Arról már nem is érdemes beszélni, hogy miért késik a 2015-ös támogatások kifizetése. Azon sem érdemes gondolkodni, vajon mikor kerül a gazdák számlájára a célösszeg. Mindezt „magas szinten” tartják kézben – vagy éppen képtelenek kézben tartani.
De vannak olyan új fejlemények, melyekre felkaphatják fejüket a gazdák. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO – World Trade Organization) egyre nagyobb nyomást gyakorol az Európai Bizottságra. Azt kérik, számolja fel az unió tagországaiban működő agrárszubvenciós rendszert, és biztosítson egyenlő esélyeket a kívülálló országok termelőinek is. A támogatások megmaradásának kérdése a következő négy évben dől el. A kulcspillanat 2020-ban lesz, akkor döntenek arról, hogy az új Közösségi Agrárpolitikába továbbra is belefoglalják-e a szubvenciókat.
Mi tagadás, van valami igazság a WTO meglátásában. Sőt, az unió keretén belül is fel lehetne tenni a kérdést: miért nem egyenlő a tagországokban a támogatások értéke? Miért épp azok kapnak nagyobb támogatást, akik már úgyis magas fejlődési szinten vannak? Miért tartják azokat kedvezőtlen helyzetben, akik a leginkább rászorulnának? Miért nem az elesettek felzárkózását – legalább az uniós átlagszinthez – tartják fontosnak? Egyértelmű: ha egyenlő szintre akarnák hozni az unió mezőgazdasági termelőit, a fejletteket nem támogatnák, az elmaradottakat meg annál inkább. De ez jól megfogalmazott szándék kérdése lenne.
Ha viszont eltörlik a mezőgazdasági támogatásokat, az uniót alapító országok farmereivel szemben örök hátrányba maradnak a később csatlakozott országok gazdái – köztük a hazaiak is.
Ördögi kör. Ha marad a jelenlegi támogatási rendszer, fokozódik az egyes országok gazdái közötti fejlődésbeli különbség. Ha eltörlik, soha nem fogjuk utolérni nyugati vetélytársainkat.
De addig is, amíg eldől ez a kérdés, választott és kinevezett elöljáróinknak azon kellene dolgozniuk, hogy a hazai gazdák időben, pontosan megkapják juttatásaikat – legalább, míg vannak.
