A súgó munkájáról keveset tud a néző, legszerencsésebb, ha soha nem is veszi észre, ha előadás közben nem zökkenti ki, hogy a súgó beszól a színpadra, mert a szöveg egy adott ponton elakadt. De hogy lesz valakiből súgó, hol tanulja meg, hogy mikor és hogyan kell segítenie a színésznek?
Gazda Szende: 1989 előtt nagyon kevés magyar színészt képeztek, a hiány miatt külsősöket is foglalkoztattak. Amatőr színjátszó múltam is volt, a középiskolában Nagy Attila mérnök-tanár úr csoportjába jártam, onnan jött a színházhoz való kötődésem. Férjem színész, általa kerültem ide, de korábban már volt kapcsolatom a színházzal. Abban az időben volt egy belső képzés, ahová a színházhoz közeli fiatalok jártak be, beszédtechnikát tanultunk, egy kis mozgást is, és időnként bevettek statisztának. Az akkori súgó, Csernik Magda nyugdíjba ment, szükség volt másra, jelentkeztem, és próbaidőre felvettek, majd itt maradtam. Ez 1990 áprilisában történt.
Dobra Magdolna: Színi pályára készültem, de mégsem mentem el felvételizni. A Háromszék Táncegyüttesnél voltam néhány hónapig énekes, majd 1992 szeptemberében kerültem a színházhoz, Szendét helyettesítettem, amikor ő szülési szabadságra ment. Nemes Levente volt az igazgató, meghallgatott és azt mondta, délután már jöhetek próbára. Tóth Tamás, Isten nyugtassa, körbevezetett a színházban és egyből belecsöppentem a mély vízbe, A piros bugyelláris próbáiba. Abban az előadásban még statisztáltam is a súgás mellett. Aztán itt ragadtam.
Állandó figyelem
– Ki mondta meg, hogyan kell ezt csinálni, hisz nem volt, aki mellé beállni és ellesni a szakmát?
Szende: Segítséget kaptunk a színészektől. Mivel korábban diákszínjátszó voltam, tudtam, mit jelent, hogy adott jelenetben kívülről próbálsz segíteni, mert ott is szükség volt erre.
– A munka a legelső olvasópróbával kezdődik és az utolsó előadással ér véget. Mi a súgó feladata az olvasópróbán, hisz ott mindenkinek a kezében van a szövegkönyv?
Magdi: Az olvasópróbán együtt javítjuk a szöveget, amit a dramaturg kihúz, azt mi is bejelöljük. Azért vagyunk jelen, hogy amikor a színpadra kerül a produkció, vagyis kezdődik a rendelkező próba, addigra mi is megismerjük a szöveget.
Szende: Már az olvasópróbán nagyon sok információt hallassz, megbeszélik a rendező koncepcióit, hallod, a színész hogyan olvassa a szöveget. Kibontják az egyes szövegrészeket, jeleneteket, megismered, hogy miről szól az adott jelenet. Előny, hogy mindent már ott halljál és tudjál, ne csak belecsöppenj egy bizonyos helyzetbe.
– Látod, ahogy a színész felépíti a szerepét, és közben azt is megjegyzed, hogy hol vannak a gyenge pontjai? Tehát a bemutató előtt már el tudod képzelni, hogy adott színésznek hol, melyik ponton lehetnek gondjai?
Magdi: Ez így van. Az elején többet kell segíteni, súgni, és ahogy haladunk a próbákkal, fokozatosan egyre kevesebbet, lassan vonulunk vissza, a főpróbahéten pedig már csak figyelünk, és akkor segítünk, amikor már nagyon muszáj.
Súgás élesben
– Ha próbán baki van, az még megoldható, nem érinti az előadás sikerét, de mi történik a bemutatón és a többi előadáson? Hogy lehet eldönteni, hogy a színész azért áll-e meg, mert egy kis szünetet iktat be, vagy elakadt a szövegben?
Szende: Nagyon fontos a szemkontaktus, néha elég egy kézmozdulat is, és már érted, hogy mit akar a színész. Ha a színpadon egyedül van, az könnyebb, ha egyszerre többen vannak jelen, akkor arra figyelsz, aki beszél. Az az ideális eset, amikor olyan a kapcsolat, hogy a színész tudja jelezni, ha beavatkozásra van szüksége.
– Előfordult-e, hogy olyankor kapott segítséget a színész, amikor nem volt rá szüksége, sőt, inkább bosszantotta a súgás?
Szende: Gyakran előfordul, inkább próbán. A súgás nagyon egyénre szabott, nincs recept, hogy kinek miként és mikor kell súgni. Nagyon jó emberismerőnek kell lenni. Az első próbákon bátrabban segítünk, majd ahogy halad előre a próbafolyamat, egyre inkább meggondoljuk, hogy megzavarjuk-e a színészt a beavatkozással, kivárhatjuk-e, hogy megoldja ő maga, vagy segítsünk. Ez állandó tapogatózás, hogy mikor lépjünk közbe.
Magdi: Tulajdonképpen az a nehéz, hogy nem végszóra kell súgni. Adott pillanatban nekünk kell eldöntenünk, hogy a színésznek segítségre van-e szüksége vagy sem. Ez a legnehezebb, bizalom kérdése is.
A fiatalok könnyen rögtönöznek
– Régen volt súgólyuk, lehetett szemből látni a színészeket és mindent, ami a színpadon történik. Eltűnt a súgólyuk és a színjátszás tere sem korlátozódik mindig csak a színpadra. Lehet-e ilyen helyzetekben súgni?
Szende: Már akkor sem volt súgólyuk, amikor kezdtem. A rendezői jobb oldalon volt egy asztalka kis lámpával, ott ültem. Egy idő múlva éreztem, hogy ülve nem látom be jól az egész színpadot és felálltam, sőt az is előfordult, hogy be kellett húzódni a színpad szélére, mert ösztönösen éreztem, hogy szemből kell látnom minden színészt.
Magdi: Tulajdonképpen átértékelődtek a dolgok, mert ideális esetben ma már körülbelül hat hét alatt készül el egy előadás, jóval hosszabb a próbafolyamat, így a szöveg jobban rögzül a színészekben.
Szende: Mindig azt az ideális helyet keresed, ahol a legtöbb dologra tudsz fókuszálni. A díszlettől is sok minden függ, mert ha olyan a beépítése a színpadnak, hogy a nézőtérre is benyúlik, akkor odaszorulunk, onnan próbálunk segíteni. Néha a játéktér valóban olyan sokrétű, hogy előadás alatt szinte lehetetlen beavatkozni. De a fiatal színészek könnyen rögtönöznek, kivágják magukat, bármi történik. Ilyenkor végsőkig kivársz, nem szólsz közbe.
– Gyakran sötét van a színpadon vagy éppen annyira a színész szemébe világítanak, hogy nem is láthatja a súgót. Hogy lehet ilyenkor tartani a szemkontaktust, figyelni egymásra?
Magdi: Van, amikor elég egy szó, máskor egy fél mondat sem, mert lehet, hogy a színész olyan állapotban van, hogy nem tud rád figyelni, hall valamit, de nem érti, és ilyenkor ez zavarhatja is. Ha nem jön rá abban a pillanatban, hogy szüksége van a segítségre, akkor egyáltalán nem is hallja vagy nem érti a súgást, mert azzal van elfoglalva, hogy miként tud kilábalni ebből a helyzetből. Így vagy úgy, mindig valaki továbbgörgeti az előadást, olyan még nem volt, hogy le kelljen állni.
Szende: Néha vannak nehézségek, de nagyon összeszokott csapatról van szó. Régóta dolgozunk együtt, megismertük egymást. Van, aki otthon egyedül megtanulja a nagyját, van, aki jelenetek alatt, vagyis amikor helyzetben van, úgy rögzíti a szöveget. Egyénre szabottan kell mindenkinek segíteni. Akkor nehezebb, ha vendégszínész érkezik, de a próbafolyamat alatt őt is meg lehet ismerni.
Munka és család
– Hogy dől el, hogy melyik előadás kié, és hogy lehet a munkaprogramot összeegyeztetni a családdal?
Magdi: Felváltva veszünk részt az új darabokban. Ha beálltál egy próbafolyamatba, azt végigcsinálod az első olvasópróbától az utolsó előadásig, és akkor is, amikor később az adott darabot felújítják. Természetesen itthon és turnén is követed az előadásokat. Ezért van az, hogy időnként nagyon sűrű a munkabeosztás, máskor több a pangás. Az egyik gyermekem egyetemista, a másik nyolcadikos. Amikor próbaidőszak van, nincs semmi más, nincs iskolai szereplés a gyermeknek, semmi nem jöhet közbe. Nemrég szülőértekezletet tartottak az év végi vizsgával kapcsolatban, nem tudtam elmenni, majd másoktól megtudom, mi történt. A születésnapokat is akkor tartjuk, amikor mi szabadok vagyunk.
Szende: Hétvégén előfordul, hogy egyedül maradok otthon, mert próba, előadás van, ezért az egész család nem ülhet itthon. Kiszálláskor például előre lehetett főzni, de nálunk a gyermekek nagyon ügyesek voltak e tekintetben, a férjem, szüleim, a húgom is besegített. Most már mindkét gyermekünk egyetemen tanul.
– Van-e szakmai kiégés, fásultság, elégtétel?
Magdi: Természetesen, de jó, hogy mindketten pozitív beállítottságúak vagyunk, és nagyon sokat beszélgetünk együtt a munkánkról.
Szende: Tulajdonképpen az a legmegterhelőbb, amikor az alkotófolyamatban jelentős változtatások történnek. Akkor nagyon kell figyelni, törölni, ami addig rögzült, és koncentrálni az új helyzetre. Ezt érzem egyre nehezebbnek. De rengeteg szép szöveggel, történettel ismerkedünk meg. Ez is a szépsége ennek a hivatásnak. A több-hetes próbafolyamat után nem tudod letenni az adott előadást, mint egy kabátot, tovább dolgozik benned az adott mű. „Leszívja az energiákat”, de aztán újból feltöltődünk, és jöhet a következő kihívás.