Kilencven éve, 1926. február 4-én született Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat kapusa.
Dorogon látta meg a napvilágot, itt is kezdett futballozni. Az iskolai mérkőzéseken jó reflexei miatt a kapuba tették, noha ő csatár szeretett volna lenni. „Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.
Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – nyilatkozta később. Édesanyja papnak szánta, ezért kapusként az ő kedvéért öltötte magára legendássá vált tiszta fekete szerelését, ami miatt a szurkolóktól a megtisztelő Fekete Párduc becenevet kapta.
A Dorogi Bányász NB II-es felnőttcsapatának kapujában 1940-ben mutatkozott be. 1944-ben megnyerték a másodosztályú bajnokságot, majd a Magyar Kupában elődöntőbe, 1945-ben pedig az NB I-be jutottak. 1950-ben a Honvédhez igazolt, amely akkoriban a világ legjobb klubcsapata volt, az Aranycsapat legendás játékosainak többsége itt játszott. A Honvéd színeiben 390 bajnoki mérkőzésen védett, és háromszoros bajnok (1950, 1952, 1954) lett.
A válogatottban 1947-ben a magyar–albán (3–0) mérkőzésen mutatkozott be, és 1950 májusától már az Aranycsapat alapembere volt. A Fekete Párduc 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját, 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258-at rúgott.
Tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai tornán arany- és az 1954-es berni világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak, továbbá az 1958-as és 1962-es világbajnokságon szereplő magyar együttesnek. 1953-ban Európa Kupát nyert, ezután következett az évszázad mérkőzése, a londoni Wembley Stadionban az angolok elleni 6–3, majd az 1954-es, 7–1 arányban megnyert budapesti visszavágó. Hat alkalommal hívták meg a világválogatottba, négyszer jelölték Aranylabdára.
1962-ben a chilei vb-n bejelentette visszavonulását, mert a Magyar Labdarúgó-szövetség nem járult hozzá, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. 1962. október 14-én a jugoszlávok ellen öltötte utoljára magára fekete mezét.
A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját, együtt élt a játékkal. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett hárítani, a labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott, ezért emlegették a magyar válogatott negyedik hátvédjeként. A kapustulajdonságok közül különösen ruganyossága és reflexei voltak egészen kiválóak, nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették. Hosszas betegeskedés után, 2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.
