Szibériai Oscar Leónak

2016. február 12., péntek, Magazin

A kelet-szibériai Jakutföld lakói biztosra akarnak menni: mivel kedvenc filmsztárjuk, Leonadro DiCaprio eddig nem kapott Oscar-díjat, közadakozásból készíttetnek számára egyet, hogy idén végre kezébe foghassa legalább a „jakut Oscart”.
 

Több mint száz jakutszki indította el az Oscart Leónak című kezdeményezést, hogy elkészülhessen egy Oscar-szobor a hollywoodi sztár számára. A hagyományos Oscaroktól eltérően azonban ezt a szobrot ezüstből formálják meg. „DiCapriót többször nevezték Oscarra, de még sohasem kapta meg a szobrot. Többé nem várunk a filmakadémia tagjaira” – jelentette be Tatyjana Jegorova, a kezdeményezés szervezője, a térség művészeti és kulturális intézetének professzora. „Meg kell alkotnunk a mi »jakut Oscarunkat«, hogy átadjuk a színésznek a bennszülött északi népek képviseletében” – fűzte hozzá Jegorova. A szobor azért készül ezüstből, mert ez a legnépszerűbb nemesfém a jakutok körében, szerintük a tisztaságot jelképezi, és úgy tartják, hogy védelmező szerepe is van. A szükséges ezüstöt a szobrász barátai és számos helyi DiCaprio-rajongó adta össze, ezüstgyűrűket, karkötőket és fülbevalókat adományoztak a célra. A jakut DiCaprio-hívek ugyanakkor annak örülnének a legjobban, ha sztárjuk, aki idén A visszatérő című túlélődrámában nyújtott alakításával lett Oscar-jelölt, az ezüst mellett a valódi Oscar-szobrot is hazavihetné.
DiCaprio – akinek nagyanyja orosz volt – nagyon népszerű Oroszországban. A környezetvédelem iránt elkötelezett sztár 2010-ben Vlagyimir Putyinnal is találkozott, hogy az Oroszország keleti részén élő tigrisek védelméről beszéljenek. Mostanában pedig az a pletyka is elterjedt, hogy a színész fogja játszani az orosz elnököt egy hollywoodi filmben, amelyet jövőre mutatnak be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 803
szavazógép
2016-02-12: Magazin - :

Aszteroida súrolja a Földet

Az oroszországi Cseljabinszk felett 2013-ban a légkörbe csapódott aszteroidánál majdnem kétszer nagyobb átmérőjű kisbolygó közelít a Föld felé: a 2013 TX68-as jelzésű aszteroida március 5-én lesz a legközelebb a bolygónkhoz, de szabad szemmel nem lehet majd látni.
 
2016-02-12: Nyílttér - Kisgyörgy Zoltán:

Huszár vendégek

A gidófalvi székhelyű, mintegy húsz taggal működő Szilaj Hagyományőrző Egyesület a hétvégén tartotta hetedik huszárbálját a Kolcza vendéglőben, s erre hivatalosak voltak az egyesület magyarországi vendégei-támogatói, barátai is.