A Lécfalva–Maksa, valamint a Sepsiszentgyörgy–Illyefalva–Aldoboly–Brassó megye határa útszakaszok korszerűsítésére használja fel a megyei önkormányzat azt a készenléti hitelt, melyet még 2012-ben szerződött az integrált hulladékgazdálkodási, valamint a sepsiszentgyörgyi kórház korszerűsítését célzó projektek önrészének biztosítására. A csütörtöki testületi ülésen az is kiderült: a lécfalvi útnál lezárult a kivitelezési versenytárgyalás odaítélési szakasza, az illyefalvi út korszerűsítésére pedig jövő héten kezdődik az elektronikus licit.
A csütörtöki döntés értelmében a 15 millió lej hitelből tízmilliót a Maksa–Lévfalva szakasz korszerűsítésére használnak fel, ötmillió lejt a másik útra áldoznak. Az összegek átirányítására annak nyomán kerülhetett sor, hogy a két nagy beruházási, korszerűsítési, európai uniós és kormányforrásokból megvalósult projekt (a kórház felújítása, illetve az integrált hulladékkezelés) végköltségei jelentősen csökkentek az előrelátottakkal szemben, így a hitel gyakorlatilag érintetlenül megmaradt, a pályázatok önrészét az önkormányzat saját forrásaiból fedezte.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: a Maksa–Lécfalva szakasznál kijelölték a kivitelezőt, az óvás lehetősége viszont még fennáll. A Sepsiszentgyörgy–Illyefalva–Aldoboly–Brassó megye határa szakaszra várhatóan jövő héten indítják a közbeszerzési eljárást, a kivitelezési szerződést két hónapon belül aláírhatják. A jelzett szakasznak elsősorban a Sepsiszentgyörgy és Illyefalva közötti része szorulna már évek óta korszerűsítésre. Tavaly szerepelt azon megyei utak között, melyeket a tanács rendbe szándékozott tenni, de a beruházás terveit újból el kellett készíteni, így a munkálatok átcsúsztak 2016-ra.
A megyei önkormányzat tavaly az összesen 267 kilométer megyei útból mintegy száz kilométert korszerűsített, idén újabb száz kilométer rendbetételét tervezik. A maradék hatvan kilométer jó minőségű, azokhoz nem nyúlnak. Tamás Sándor kifejtette: 2015-ben kisebb arányban kellett teljes korszerűsítéseket végezniük, több szakaszon inkább újraaszfaltozásra volt szükség, idén viszont korszerűsítés lesz több. A szóban forgó két szakaszon a munkálatok összértéke közel 29 millió lej, az illyefalvi útra ebből több mint 15 milliót költenek.