A kölcsönösség és az arányosság elvének említése humoros népi szólásunkat juttatja eszembe: Ami a tied, az az enyém is, ami meg az enyém, ahhoz neked semmi közöd. Ezt az elvet mindig úgy említik és használják, hogy csak egyeseknek legyen jó. Számtalan erdélyi példa hozható fel. Vegyük csak Marosvásárhely esetét. A városépítő Bernády György polgármesternek csak úgy lehetett szobrot állítani, ha a kölcsönösség jegyében az első világháborút követően az új hatalom által a város élére helyezett Emil Dandeanak is szobrot emeltek. A híres Kossuth utca nevét mindmáig nem sikerült visszaállítani. Azt még a diktátor idejében Călăraşilorra változtatták, s 26 évvel a rendszerváltás után sem egyeznek bele egyesek a restitúcióba.
De jöjjünk csak haza, Háromszéken is van példa bőséggel. Kovászna városában helyi szinten megegyeztek abban, hogy a művelődési központot Ignácz Rózsáról, a sportcsarnokot Popică Iordanról nevezik el. Aztán túl sokat akart a szarka. Hátsó utakon elintézték, hogy a szívkórházat átnevezzék. Hírneves magyar szakember, dr. Benedek Géza nevét viselte az egészségügyi intézmény, ám egyesek egy sarlatán nevét is oda akarták biggyeszteni, és oda is tűzték. De a jogos felháborodás és tiltakozás meghozta eredményét. Ezúttal nem bírta a szarka farka. Csakhogy az esemény következtében megfeneklett a sportcsarnok és a művelődési központ névadásának eljárása. Igen érdekes, ebben az esetben megyeszinten hogyan viszonyultak a kérdéshez egyesek, egészen pontosan a prefektúra égisze alatt működő névadó bizottság. Az Ignácz Rózsáról való elnevezést minden indoklás nélkül elvetették, a Popică Iordan sportcsarnok nevét meg egészen természetes módon támogatták.
De térjünk vissza a külpolitikához. A diplomáciai testületek terén Romániának is és Magyarországnak is van nagykövetsége a másik fővárosában, ezenkívül kék-két főkonzulátusa Gyulán és Szegeden, illetve Kolozsváron és Csíkszeredában. Ez a szigorúan szó szerint vett kölcsönösség. De hol az arányosság? A kevesebb, mint húszezer magyarországi románnak jut két főkonzulátus (félreértés ne essék: nem sajnáljuk tőlük!), s a másfél millió erdélyi magyarnak szintén kettő. Ezeknek egy-egy alárendelt konzuli irodát szeretne nyitni a magyar állam, de egyelőre, egyesek miatt nem lehet.
A kölcsönösség elvénél maradva, vizsgáljuk csak meg, hogyan is állnak Románia más szomszédjaival a diplomáciai kapcsolatok. A nagykövetségeket nem említjük, azok minden fővárosban léteznek, a tiszteletbeli konzulátusoktól eltekintünk. A Moldovai Köztársaságnak csupán Iaşi-ban van főkonzulátusa, ám Romániának Cahul és Bălţi városában is, továbbá Ungheni-ben konzuli irodája. Hol itt a kölcsönösség? De tőlük sem sajnáljuk. Sőt, helyeseljük, hogy gondoskodnak a határon túli románokról. Szerbiának egy főkonzulátusa van Temesváron, Romániának kettő van a dél-keleti szomszédjánál: Versecen és Zajcsáron (ahol mindössze 19 románt és 159 vlachot jegyeztek az utolsó népszámláláskor). Tőlük sem sajnáljuk. Ukrajnának nincs sem főkonzulátusa, sem konzulátusa Romániában, ellenben román főkonzulátus van eddig kettő, Cernăuţ és Odessza városában, s új külképviseletet akarnak nyitni a kárpátaljai Aknaszlatinán és Técsőn. Hol van itt a kölcsönösség és arányosság?! Tőlük sem sajnáljuk.
Azt viszont igen, hogy a munka mennyiségének arányait tekintve igenis, szükség lenne említett két magyar konzuli irodára Erdélyben, ám nem engedik – egyesek. Mint más területeken is – lásd Hargita és Kovászna megye számtalan hátrányos megkülönböztetését –, itt is kettős mércét alkalmaznak, miközben az arányosság és kölcsönösség elvét zengedezik.