Maradjunk az ide nem illő közgazdasági kifejezésnél: nem a teljesítmény színvonala miatt voltunk gondban, hisz a művésznő, fiatalkorát (28) feledtetve, a rockopera legidősebb, István anyja szerepére érett, királynői tartású színpadi jelenség, aki a Szörényi—Bródy színpadi mű temesvári előadásában a legfiatalabb szerepet, Koppány Réka lányát alakította, a darabban úgymond otthonosan mozog, ismeri annak színe-visszáját. Úgy tűnt, hogy partnereivel szemben a hármas megmérettetésben egyetlen színpadi hátránya, ami egyben erénye: prózai színésznő volta. És úgy tűnt, hátrányos helyzetbe kerülhet a szakmailag képzett énekesekhez képest. Ez a kétely mostani versenyszámait követve gyorsan elillant, nyilvánvaló tehetsége és sokoldalúsága, szuggesztív drámai alkatának érvényesítése a trió másik két tagja elé helyezte. De így is nyitott maradt az a kérdés, hogy a tévénéző közönség szavazatainak súlyát és az erdélyi vélemények Budapestre juttatásának körülményességét is figyelembe véve, vajon nem szavazzák-e ki az egyetlen, versenyben maradt erdélyi lányt, hisz olvastunk olyan, a 2005. decemberi fekete vasárnap mocskából előburjánzott véleményt is, hogy Enikő menjen haza saját országába, mert ez egy magyar rockopera, és neki nincs mit keresnie ebben a budapesti felállásban.

Meglehet, hogy ezek az apró incidensek is erőt adtak a művésznőnek ahhoz, hogy az egyébként erdélyi származású Sarolt anyai-királynői mivoltából fakadó lelki konfliktust érzékeltetve ezt drámai színekbe öltöztesse, és minden tisztelet annak a zsűrinek is, amely — az előadás egészének érdekeit tekintve — objektív döntésekre alkalmasnak bizonyult akkor is, ha ez azoknak, akik a versenyből kiestek, fájdalmat okozott.