Farkas Réka
Bajban levőnek minden segítség jól jöhet, ám érdemes fontolóra vennie, kitől remélhet valóban támogatást, és ki az, akinek udvarias mosolya üres gesztus csupán. Az amerikai nagykövet háromszéki látogatása – az időpont és helyszínválasztás egyaránt – jól jelzi, az Amerikai Egyesült Államok egyelőre nem kíván állást foglalni az erdélyi magyarság ügyében. Háromszékre jött ugyan, de kizárólag többségében román romák által lakott falvakat keresett fel, s bár ide hívták, a magyar kultúra ünnepére, Sepsiszentgyörgyön meg sem állt, Árapatakon „fogadta” a magyar elöljárókat.
A diplomáciában soha semmi nem véletlen. A nagykövet már Tamás Sándor tanácselnök szűk tízperces tájékoztatója előtt is pontosan ismerhette helyzetünket, hisz hetente, kéthetente hivatalába is eljutnak a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat sérelmeinket sorjázó levelei. Ennek dacára vagy éppen ezért mégis úgy döntött, kizárólag a roma kisebbség ügyeivel foglalkozik, melyek szintén sokkal inkább köthetőek az ország központosított kisebbségpolitkájához, mint a lokálishoz. Talán még fricskának is szánta: sírtok ti, de lám, a nálatok szerencsétlenebbekkel mit sem törődtök.
Nehéz bármilyen pozitív üzenetet kihámozni Hans Klemm háromszéki villámlátogatásából, délibábkergetés lenne azt hinnünk, szereztünk egy amerikai barátot, támogatót. Mindezek után közvetítői segítségét kérni kissé fura, annál is inkább, mert nem volt sok köszönetünk a korábbi hasonló támogatásokból sem. A Project on Ethnic Relations kilencvenes évekbeli ügyködése több kárt hozott, mint hasznot, egyik főguruja, a román titkosszolgálatokkal is összefonódott Larry Watts nemrég megjelent visszaemlékezései jól tükrözik, sem 1989 előtt, sem azután nem vették komolyan a magyar jogsérelmeket, sokkal inkább elaltatni próbálták az elégedetlenkedőket, befogni a szájukat minél kevesebbel, és a román állam érdekeit képviselni. A három évvel ezelőtt Brassó-Pojánán újrakezdett hasonló tárgyalássorozat is megfeneklett, amikor börtönbe került az amerikai „barátok” legfontosabb összekötő embere, Viorel Hrebenciuc. Hogy hová vezetett volna? Találgatni lehet, de érdemes?
Áltathatjuk magunkat, hogy változtak az idők, cserélődtek az emberek, ám a nagykövet mostani látogatása jól jelzi, eszük ágában sincs komolyan venni az erdélyi magyarság bajait. Nem tartanak tényezőnek, veszélyforrásnak sem, így figyelmükre sem vagyunk méltóak. Mindettől függetlenül minden lehető alkalommal újra és újra a világ elé kell tárnunk jogvesztő sérelmeinket, sorjáztatnunk a minket ért igazságtalanságokat. A megváltást nem sült galambként kell várni, magunknak kell érte még többet tennünk, sokkal okosabban, következetesebben, kitartóbban. Akkor talán kiérdemeljük többek közt az óceánon túli nagyhatalom figyelmét is.
