Veress Jóska, egyike a legrégibb barátaimnak, kedvezettje lett annak a központi intézkedésnek, amely a rendszer kivételezettjeit, a munkás, szegényparaszt származású diákokat bukaresti előkészítés után a Szovjetunióba küldte egyetemet végezni. Ő Szverdlovszkba (1991-től Jekaterinburg) került bányaépítészeti mérnökire, amit el is végzett, majd Zárja nevű orosz feleséggel jött haza. Na és persze, itt volt Ica is, szerelmem, akit mint kolozsvárit az első tanulmányi csoportba osztottak be a többi kolozsvárival, tehát barátaimmal együtt.
A karnak megfelelően rengeteg tanulmányi kiránduláson vettünk részt, hivatalosan és nem hivatalosan, a nyári szünetben. Az állandó csapatot a kolozsváriak alkották. Mivel ebben az időben Kiss Béla rovartanos tanársegéd udvarolt Horváth Attila Emese nevű nővérének, Béla lett a csapat szeniorja. Például ő őrizte a konzerváláshoz szükséges alkoholt is, amely időnként rejtélyes módon elpárolgott, nem a rovarok megölését szolgálva, Béla nagy bosszúságára. A tettes ismeretlen maradt.
Mózes Sanyi viperafóbiája miatt többször vállalta az éjszakai tábortűznél az őrködést, mint a sátorban alvást. A Nyugati-Kárpátokban – kirándulásaink gyakoribb célterületein – a hírek szerint partizánok portyáztak, s ez valamennyiünket foglalkoztatott, bár soha eggyel sem találkoztunk. (Egyébként az antikommunista fegyveres osztagok valóban léteztek az ötvenes évek elején.) Meseszép helyeket jártunk be a mészkőhegyek csodabarlangjai, búvópatakjai között. Mi kevesebbet gyűjtöttünk, Béla volt a szakszerűen gyűjtő.
Egyszer a Hideg-Szamos völgyébe vitt többünket Gyurkó István professzor, a halakkal foglalkozó ichthyológus, nekünk a gerinces állattant tanította. Valamennyiünknek halásznunk kellett. Tudományos céllal! A kifogott halakat át kellett adnunk Gyurkónak. Hogy, hogy nem, a halak egyre „óvatosabbak”, mi pedig a halászzsákmánytól egyre jóllakottabbak lettünk. Ez volt Gyurkó első és utolsó gyűjtése komolytalan diákjaival.
Icával változatlanul szoros baráti kapcsolatot ápoltunk, és szerelmünk tartósnak tűnt. Többnyire a botanikus kertben tanultunk, vagy a gyümölcsösünkben. A csillaghegyit 1953-ban eladta édesapánk, hogy egy közelebbit vegyen meg a brétfűi Mozart utca 10. szám alatt. Éppen akkor tagolta fel több parcellára nagy gyümölcsösét Xantus János. A fenti részt mi, a lentit a Bors család vette meg. A mellékelt fényképen a Szentegyház utcai otthonunk lépcsőjén gyűlt össze a család fényképet készíteni. Itt van Ica is. Két fontos tagja a családnak, édesanyám és Csaba öcsém hiányzik, az okát nem tudom.