Szépül Kiskászon

2016. január 25., hétfő, Közélet

Szombaton a déli harangszó után mintegy százfős tömeg, helybeliek és meghívottak jelenlétében avatták fel és szentelték meg a közösségi összefogással született, a közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozó kis település bejárátához a múlt év őszén felállított díszkaput és három keresztet, valamint az önkormányzat által elkészíttetett autóbusz-megálló épületét. A díszkapu a gelencei Both László fafaragó munkája.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az ünnepség közös imával kezdődött, majd Balogh Tibor, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, történelmi pillanatnak nevezve az eseményt, akárcsak az új templom harmincegy év­vel ezelőtti szentelésének napját. Azt is elmondta, Kiskászon idén ünnepeli első írásos említésének 450. évfordulóját. Hangsúlyozta: a kapu lakossági kezdeményezésre született, amiért köszönetet mondott az egész faluközösségnek.
Csüdör Barnabás, a Fagus Közbirtokosság elnöke köszönetet mondott a kezdeményezőnek, Mészáros Gábornak, valamint azoknak, akik anyagilag is támogatták a díszkapu elkészítését és felállítását. Gál Domokos, Somai Zsombor, Barta Vilmos, Nagy Zoltán, dr. Kéménes József, Makai István, Bara Domokos és Bartha Lőrinc neve hangzott el.
Az alkalomhoz illő szavalatokat követően Pál Ferenc kézdiszentléleki római katolikus plébános megszentelte és megáldotta a díszkaput és az autóbusz-megállót, hangsúlyozva: az irgalmasság évében ez a kapu emlékeztessen arra, hogy együvé tartozunk. A közös ima, majd a székely és a magyar himnusz eléneklése után a plébános a főút mentén felállított három keresztet is megáldotta és megszentelte.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 703
szavazógép
2016-01-25: Közélet - Bokor Gábor:

Kultúrházat avattak Kisborosnyón

Még tavaly megújították, bővítették a kisborosnyói kultúrotthont. Több közösségi eseménynek adott otthont azóta az épület, melynek hivatalos átadására szombaton került sor.
 
2016-01-25: Közélet - Iochom István:

Beke és Szőcs a fogságból üzent (Újabb szimpátiatüntetés KézdiVásárhelyen)

Szombat délután az idei negyedik, a kezdetektől számított huszonhatodik szimpátiatüntetésen alig hatvanan gyűltek össze Kézdivásárhelyen a Gábor Áron-szobornál. Ezúttal a könyékbeli településekről nem jöttek, ellenben képviseltette magát Erdővidék, Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács egyik alelnöke jött el Kézdivásárhelyre, hogy kifejezze együttérézését a vizsgálati fogságban lévő vármegyésekkel.