Néhány földszinti szobát is kiürítettek. Új lakásról a katolikus egyház gondoskodott. Az érettségi végeztével már egyetemista voltam, amikor 1950 decemberében átköltöztünk a Szentegyház (most Iuliu Maniu) utca 4. szám alatti Státusházba.
Az érettségit nemcsak a diáktársaimmal ünnepeltük meg a banketten, hanem szüleimmel és barátaimmal is otthon. Emlékezetes marad keresztanyám mintegy 140 éves (?) tokaji aszúbora, amelyet nem tudom, hol rejtegettek, hiszen mindentől megfosztották a Bethlen családot. Szörpként folyt, és mindenki csak egy pálinkáspohárral kapott. Csaba öcsém még középiskolás volt, Ildikó hetedikes, és a piaristák (egykori) iskolájába járt, akárcsak Árpi, a negyedik osztályos kisdiák.
A banketten – életemben először – „sikerült” az ellenőrizetlenül vedelt ital hatására „megszédülnöm”, így mindenféle pajzánságra képes lettem volna, ha józanabb barátaim nem fékeznek meg és nem kísérnek végig a Petőfi utcán hazáig. Jánky Béla osztálytársamnak, aki ekkor már a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja volt, „megjósoltam” majdani irodalmi szárnyalásomat. Bélának valóban sikeres volt költői és szerkesztői pályája, én egészen a hatvanas évekig írogattam – soha meg nem jelent – novellákat és verseket. Aztán „kijózanodtam” az irodalmi pályát illetően.
Új lakásunkat hamarjában rendbe tettük. Valami pártos lakói lehettek, mert az irdatlan koszosságon kívül a falon nyomot hagyott az ötágú csillag is. A Petőfi utcai földszinti lakásukból kilakoltatták a két nyugdíjas kéményseprőt is. Az egyiket, Papp Géza bácsit hozzánk tették a volt – külön bejáratú – cselédszobába. Iszákos testvére nem lakott nálunk, de gyakran megjelent a bátyjánál. Édesanyám viselte gondjukat. Előbb Géza halt meg, egy Pista nevű öreg költözött a helyébe. Néha Szabó Márton orvos meglátogatta a keresztapját, hozott nekik egyet s mást, és felügyelte az egészségüket. Géza csendes ember volt, mindenben hallgatott édesanyámra. Édesapám az udvarunkon tanult meg biciklizni Csaba öcsém segítségével, hogy majd biciklivel járjon Kisbácsba tanítani.

Puskás Attila