Most ebben a harcban ő maradt alul, a csobánok ráuszították a kutyákat, majd félholtra verve azzal fenyegették, úgy beledöngölik a földbe, hogy az ördög sem találja meg. A 78 éves idős férfi arcán, ,,vakszemén" mutatja a sötét foltokat, majd feltűri a nadrág szárát, hogy azon a szúrást, a kutyaharapást s a lila és kék foltokat is tekintsem meg.

Tiltó csóvák a Csipkés árkában

Március végén reggel kimentem a kaszálóra — adja elő a történteket. — A juhok Egerpatak irányából jöttek, s betértek az uzoni Vásáros útja felé, a szárazpataki tagba. Láttam, hogy hajtják rá a kicsóvázott területemre, s én szaladtam, hogy ne engedjék oda. Akkor azt felelték románul, hogy Szent Mihály napjától Szent György napjáig odahajtják a juhokat, ahova akarják. Mondtam, hogy hagyják el a területet, mert az adót én fizetem a föld után.

Akkor elmentek.

Ez reggel történt. Fél kilenckor. Délután egy óráig vártam, figyeltem, hogy merre mennek. Akkor a bács meglátogatta őket. Éppen a szentiványi részen sétáltatták a juhokat. A bácsnak a legénye mellettem ment el, s visszafordult az esztenára. Akkor bejöttem a tanácshoz, hogy jelentsem a tilosban legeltetést, de már nem találtam itt senkit. Délután visszamentem, hogy a többi területet is csóvázzam ki.

Ezek is kaszálók, tavaly meg volt rendesen kaszálva, a jó fűtermésért meg van simítva. A szénából, sarjúból nagyobb a jövedelem, mintha megszántanám. A gabonának nincs ára, nem lehet értékesíteni, vegyszer kell, gépem sincsen, 78. éves vagyok, s nem tudok már ezzel lépést tartani.

A föld innenső végére letettem a kerékpárt, a juhok a másik végén voltak, 200 méterre tőlem, az én területemen. Volt nálam egy vasrúd, körülbelül 16—18 kilós, amivel lyukat csináltam a csóvának, fejszém is volt, s egy tarisznya, benne színes sárga rongy, hogy a csóvát messziről lehessen látni. Karókat vágtam a csóvának, s kerestem a régiek helyét.

Akkor a kutyákat nekem uszították. Én a fejszét bedobtam a kutyák közé, azok visszarohantak a gazdájukhoz, s akkor a juhőrzők megindultak a botokkal. Egyik jobbról, a másik balról. Nekem más mentségem nem volt, mint hogy a csóvát szembetartsam az egyik juhőrzővel. Ezek azt kiabálták, hogy úgy belevernek a földbe, hogy onnan a jóisten sem szed ki, s az ördög sem talál reám.

Mivel én egyikkel szembeszöktem, hogy ne tudjon ütni — a botja vadkörtéből faragott, bogos, egy méter negyven centis volt —, de ütött a másik. Úgy oldalba ütött, hogy a botnak a vége eltörött. Ami a kezében maradt, azzal belém szúrt, a lábamon a helye most is látszik. S a kutyákat rám uszították.

Ez a lisznyói határrészen, a Csipkésárkában történt.

A polgármester úr, ahogy jelentettem a dolgot, kijött a rendőrséggel, s kiderítette, hogy kik voltak. Nekem azt hazudták, hogy kovásznaiak, de megkérdeztem, hogy Fortunát ismerik-e? Nem ismerték. Hogy kik ők, arról úgy bizonyosodtam meg, hogy a bács a lisznyói esztena felé ment vissza. A fejszét is elvitték.

Elmentem a törvényszéki orvoshoz is Szentgyörgyre. Kaptam kilenc betegnapot.

A rendőrségre kerültünk, s kiegyeztünk. Nyolcszáz lejben. Ezret kértem, de nyolcszázban kiegyeztünk. A pénzt addig nem vettem el, amíg a fejszét nem hozzák vissza. Ezután elmentek haza, Dobollóra, s hozták pénzt, s a rendőrségen átadták az összeget és a fejszét is.

De ezzel nincs elintézve a dolog. Fáj a vak szemem az ütéstől, meg tudom mutatni a lábamat is. Az izmok dagadnak, az egész lábam szára csupa lila s csupa kék. Az ízületek is fájnak. S fáj a kutyaharapás helye is.

A kilenc nap, amit az orvos a papírra írt, rég eltelt, de még nem gyógyultam meg. De amit a papírra írnak, az a szent. Ha élve eltemetnek, ha a papír azt írja, hogy meghaltál, akkor halott vagy.

Harcok a ,,mezőgazdasági fegyverrel"

Beszélgetésünk során kiderül, hogy Bedő Józsefnek a ,,juhőrzőkkel" más kalandja is volt. Három esztendővel ezelőtt kiment a földjére, akkor is ott találta a juhokat, s amint meséli, vette a ,,mezőgazdasági fegyvert" — a vasvillát —, s kiutasította a juhászokat. A csobán nem akarta a juhokat kihajtani. Mondta neki, hogy távozzék! Akkor Bedő húsz lépésre átment arra a földre, amelyet árendába vett ki. De a csobán a juhokat újra behajtotta a háta mögé.

— Én erre visszajöttem az én területemre — folytatja —, akkor a juhőrző levetette a kabátját, s futott nekem. Én a sánc előtt megálltam három méter és valamennyire, s amikor a sáncon keresztülszökött, a villát szembetartottam vele. Az arcán megsérült. Négy ponton.

Fizettem húszmillió lejt azért, hogy a saját területemet megvédtem. A villát szembe kellett tartanom vele, mert másképp nem lehet egy fiatalembert feltartóztatni.

A törvényszékre mentek, mind a négy testvér, az anyjuk is ott volt, s az azt mondta, hogy adjam a szülőknek a pénzt, mert ha nem, a legény elissza. Kaptak tőlem húszmillió lejt, s ebből az ügyvédnek kifizettek 18 milliót. Tőlem százmilliót követeltek, de abból nem lett semmi.

Evvel lezárult az ügy. Aláírták, hogy a pénzt átalvették.

Befejezésül a 78 éves ember azt ajánlja, hogy náluk a mezőre ne egymagában menjen az ember, hanem két vagy három társával. Mondom neki, hogy ilyen a török időkben volt, s a tatárjárás idején, hogy az emberek egymagukban nem mertek kimerészkedni sehova se. Bólintásából s szigorú nézéséből kiolvasom, arra gondol, ez most is így van.

— Ha többen vannak — folytatja —, tudják azonosítani, hogy kik hajtották rá a földjére a juhokat. Másképp azt mondják, hogy hazudik, s úgy beleverik a földbe, hogy az Isten sem tud róla, s az ördög sem kapja meg. Példát is mond — valamilyen Valért —, aki úgy eltűnt egyszer, hogy máig sem találták meg.

Ráduly István polgármesterrel is szóba hozzuk a tiltó csóvázást s a mezei verekedéseket, ami, amint kitűnik Uzon és a községet alkotó falvak esetében, valamikor gyakori volt. Elmondja, hogy amikor Uzonba került, mindenki azt csinált, amit akart. Odajutottak, hogy 2006-ban nem kaptak bácsot. Senki sem vállalkozott rá. Azt mondták, hogy Uzonba nem jönnek, mert ott a polgármester mindenkit megbüntet. 2007-ben nem volt problémájuk a legeltetéssel. Mind a hét faluban megoldották a ,,bácskérdést".

És akkor az idén bejön hozzám ez a Bedő bácsi, mutatja az ütések, a szúrások nyomát, s elsírja magát. Addig ütötték a földön, amíg azt mondta, hogy inkább nekik adja a földjeit, csak ne verjék tovább. Magam mellé vettem a rendőröket, a szakreferenst, kimentünk az esztenára, megbüntettük őket, s közöltem velük, hogy ha ilyesmi még előfordul, vehetik a botjaikat, s mehetnek a község területéről. Dobollóiak, ez a falu hét-nyolc kilométerre van Uzontól, s azt hiszik, hogy uralhatják a lisznyói helyeket is.

Ilyen eset több is volt. 2004-ben egy idős embert haraptattak meg a kutyákkal Magyaróson. Mikor először kimentem, a kutyák majdnem összerágtak engem is. A Cosneanu esztenája volt, aki a kommandói erdészetnél dolgozott. És még ő állt az erdő felől, de a végén ki kellett fizetnie a büntetést.

Nagyon nehéz megfékezni az illegális legeltetést. És én az újsághírekből úgy látom, hogy a hatságok nem nagyon foglalkoznak az ilyen esetekkel.