Polgármester-választásGyerő indul Kovásznán

2016. február 12., péntek, Közélet

Gyerő József ügyvéd lesz a kovásznai RMDSZ-szervezet polgármester-jelöltje a júniusi helyhatósági választásokon. Gyerő egyedüliként jelentkezett a megmérettetésre, a szervezet választmánya tegnapi ülésén egyhangúlag támogatta. Jelölését az RMDSZ megyei állandó bizottságának is el kell fogadnia.

  • Gyerő József, Tamás Sándor és Bodó Lajos
    Gyerő József, Tamás Sándor és Bodó Lajos

A városi művelődési házban megtartott gyűlésen részt vett Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke, a 32 fős választmányból 26-an jelentek meg. Bodó Lajos, a szövetség városi szervezetének elnöke köszöntötte az jelenlevőket, ismertette az összejövetel napirendi pontjait is: a polgármesterjelölt személyének elfogadása, valamint a városi és megyei tanácsba való jelentkezés módozata.
Tamás Sándor röviden ismertette az RMDSZ által nemrég lebonyolított közvélemény-kutatás eredményeit. Kovásznán 867 magyar személyt kérdeztek meg. 81 százalékuk vélte úgy, hogy jó irányba halad a város fejlődése, a helyi RMDSZ-szervezet tevékenységével 54 százalék volt elégedett. A helyi politikusok megítélésében Gyerő József áll az élen, 89 százalékos kedvező véleménnyel, őt követi Thiesz János jelenlegi polgármester 81 százalékkal. A megkérdezettek döntő többsége úgy vélte, hogy a munkanélküliség kezelése prioritás kell hogy legyen a városban.
A választmányból elsőként Csikós Tibor alpolgármester szólalt fel. A városban sok mindent mondanak, nem kell elsietni a jelölést, ahogy a tanácstagok esetében sem, be kell tartani a demokrácia elveit. Sokan úgy vélik, Sepsiszentgyörgyről, a szervezet orbaiszéki elnöksége részéről diktálnak – vetette fel. Bodó Lajos röviden válaszolt: mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy jelöltesse magát, akár most is bárki megteheti. Tamás Sándor kijelentette: nem dúskálnak minőségi jelöltekben, nem lehet sokáig gondolkodni. Gyerő esetében találkozott a helyi, orbaiszéki és megyei RMDSZ-szervezet elképzelése. A magyarok, de a románok egy része szerint is jó a választás – hangsúlyozta.
Gyerő kifejtette: nem szeretné, ha a statútum „megerőszakolásával” lenne jelölt, a választmány döntsön a kérdésben. Röviden vázolta elképzeléseit is. Több hónapos gondolkodás után döntött úgy, hogy vállalja a jelöltséget, nagyobb szerepet vállal a közigazgatásban és a politikában. Ezzel a vállalással – ha támogatják jelölését – a közállapotok változtatásán kíván dolgozni. Céljai közt a 2015–2020-as időszakra érvényes városfejlesztési stratégiában foglaltak megvalósítását említette, hangsúlyt fektetve a vendégforgalomra. Ösztönözni kívánja a fiatalok itthon maradását is – hangoztatta. Együtt kíván dolgozni és állandó kapcsolatot, párbeszédet tartani a város polgáraival, a választmánnyal, a városháza alkalmazottaival, a tanáccsal, a szövetség széki, megyei vezetőségével, a parlamenti képviselettel. Azt szeretné, ha hivatali ügyekben minden ajtó nyitva állna számára – jegyezte meg. Ha polgármesterként szembesül a pillanattal, amikor úgy látja, munkája elégtelen, elveszti támogatottságát, azonnal vissza­adja megbízását – ígérte a jelenlevőknek.
A gyűlésen elhangzott, a polgármesterjelöltnek vétójoga lesz a tanácstagok listájának összeállításánál, az alpolgármester személyének kijelölésében is. Gyerő kétharmados RMDSZ-többséget kíván a majdani tanácsban, a jelentkezők közül konzultáció során választják majd ki a jelölteket, akiket ott lát a közös munkában. A tagoknak a közösség támogatását kell élvezniük, pluszértéket kell teremteniük – hangsúlyozta.
Tamás Sándor köszönetet mondott Thiesz János polgármester eddigi és az elkövetkező hónapokban folytatott munkájáért (az elöljáró nem volt jelen, külföldön tartózkodik). Nehéz időszakban került a város élére, de elvégezte feladatát – mondta Tamás. A megyei szövetség elnöke azt is megígérte: ha szükség lesz rá, a kampány idején akár Kovásznára is költözik ideiglenesen. Ez így volt az előző kampányban is, amikor naponta Kovásznán volt, minden támogatását megadja a magyar érdek érvényesüléséért – fűzte hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 111
szavazógép
2016-02-12: Közélet - Farkas Réka:

Újrázik a polgármesterek többsége (Önkormányzati választások)

Háromszéken többnyire az eddigi polgármesterek indulnak az RMDSZ színeiben a júniusi önkormányzati választásokon, néhány esetben már döntöttek a jelöltről, máshol ez még folyamatban van.
2016-02-12: Közélet - Szekeres Attila:

Visszaesett a születések és a házasságkötések száma

Csökken a születések és a házasságkötések száma Háromszéken. Utóbbi tekintetében Székelyföldön rosszabb a helyzet, mint a romániai átlag, egyben hasonló, mint Magyarországon, de ennél kedvezőtlenebb adatok is léteznek Európában.