Hatvanhét éve, 1949. március másodikán fogadták el a kommunista Romániában azt a törvényt, amellyel rövid idő alatt tízezernél több nagybirtokot és mintafarmot államosítottak. És huszonhét éve, 1989. március másodikán gyújtotta meg magát Liviu Cornel Babeş 47 éves brassói családapa, műszerész és amatőr festő a rendszer elleni tiltakozásul.
Nyilván nem tudhatta, hogy ha annyi év után még tíz hónapot kibír, megéri a diktatúra bukását, és mostanra unokái társaságának örvendő nyugdíjas lehetne. Ezt csak találgathatjuk, de az biztos, hogy nem tartozna azok közé, akik elismeréssel emlegetik a régi időket. Akkor sem, ha az új világ sok keserves csalódást hozott...
A tollvonással elkobzott földek, erdők, ingatlanok visszaszolgáltatása ugyanis még mindig nem fejeződött be, sőt, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása óta gyakorlatilag leállt. Sok jogos igénylés akadt el a hivatalok útvesztőiben, és sok jutott gyanús gyorsasággal idegen kézre, miután a volt tulajdonosok és örököseik évekig hasztalan kilincseltek és pereltek. Igaz, szabadlábon vannak, és véleményüket is szabadon elmondhatják. De van-e, aki meghallja?
A többség jobban él, van elegendő élelem, üzemanyag, a külföldi vakáció, színes tévé és automata mosógép sem a kevesek kiváltsága már, ezt akarták az emberek, nincs okuk elégedetlenségre – hangoztatják a másik oldalon állók, akik szerint nem kell hánytorgatni a múltat. Mindez tagadhatatlan, de ha az egészségügynél kialakuló hosszú sorokat nézzük, nem tűnik visszafordíthatatlannak ez a demokratikusnak nevezett átmeneti korszak. Hiszen látjuk, hogy a politikai leszámolások nem értek véget, csak körmönfontabb módon történnek, az államgépezet továbbra sem a polgárok, hanem inkább szűk rétegek érdekeinek kiszolgálására összpontosít, az intézményesült korrupció, tehetetlenség, nemtörődömség mindent beárnyékol.
Sajnos, a jelenlegi agyondicsért tisztogatási hadjárat is csak a tolvajok, rablók, sikkasztók ellen irányul, s bár nem vitás, hogy ezeket is meg kell büntetni, a valódi politikai bűnözők elszámoltatásának halogatása aggodalomra ad okot. Victor Ponta doktori címe, Gabriel Oprea luxuskocsija, a különféle hivatalnoki mulasztások miatt indított eljárások hasznosak, de amíg a hatalomért öletni képes Ion Iliescu és társai derűsen osztják az észt, miközben áldozataik a jussukért vagy a kárpótlásért talpalnak, addig a román igazságszolgáltatás nem tekinthető valóban függetlennek. Nehéz elhinni a haladást, ha a mélyreható társadalmi reformok rendre elmaradnak, a kisebbségek nehezen kivívott kevéske jogait is elvitatják, és még az egyszerű törvények alkalmazása is zűrzavart okoz az adminisztrációban.
Egy évforduló a számvetés ideje is. Jó lenne, ha a múlt visszaéléseit orvosoló jogállamot ünnepelhetnénk, de inkább csak egyféle cirkusz fizető közönsége vagyunk...