Az Oscar-díj küszöbén az utóbbi év nagy magyar filmsikere, a Saul fia. A február 29-ei díjkiosztó előtt a Molnár Levente kolozsvári színészt is felvonultató alkotás kulisszái között az egyik szereplő, Pion István, a Magyar Nemzet napilap szerkesztője volt a idegenvezetőnk.
– Hányszor látta a Sault?
– Eddig hatszor.
– Mindig ugyanazt a filmet látta, mint az első alkalommal?
– Igen, és mindig ugyanazzal az érzéssel álltam fel a székből: nincs rá jobb szavam, nyomasztó ez a film. A forgatásra való felkészülés során is ezt az érzést próbáltam minél inkább magamévá tenni, és nagyon izgalmas volt, hogy a tavaly nyári, cannes-i vetítés közben, amikor először láttam a filmet, azonnal visszajött. Azóta is így van minden egyes alkalommal, valahányszor megnézem.
– Annak idején hogyan igyekezett előidézni magában ezt a hangulatot?
– Mivel nem vagyok hivatásos színész, a bevált technikákat, rutint sem birtokolom. Nagyon sok olvasással próbáltam magam „nyomasztani”, és életemben először elmentem Auschwitzba is. A legmeghatározóbb három könyv volt Kertész Imre Sorstalansága, Nyiszli Miklós Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című naplója, valamint Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című verseskötete. És persze az a nagyon pontos történelmi áttekintés, amelyet a stábtól kaptunk, s amelynek segítségével szembesültem igazán a Sonderkommando lényegével.
– Néhány képzett színész és jóval több amatőr játszik a filmben. Milyen módon sikerült azonos érzelmi, szakmai szintre emelni e heterogén állomány produkcióját?
– Különösebb döccenők nélkül ment, ami elsősorban a munka súlyából fakadt. Mindenki pontosan tudta, hogy forgatás közben hol a helye, mi a szerepe. A filmkészítést amúgy is nagy fegyelem jellemzi, pontos hierarchikus viszonyok érvényesülnek, ami számomra teljesen új volt. Olyan eset is előfordult, hogy az egyik statiszta nem tudott megfelelő keménységgel fellépni egy SS-őr szerepében, de ez talán alkati kérdés is.
– Ön miként került a Saul készítőinek fókuszába?
– Egy slamvideóban látott meg László, hiszen filmben még sosem szerepeltem ezelőtt. Természetesen roppant megtisztelő volt a megkeresés, ennek ellenére csak azt követően vállaltam el a felkérést, hogy megismertem a film teljes koncepcióját. A készítők ugyanis sokáig eléggé visszafogták a filmmel kapcsolatos információkat, hogy minél inkább megóvják a holokauszt témával kapcsolatos előítéletektől. Mint utólag kiderült, teljesen megalapozottan, hiszen a mai emlékezetpolitikai kultúra nem áll teljesen készen egy ilyen film fogadására. Az internetes kommentelők egy része jellemzően azt teszi szóvá, hogy miért nem Trianonról, a Gulágról vagy a palesztin kérdésről készült film, hiszen azok a sorstragédiák is bőven szolgáltatnak hasonló szenvedéstörténeteket. Igazuk van abban, hogy kellenek ilyen filmek, de azt nem tudom elfogadni, hogy ez érv lehet egy holokausztfilm ellen.
– Mi állt Nemes Jeles László rendező témaválasztásának eredőjénél?
– László egy franciaországi antikváriumban bukkant rá egy könyvre, amely hat egykori sonderkommandós visszaemlékezéseit tartalmazta. E lágerkommandó megítélése ma is roppant árnyalt, sokak szerint gyilkosok, bérencek, árulók voltak, holott négyhavonként a teljes kommandót kivégezték, hogy ne maradjon tanúja a koncentrációs táborok borzalmainak, és ami a legfontosabb, a sonderkommandósokat kényszerítették arra, hogy ezt a munkát végezzék, választási lehetőségük nem volt. Saul is egy hasonló csapat tagja volt, aki azt követően lépett ki a „kánonokból”, hogy megtalálta fia holttestét.
– A filmben nyolc nyelven szólalnak meg a szereplők, legtöbb esetben nem az anyanyelvükön. Ezt a bravúrt hogyan sikerült megvalósítani?
– Úgy, hogy az alkotók igyekeztek a párbeszédeket a kiejtésekhez, a „ki mit tud kimondani” parancsszavához igazítani. Filmkészítés közben ezért aztán elsősorban a párbeszédek módosultak. Az általam megszemélyesített Katz például egy jiddisül beszélő osztrák zsidó sonderkommandós, aki egy készülő lágerlázadás egyik szervezőjeként igyekszik lefényképezni az elégetésre váró holttesteket, amikor találkozik a fia tetemét felfedező, annak méltó eltemetésére készülő Saullal. Gyakorlatilag a rabbit kereső apával való találkozás indítja el a film cselekményét. Ami azonban a Sault már az első vetítést követően a favoritok közé emelte, az a megfilmesítési mód. Olyan mértékben érvényesül ez a minden egyebet kizáró, a nézőt teljes mértékben beszippantó szűk látásmód, hogy a film elkészítésében való részvételem ellenére a 2300 férőhelyes cannes-i moziteremben sem tudtam egyébre figyelni, mint Saul tarkójára, az ő útjára. Úgy érzem, a kézi kamera, a 35 milliméteres filmes technika 21. századi alkalmazása teljes mértékben érvényesíti az önmagában tragikus környezetet és történetet, amelyben nincsenek manírok, könnyek, vádlók és vádlottak. Csak a helyzet ábrázolása fontos.
– Az Indiewire amerikai online filmszaklap úgy számolt be a cannes-i díjnyerés bejelentését követő pillanatokról, hogy „kis fújolás, mérsékelt taps, egyértelmű csalódás” volt tapasztalható a teremben. Molnár Levente színművész szerint azonban így is „szívstopp pillanat volt, nagy öröm.” Mindezek tükrében milyennek ítéli a film azóta befutott pályáját?
– Nagyon pozitívnak minősítem. Annak a gondolata, hogy az Oscar közelébe kerülhetünk, soha fel sem merült. Számomra már Cannes is hatalmas csoda volt, majd a folytatás minden egyes szakasza, de hát mentségemre szóljon, hogy én nem a filmes szakmában élek. Emlékszem azonban, micsoda eufóriában mesélte a rendezőnk, hogy bemutatják a filmet a cannes-i versenyprogramban. Úgy tartom, már az is óriási győzelem, hogy most a legjobb öt külföldi film közé kerültünk, s e helyzet kezelésében a többieknek sem lehet túl nagy tapasztalatuk, hiszen hasonló elismerés a nyolcvanas évek vége óta nem ért magyar filmet.
– Teljes mértékben tud azonosulni Nemes Jeles László rendezőnek a témaválasztásra, véleményekre, kommentekre való reagálásaival?
– Lászlóban egyértelműen munkálkodik egyfajta küldetéstudat, szeretné, ha valóban kibeszélnénk a holokauszt történetét, s úgy látja, az ő korosztálya már nem képes megfelelő súllyal kezelni a kérdést. Akárcsak én, akinek Auschwitzcal korábban csak történelmi és alapvető empatikus viszonyom volt, mivel sem a családomban, sem a baráti körömben nem volt senki közvetlenül érintett. Ellentétben Trianonnal vagy a Beneš-dekrétumokkal, az azok nyomán végrehajtott ki- és betelepítések történetével, amelyeket a családom közvetlenül megszenvedett. Nemes Jeles Lászlónak a holokauszt határozza meg az identitását, s ezt ugyanolyan megértéssel kell kezelnünk. A témaválasztást kifogásoló, a magyar történelem egyéb sorsfordulóinak megfilmesítését hiányoló kommentek közül pedig csak a megalapozottakra érdemes odafigyelni, annál is inkább, mivel a mezőnyben bőven akadnak már fizetett, úgynevezett trollkommentelők. Én is szeretnék ötvenhatról, Trianonról szóló filmet látni, olyanokat, amelyek könnyebben feldolgozhatókká tudnák tenni a történelmünket. László védelmében szólva pedig ne feledkezzünk meg arról sem, mennyire nehéz lehet, hogy egyetlen szűk év alatt adott kétszáz interjú során valaki ne ugyanazokat a dolgokat ismételgesse, és mégis mindig érvényeset mondjon.
– Készül-e újabb nagy dobás a Saul-műhelyben?
– Információim szerint már úton van a következő történet Sunset (Naplemente) munkacímmel. A film az első világháború előtt játszódik majd Budapesten, műfaját tekintve thriller lesz, a főszereplője pedig egy nő, aki a küszöbön álló világégés előtt nem sokkal érik felnőtté. Már készül a forgatókönyv, zajlik a szereplőválogatás, miközben László jelezte, hogy a továbbiakban is számít a Saul csapatára. Ettől az én életem azonban nem változik meg, továbbra sem álmodom hollywoodi karrierről, bár csodálatos világot ismerhettem meg a filmes miliőben. Az Oscar közelségétől függetlenül. S ha valaki mégis megtalál valami számomra is izgalmassal, akkor azt ugyanúgy, ahogy a Saul esetében, meg kell beszélni. Aztán meglátjuk.
PION ISTVÁN
Költő, író, szerkesztő, 1984-ben született Letkésen. Első verseskötete 2013-ban jelent meg Atlasz bírja címmel a Helikon Kiadó gondozásában. Költőként közel áll hozzá a slam poetry, a második Slam Poetry Országos Bajnokság harmadik helyezettje, a magyarországi slamközösség aktív tagja. Zenekarával, a Gourmand együttessel is a slamet népszerűsíti, 2015-ben jelent meg Mindenevő című első albumuk, amely a dzsessz és a slam poetry „szerelemgyereke”. Szerkesztőként verseskötet, regény és peridioka is fűződik a nevéhez. A Magyar Nemzet kulturális rovatának helyettes vezetője. A Saul fia című filmben Nemes Jeles László felkérésére eljátszotta Katz szerepét.
