyet pedig ideiglenesen. Összesen 682 kilogramm élelmet (nyersanyagot, hús- és hentesárut, tejterméket, zöldséget, gyümölcsöt) koboztak el, és 13 bírságot róttak ki, amelyek összértéke 44 800 lej. Január elsejétől tizedikéig közel 23 ezer sertést vizsgáltak át, és két trichinella-féreggel fertőzött állatot találtak, ugyanakkor négy sürgős hívásra mentek ki, amelyek során 840 romlott tojást, 21 csomag fogyasztásra alkalmatlan francia kenyeret, 140 fertőzött halat, valamint 425 üveg gyanús mézet foglaltak le. A főállatorvos közleménye szokatlanul sok súlyos kihágást sorol fel, a legfontosabbak a következők: az élelmiszerraktárak túlzsúfolása, a nem megfelelő tárolási körülmények (ide tartozik a higiénia mellőzése, a padlón tárolt élelem, a hűtési láncolat megszakítása, a hőmérők hiánya, az előírásos hőmérsékletek követésének elmulasztása), a lejárt szavatosság, a termékek hiányos címkézése, a kísérő papírok nélkül forgalmazott áru, piszkos vízvezeték, ihatatlan ivóvíz, romlott hús, büdösség és más efféle.
Hasonló állapotok fogadták őket az egyik sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpontban is, ahova egy vásárló hívására mentek ki. A helyszínen megállapították, hogy az egyik nagyméretű hűtőszekrény valószínűleg hosszabb ideje nem működik, és a megszabott 2–6 helyett 17 Celsius-fokon álltak a könnyen romló tejtermékek. Ezeket el is kobozták, értékük összesen 3670 lej. Ezek után benéztek a raktárba is, ahol szintén nem tartották be az előírásokat, több termékből a megengedettnél jóval nagyobb mennyiséget zsúfoltak össze; mindezekért 30 ezer lejes bírságot róttak ki a szupermarketre. A hatóság az érintett kereskedelmi egységek nevét nem közölte.