Banánhéjon csúsztak el?

2016. január 27., szerda, Belföld

A marosvásárhelyi ítélőtábla múlt héten elautasította a madéfalvi tanács és a polgármester fellebbezését a Hargita megyei törvényszék tavaly nyáron hozott döntése ellen, amely elrendelte a községháza felirat eltávolítását a polgármesteri hivatal épületéről. A százlejes igazságügyi bélyegilleték hiánya miat nem tárgyalták érdemben az ügyet – jelent meg az ítélőtábla honlapján. A madéfalvi polgármesteri hivatal jegyzője viszont azt állítja, hogy az illetéket kifizették. (Krónika)

ALÁÍRÁSSAL A GÁRDA ELLEN. Petícióban kérik, hogy oszlassák fel a Vlad Ţepeş őrjárata néven alapított román gárdát, amelyet a magyarellenességéről ismert Bogdan Diaconu parlamenti képviselő Egyesült Románia Pártja alapított. A petíciót Dumitru-Cornel Vîlcu kolozsvári egyetemi tanár indította el vasárnap, felhívásában azzal érvel: a politikai pártok működésére vonatkozó törvény tiltja, hogy egy politikai alakulat katonai vagy félkatonai tevékenységeket szervezzen, folytasson, ennek megszegése pedig a párt felszámolását vonhatja maga után. Vîlcu szerint a gárda veszélyt jelent a demokráciára, így a törvény értelmében minél gyorsabban fel kell oszlatni, mielőtt erőszakos cselekedetekre kerülhetne sor. A petíció a www.petitieonline.com oldalon írható alá. (Maszol)
ÍGÉRETEKBŐL JELES. Kilencvenöt kilométer autópályát akar ebben az évben felavatni az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság, amelynek 2016-os költségvetése eléri a 4,23 milliárd lejt, ez nagyjából ugyanannyi, mint tavaly. 1,73 milliárd lejt sztrádaépítésre különítenek el, 948,8 millió lejt szánnak az országutak javítására, 740,5 millió lejből terelőutak készülnek, 145,1 millió lejből pedig hidakat korszerűsítenek. A társaság tájékoztatása szerint idén elkészül a Szászsebes és Torda közötti autópálya hármas és négyes jelzésű, összesen 28,7 kilométeres szakasza, egészében megépítik a Lugos–Déva-sztráda 3-as jelzésű, 21,14 kilométeres részét és 37,13 kilométert a 2-es és 4-es jelzésű szakaszból. A hatóság ugyanakkor abban bízik, hogy „amennyiben sikerül megoldani a környezetvédelmi engedélyeztetési problémákat”, sikerül megnyitni a forgalom előtt a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométer sztrádát is. (Krónika)
KÖZPÉNZEN KIRÁNDULNI JÓ. A parlamenti képviselők 2015 első tíz hónapjában (a novemberi és decemberi adatok még nem nyilvánosak) több mint kétmillió lejt költöttek hivatalos külföldi utakra. Ezek közt akadnak egészen egzotikus kiszállások is. Vietnamba például öttagú parlamenti küldöttség utazott az Interparlamentáris Unió 132. ülésére, és ha már olyan messzire elutaztak, kilenc napig ott is maradtak. A látogatás közel 122 ezer lejbe került, adófizetői pénzből. A honatyák határon túli kirándulásaikkal idén sem hagynak fel, a különféle külföldi rendezvényeken való részvétel ürügyével további több mint 450 „munkakirándulás” vár még rájuk, ezek időtartama kettő és hét nap között változik. Ha ezeknek a látogatásoknak a napjait összeadnánk, több mint 1100 nap jönne ki, ez körülbelül három évnek felel meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2016-01-27: Belföld - :

Románia sereghajtó

Harmincötből harminckettedik helyezést ért el az egészségügyi rendszerek európai indexének 2015-ös kiadásában Románia, a mutatók legfontosabbikánál, a kezelések eredményességénél pedig utolsó helyen van – áll a svéd Health Consumer Powerhouse tegnap közzétett jelentésében. Románia a maximális 1000-ből 527 pontot szerzett, amivel csak Albániát (524), Lengyelországot (523) és Montenegrót (484) előzte meg.
 
2016-01-27: Belföld - :

Támogatás feltétellel

Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új kisinyovi kormány konkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét – jelentette ki Dacian Cioloş miniszterelnök tegnap Bukarestben, miután a múlt héten beiktatott Pavel Filip moldovai kormányfővel találkozott.