Ez az alkalom jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy megtudjuk, mi a véleménye a szövetség első emberének a nem létező szentgyörgyi hokiról, a csíki döntőről és a divízió II-es vb megnyeréséről.

— Elképzelhető az, hogy a közeljövőben újra lehetne éleszteni a szentgyörgyi hokit?

— Túlzás lenne, ha azt mondanánk, hogy soha nem tér magához a szentgyörgyi hoki. Az egész ambíció kérdése, és nem is annyira anyagi kérdés. Azért ambíció kérdése, mert ott van Csíkszereda, az ország legkisebb megyeközpontja, amelynek jégkorongja az elmúlt közel 80 évben túlélte a mindenkori politikai, valamint gazdasági élet összes viszontagságát. De példálózhatnánk a 18 000-es lélekszámú Gyergyószentmiklóssal is, amely évről évre küszködik a villanyszámlákkal, és sok mással is, mégis sikerül életben tartania a jégkorongot. Tehát ez nem anyagi kérdés. Az egész csak ambíció kérdése. Ehhez kellene egypár ember, aki vinné a stafétát. Szerintem Szentgyörgyön akadna maroknyi ember, aki, ha elhatározná, hogy újraindítja a jégkorongot, azt fenn is tudná tartani. Igaz, egyelőre csak a gyerekhoki szintjén, hiszen felnőttcsapatról nem beszélhetünk. Tehát meggyőződésem, hogy nem anyagi kérdés Sepsiszentgyörgyön a jégkorong. A jégpálya — információim szerint — újra nem anyagi kérdés, hiszen jelenleg még mindig tisztázatlan a jogi helyzete. Szerintem már túl hosszas ez a vita ahhoz, hogy arra gondoljon az ember, a felek tényleg meg akarják oldani ezt a kérdést. Itt a jelenlegi tulajdonosra gondolok elsősorban. Szerintem más helyszínt kellene választani ennek, és voltak is erre irányuló próbálkozások. Sajnos, minden csak próbálkozás szintjén maradt.

— Az a maroknyi ember, amit korábban említett, megvan?

— Szerintem megvan. Neveket, sajnos, nem tudok mondani. Jelenleg Miklós Ervin, a Fenestela 68 ügyvezetője ténykedik Sepsiszentgyörgyön. Ilyen típusú emberek kellenek, akik nem feltétlenül voltak nagy hokisok, de itt nem erről szól a történet. Itt arról van szó, hogy valakinek legyen fontos, érezze büszkének magát, mert van Szentgyörgyön jégkorong. Az egész onnan indul el, hogy valaki vegye a fejébe, és makacsul tartson ki a hoki mellett, mert lesznek olyanok, akik felsorakoznak majd mögéje. Erre is van példa: ott van Csíkkarcfalva vagy éppen Brassó. Kell egy ember, de ha hárman vannak, annál jobb.

— Sokan nem gondoltak arra, hogy egyszer csíki csapatok játsszák a román jégkorongbajnokság döntőjét. Amikor átvette a szövetség irányítását, számított erre?

— Példaértékű ez a dolog, hiszen még soha nem volt egyszerre két döntős csapata Csíkszeredának. Hogy számítottam-e erre vagy sem? Talán... Ha a generációkat nézzük, akkor tudtuk, hogy a Steaua első három sorában van egy galaci, egy bukaresti jégkorongozó, a többiek pedig mind gyergyóiak, balániak, csíkszeredaiak, ukránok és fehérorosz játékosok. Mind idős hokisok, és lassan kiöregedett a csapat is. Nincs utánpótlás. Lejárt már az az időszak, mint 1989 előtt, hogy elvitték a játékosokat katonának, és ,,fogolyként" tartották ott négy-öt éven keresztül. Ők soha nem fektettek hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre, és mindig a gyergyói, a rădăuţi-i, csíki játékosokból éltek. Amikor ráébredtek arra, hogy ezek a dolgok már nem működnek mai világunkban, hozzáláttak a gyerekekkel való munkához, de ennek a munkának a gyümölcsei csak évek múlva érnek be. Ennek következtében előfordulhat az is, hogy a jövőben lesz olyan időszak, amikor a bukaresti hokinak nem lesznek fényes eredményei. Ilyen az élet!

— Fölényesen nyertük meg a divízió II-es vb-t. Hogyan vélekedik csapatunk teljesítményéről?

— Egyértelmű, hogy a divízió II-ben nincs, mit keresnie a román válogatottnak, ezt az eredmények is igazolták. Most egy kisebb generációváltáson esett át a válogatott, nagyon sok fiatal játékos került be az együttesbe, akik meg is küzdöttek a helyükért, és bebizonyították, érdemes volt őket behívni a nemzeti csapatba. Mindezek tükrében jónak mondható az általuk elért eredmény. Nagyon remélem, hogy jövőre benn tudunk maradni a divízió I-ben.