Meghonosította Székelyföldön a kerékpársportot, csapatot alakított, és az egészséges sportolók között is dobogós helyen végzett Romániában. 2008-ban megszerezte Románia első paralimpiai érmét, majd 2012-ben Londonban az ország első paralimpiai aranyérmét is magáénak tudhatta, illetve az ő nevéhez fűződik a térség egyik legrangosabb sportviadala, a Székely Kerékpáros Körverseny.
– Húsz napja a Tusnad Cycling Team hét versenyzője – beleértve téged is – részt vett a Valenciai Kerékpáros Körversenyen. Milyen volt a verseny, sikerült a kitűzött célokat teljesíteni?
– Sikerült a célokat teljesíteni, sőt, szerintem még túl is teljesítettük őket, hiszen csapatban be tudtuk fejezni a versenyt. A valenciai körversenyen többek között olyan kerékpárosok indultak, mint az olasz Fabio Aru, a spanyol körverseny tavalyi győztese, de jelen volt a világelit 16 csapatának fele is: az Astana, a Cannondale Pro Cycling, az Etixx-Quick Step, az IAM Cycling, a Movistar Team, a Team Katusha, a Team Lotto NL-Jumbo és a Team Sky is. Nagyon elégedett vagyok a csapatommal, és pozitív eredmény ez olyan szempontból is, hogy visszajelzést kaptunk arra: a saját nevelésű kerékpározóink is szépen fejlődtek az évek során. A Valenciai Körversenyen három spanyol is bemutatkozott a Tusnad Cycling Team színeiben – Jose Miralles, Martin Lestido és Sebastian Mascaro –, de a csapatot erősítette a 2015-ös román egyéni időfutambajnok Daniel Crista is. A spanyolországi viadalon a 20 éves Vlad Dobre és a tavalyi világbajnokságon is induló Sebestyén Szabolcs is tagja volt az alakulatnak.
– Ha jól tudom, egy negatív, diszkriminatív élményben is részed volt, hiszen az egyik spanyol bíró ok nélkül zárt ki a versenyből. Hogyan reagáltál erre a megnyilvánulásra?
– Övön aluli volt ez a bíró részéről, és én még életemben nem tapasztaltam ilyen megnyilvánulást, főleg nem ilyen szinten, komoly nemzetközi versenyen. Tényleg diszkriminatív volt, mert a bírók nem számítottak arra, hogy én még második nap is a mezőnyben leszek, és nekik már az sem tetszett, hogy mozgássérültként profik között tekerek. Ott voltak a milliós költségvetéssel rendelkező csapatok, amelyeknek rendelkezésére áll több masszőr és szerelő, illetve minden versenyzőnek van legalább hat kerékpárja, és lassan ott tartunk, hogy a sportolók helikopterekkel érkeznek a versenyekre – szóval a kerékpársport átesett a ló túloldalára, túlzás, amit csinálnak –, és akkor jön egy romániai kis csapat és egy mozgássérült versenyző, aki velük teker. Ez őket nagyon zavarta. Az egyik hegyi szakaszon lemaradtam a mezőnytől, de kiküzdöttem egyedül magam, és lefelé már újra utolértem versenytársaimat. Egy adott pillanatban meg kellett állnom, mert beállítási problémáim voltak az üléssel, de utána ismét utolértem őket. Ekkor jött az a bizonyos bíró, és azt mondta, hogy számomra itt vége van. Persze, verseny után írtam egy hivatalos levelet, amelyben kértem, támassza alá két pontban, hogy miért tiltott ki a versenyből. Másnap azt mondták, hogy folytathatom a megmérettetést, ami már megint rendhagyó lépés volt, hiszen nem fejeztem be az előző szakaszt.
– 2016-ban milyen versenyekre készülsz még? Gondolom, a riói paralimpián szeretnél újabb érmet szerezni. Nehéz felkészülési időszak vár rád az elkövetkező hónapokban?
– Március végén lesz a világbajnokság, amely számomra csak egy megálló, ami azt jelenti, hogy nem készülök majd erre specifikusan, és továbbra is folytatom a felkészülési programomat az olimpiára. Ezenkívül a csapattal megyünk három hétre Horvátországba, utána pedig vissza Spanyolországba, ami azt jelenti, hogy hatvan napon keresztül lesznek versenyeink. Az biztos, hogy nehéz időszak vár rám, sokat leszek távol a családomtól, de ez az ára annak, hogy újabb érmet szerezzek a riói paralimpián. Ezúttal országúti időfutamon szeretnék aranyérmet szerezni. Nagyon jól megy a munka az edzőmmel, Cristiano Valoppival. Mindketten bizakodóak vagyunk célunk elérésével kapcsolatban.
– Hogyan emlékszel a kezdetekre, a sport iránti vonzalomra, mi volt az indítóok, mely erre a pályára irányított?
– Sportszerető családban láttam meg a napvilágot, édesapám atletizált. Otthon, a falon lógott egypár érem, amelyeket mindig megcsodáltam, és úgy döntöttem, hogy több érmem lesz, mint neki. Elsős lehettem, amikor az iskolában megjelent két edző, akik gyerekeket toboroztak hokizni. Jelentkeztem, és el is mentem pár edzésre. Egy idő után édesapám mondta, hagyjuk a hokit, mert bár nagyon fürge, de vékony vagyok, nem eléggé erős ehhez a sportághoz. Elvitt gyorskorcsolyázni. Bárki volt az edzőm, én mindig fejlődtem, mert rengeteget dolgoztam, és ezért sokszor haragudtak is rám a csapattársak, mert az edzéseken maximálisan teljesítettem a kiadott feladatokat. Gyorskorcsolyázói karrierem ívelt felfelé, büszkén mondhatom, hogy én voltam a romániai gyorskorcsolya legnagyobb ígérete, több országos ifjúsági csúcs is a nevemhez fűződött. Tetszett minden: a harc, a dobogó, az érmek.
– Sajnos, bekövetkezett az 1996-os autóbaleset, mely kettőbe törte gyorskorcsolyázói pályafutásodat, a baleset miatt amputálni kellett jobb lábfejedet. Hogyan élted meg azt az időszakot, és hogyan jött képbe a kerékpár?
– Életem döntő pillanata volt. Akkor már két éve jártam egyetemre, de éreztem, hogy valami mást ki kell találni, mert nem leszek azzal boldog, hogy jogász vagyok. Nehéz időszak volt, tizennégy év munka, sok-sok év sport után dönteni kellett. Két évre rá, 1998-ban neki is álltam kerékpározni, de nagy leégés volt az első verseny: még a lányok is legyőztek. Két év keresés, tesztelés után döntöttem, hogy újra profi szinten sportolok. Két év alatt sok mindent kipróbáltam, kerestem a helyem. 2001-ben döntöttem el végleg, hogy profi kerékpározó leszek. Nehéz volt az első években, jogászként dolgoztam napi nyolc órát, utána pedig a nehéz, három-négy órás edzések következtek. Másfél év után kezdtek megjelenni az eredmények, második lettem az egészséges sportolók országos bajnokságán, 2003-ban pedig a fogyatékkal élők Európa-bajnokságán aranyérmes. Évről évre nagyobb célokat tűztem ki magam elé.
– Kerékpározóként felértél a csúcsra. Büszkélkedhetsz egy Európa-bajnoki, öt világbajnoki és egy paralimpiai címmel is. Mit éreztél, amikor 2012-ben Londonban a dobogó legfelső fokán állhattál nyakadban az aranyéremmel, Románia egyetlen paralimpiai bajnokaként?
– Igen, felértem a csúcsra, de sokkal nehezebb ott fent megmaradni, mint feljutni. A családom mindvégig mellettem volt. Tőlük kaptam a nyugodtságot, hisz a versenysportban nagyon fontos, hogy lelkileg kiegyensúlyozott légy. És persze a rengeteg munka. Munka és áldozat nélkül nincs eredmény. Londonban egy történelmi pillanatot élhettem át, és még most is alig tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem ott, azt hiszem, kimondhatom, hogy egy sikertörténet fűződik a nevemhez. Az idő nem számított, csak az, hogy elérjem a célomat, és teljesüljön az álmom, hogy aranyérmet szerezzek paralimpián. Azt gondolom, hogy az álom olyan, mint a mágnes. Ha nem adod fel, és sokat dolgozol érte, akkor húz maga felé.
– A te nevedhez fűződik a csíkszeredai kerékpárcsapat megalakítása, illetve a Székely Kerékpáros Körverseny elindítása.
– A csapat megalapítása szerintem valahol sorsszerű volt, hiszen kellett egy alakulat, amellyel fel tudok készülni a versenyekre. Bátran ki lehet jelenteni, hogy népszerű lett Székelyföldön a kerékpársport. A 2000-es évek elején kezdtem szervezni a hegyikerékpár-maratonokat, a csapatot pedig 2004-ben alapítottuk, de az akkori alapemberek közül sokan már abbahagyták a minőségi sportot. Sok minden jól alakult ezekben az években, összebarátkoztam például Kurkó Gyárfással, a Tusnád Ásványvíz cég vezetőjével. Tetszett neki az ötlet, adott pénzt, így lett a kerékpárcsapat neve: Tusnád Cycling Team.
Érdekes a székely körverseny névadása, kialakulása. 2007-ben Ráduly Róbert polgármester hozta fel az ötletet, hogy mi lenne, ha mi is szerveznénk itt, Csíkban egy nagy kerékpárversenyt. Szintén tőle jött az ötlet, hogy nevezzük székely körversenynek. Én rögtön elő is terjesztettem az ötletet a román szakszövetségnek, és akkor nem szúrt senkinek szemet a Turul Ţinutului Secuiesc elnevezés, rögtön jóváhagyta a szövetség és a minisztérium. 2008-ban volt az első székely kör, és az évek alatt ez a verseny kinőtte magát Románia legrangosabb kerékpárversenyévé.
– 2013 óta a Román Kerékpáros Szövetség elnöke vagy. Mit sikerült eddig elérned, és mire törekszel a jövőben?
– Büszke vagyok arra, hogy a kerékpáros-szövetségből kiöltem a korrupciót, ami nagyon kemény kétéves munka volt, de még most sincs vége, hiszen annyi problémát örököltünk, hogy azt nem tudjuk megoldani egyik percről a másikra. Megváltoztattuk a mentalitást, más útra tereltük az egész sportot, és megtisztítottuk a kerékpársportot a kommunista hangulattól, fenyegetéstől. Amit még fontosnak tartok, hogy behoztuk a gyerekek számára a versenyeket és országos bajnokságokat, amelyeket a klubok szerveznek. Azért harcolok, hogy a profizmus érvényesüljön az általam irányított szövetségben, és olyan szakemberek kerüljenek kulcsfontosságú tisztségekbe, akik értenek is a kerékpározáshoz. Szeretném, ha ez a tendencia a következő években is érvényesülne.
– Le lehet azt szavakkal írni, amit te kaptál a kerékpározástól?
– Nehéz szavakba önteni, de így belegondolva mindent a kerékpározástól kaptam, és ennek köszönhetem, hogy bölcs, tapasztalt és intelligens vagyok, illetve megállom a helyem az élet más területein is.