Csíkszereda lemondott polgármestere, Ráduly Róbert a Krónikának adott interjúban rendesen odaszólt párttársainak: erejüket arra fecsérlik, hogy hatalmi harcokat vívjanak egymással, a lényegi dolgokkal – a magyarság érdekképviseletével és az autonómia kérdéskörével – nem foglalkoznak.
Mint mondja, lassan már csak a hatóságok által félreállított önkormányzati vezetőkön áll – magán kívül Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert említi –, hogy önrendelkezési vágyunk közbeszéd tárgya marad-e még. Úgy látja, a dezintegrálódott RMDSZ nem szólal fel, nem tiltakozik, nem perel, csak tudomásul veszi, ha „a homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet” minden minket megillető jogot. „Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki, majd a marosvásárhelyi helyzetre áttérve folytatta a szövetség pipogya magatartásért felelős tisztségviselői szapulását. „Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre, és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházára, és onnan »szétterítik« a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.”
Mit válaszol ezekre a sarkos szavakra az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter? A Maszol.ro portálnak csak annyit jegyzett meg: „Nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet.” Nem kizárt, igaza van, s a kemény fellépésnek nem lesz eredménye, de mégis nagyon szeretnénk, ha – bár próba-szerencse alapon – megkísérelnék. Jó lenne látni, hogy a parlamenti pulpitusról Márton Árpád vehemensen követeli, kérjen bocsánatot a megalázott olaszteleki lánytól a kolozsvári kórház vezetősége, az orvost pedig páros lábbal rúgják ki munkahelyéről. Azt is jó volna megérni, hogy a szövetség jogászhada vagy éppen Frunda György jogtudor Strasbourgban sokat forgolódva eléri, hogy a román állam gyakorlatba ültesse nemzetközi szinten tett vállalásait, és önkormányzatainknak ne kelljen olyan alapvető dolgokért perelniük, mint például a községháza feliratok. Örvendetes lenne, ha nyomást gyakorolnának a kormányra a nacionalista kormánymegbízottak eltávolításáért, a belügyminisztériumtól pedig nyomatékosan kérhetnék olyan megyei parancsnokok kihelyezését, akik nem kizárólag a románság ügyeivel foglalkoznak.
Attól tartok, a fentebb kutyafuttában felsoroltak közül egyet sem látok majd beteljesülni: a „dezintegrálódott” RMDSZ-nek nincsenek olyan fenegyerekei, akiknek merszük lenne, akik vállalni mernének.
