Fekete Réka
Való igaz, Székelyföldnek, ezen belül Háromszéknek, Sepsiszentgyörgynek semmi köze Moldva és Havasalföld 1859-es egyesüléséhez, hacsak az nem, hogy megalapozója volt az 1918-as román nemzetegyesítésnek, amely Erdélyt is bekebelezte szőröstül-bőröstül, ennek ellenére a székely embernek eszébe nem jutna a gyászt, ezt a mélyen emberi fájdalmat arra használni, hogy másokat bántson vele. Úgy tűnik, a velünk együtt élő románok ezt nem értik, és mert olyan időket élünk, hogy a kákán is keresik a csomót – ha van, ha nincs, meg is találják.
Sepsiszentgyörgy meggyászolja, ha veszteség éri. Így tett a hétvégén is, amikor arról értesült, hogy az egykori Textil Futball Klub utolsó mohikánja, a Pro Urbe díjas Sinka Mózes elhunyt. Legkevesebb, amit a városvezetés tehetett, hogy kitűzte a fekete zászlót a polgármesteri hivatal épületére, amelyet bevált szokás szerint a temetés napjáig hagynak lobogni, jelezvén az elhunyt iránti megbecsülést és a hozzátartozók iránti részvétet.
És lám, egyes román honfitestvéreinkben a fekete zászló kiütötte a biztosítékot, ellenséget láttak benne, ami feléjük irányul. Biztosra vették, hogy a kis egyesülésnek nevezett január 24-ei ünnepüket kívánják megzavarni, netán megbecsteleníteni, és egyenesen a helyi kormányhivatalig szaladtak jelenteni a zászlóügyet.
A lepedőnyi román zászlóval beborított épület ura is görcsbe rándult, egyetlen gondolat vezérelte: számonkérni a várost vezető bestiákat. Miután megkapta a választ, hogy nem a százötvenhét évvel ezelőtt történteket gyászolja a város, nem talált más kifogásolnivalót a gyászlobogóban, epésen megjegyezte: vasárnapra levehették volna a zászlót.
Nahát, igazi politikai megnyilvánulás: alárendelni a többségi közösség gyászát a kisebbség ünnepének. Nemcsak gusztustalan és felháborító, hanem mélyen erkölcstelen is. Ezentúl január 24-e erről is emlékezetes lesz Sepsiszentgyörgyön.
