Farkas Réka
Ha egy velejéig romlott gócot kell eltávolítani, félő, egészséges részek is a műtét áldozatául esnek, ám a gyógyulás érdekében elengedhetetlen a beavatkozás, nélküle rothadásra ítéltetik az egész test. Románia oly soká halogatta a korrupcióval való szembeszállást, hogy ma már csak fájdalmas, olykor tévedésektől terhes úton szabadulhat a mindent megfertőző, tönkretevő jelenségtől.
Természetesen az ártatlanul meghurcoltak számára ez sovány vigasz.
Nemcsak a Korrupcióellenes Ügyészség túlbuzgósága érhető tetten, de gyakorta kiderül, hogy más, a megtisztulás érdekében létrehozott intézmények is sűrűn túllőnek a célon, mereven, értelmezés, elemzés nélkül alkalmazzák a szabályokat, és döntéseik perek – sokszor vesztes eljárások – tömegét hozza. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség életrehívásának szükségességét annak idején legfeljebb csak a sáros elöljárók kérdőjelezték meg, hisz nem egy példa volt arra, hogy saját cégét bízta meg munkálatokkal a polgármester, lefölözte a közpénzt egy megyei tanácselnök, honatya vagy miniszter. Éltek, sőt, visszaéltek kisebb-nagyobb hatalmukkal. Mindennek megálljt kellett parancsolni, csak mint oly sokszor Romániában, ez a törvény is átgondolatlan, túlzásokkal teli, fej nélküli alkalmazása pedig abszurd helyzeteket teremt. Bizony furcsa, hogy egy falusi polgármester elveszítheti tisztségét, mert elfelejtette felszámolni rég nem működő cégét, vagy amiért falusfeleihez hasonlóan néhány hektár földön gazdálkodik, és igényelni merészeli az ezért járó állami támogatásokat. Nem egy lapon emlegethető az a városvezető, aki saját érdekeltségébe tartozó vállalkozást bíz meg a közpénzből történő beruházással és az, aki az őt megválasztó közösség érdekeit képviselné egy-egy vízellátást vagy hulladékgazdálkodást kezelő regionális társulásban. A jogszabályban azonban nincsenek árnyalatok, kivételek, az ügynökség pedig hűen követi a papírformát, kímélet nélkül „leleplez” mindenkit, aztán döntsön a bíróság, hogy joggal vagy jogtalanul.
Sokan válnak a román korrupcióellenes harc járulékos áldozataivá, és jó néhányan közülük valóban ártatlanul. A törvények finomítása, pontosítása egyértelműsíthetné a helyzetet, ám úgy tűnik, ez sem a korruptaknak, sem az ellenük küzdőknek nem érdeke. Előbbiek abban bíznak, hogy a zavarosból könnyebb kikászálódni néhány ügyes jogi csűrcsavarral, utóbbiak a visszaélések nagy számára hivatkoznak, azzal érvelnek, még a drasztikus módszereik sem mindig elég elrettentőek. Pedig a tévedések, a nem vétkesek meghurcolása sokak szemében egész küzdelmüket hiteltelenítheti. Lehet, hogy a korrupció magzatvizében cseperedett Románia még nem elég érett az igazság egyértelmű képviseletére, de árnyékra vetődő intézményei is gyakorta drámaian nevetségessé teszik.
