Bölön magyarsága fogyóban, társadalma öregedőben, a fiatalabbja Sepsiszentgyörgyön vagy a határon túl keresi boldogulását, az otthon levőket pedig nehéz megszólítani hagyományápolással. Igaz, farsangkor jó mulatság felvonulni, portától portáig járva köszönteni az eseményre készülő rokonságot és barátokat, bort és pálinkát kortyintani, fánkot, süteményt és szendvicset falni – de sok, többhetes munkával jár a készülődés: fel kell újítani a régi, esetenként már többedik nemzedéket szolgáló maskarákat, krepp-papírból virágot készíteni a lovak díszítésére, hogy legyen, mit a télűzés utolsó mozzanataként elégetni, ahhoz bábut kell alkotni, s végig kell járni a hivatalos engedélyeztetést is. Ráadásul előzetes költség is akad szép számmal, hiszen rezesbandát kell fogadni, lovat bérelni, patkoltatni – egyre nehezebb legalább bő két tucat vállalkozó szellemű legényt találni. Mert kell legalább annyi: szervezőből öt-hat, a felvonuló lovas párok száma legalább öt, kérincsélőből nyolc-tíz, a bolondszekérhez kettő-három szükségeltetik, s nem hiányozhat a különlegesen felöltöztetett lovon érkező musztikás sem.
Sikó Imre az otthon élő fiatalokat, illetve az elszármazottak gyermekeit telefonon fogja megkeresni, s név szerint megszólítani, hogy munkára serkentse őket. Segítséget is ígér: a hivatal a költségek fedezésében és az ügyintézésben vállal szerepet, a partnernek felkért Kovászna Megyei Művelődési Központtól pedig plakátokat és szórólapokat kapnak, biztosítják a fúvósegyüttest, s dokumentumfilmet készítenek. „Mivel a községvezetés nagyon fontosnak tartja, hogy több évtizedes hagyományunk ne szakadjon meg, azon leszünk, hogy minden fontosabb mozzanat előkészítéséhez hozzájáruljunk, és a szervezkedést vállaló fiatalok dolgát minél jobban megkönnyítsük. Nagyon remélem, ismét kialakul majd egy olyan mag, amelyikre az elkövetkezendő években is számíthatunk a ránk örökített népszokásunk éltetésében” – nyilatkozta Sikó Imre.