Az elnök ugyanis újabban abban látja a bajok okát, hogy az általa gúnyosan ,,bölcsnek" nevezett politikusok tannyelv szerint szétválasztották az iskolákat, ezzel úgymond elszigetelték a román és magyar gyerekeket egymástól, márpedig Kovászna és Hargita megyében a családban a gyerek csak magyar szót hall — mondja az elnök, úgy vélvén, érveléséből világosan következik: el kell minél előbb hárítani a közeledés és nyelvi kontaktus útjából eme ,,akadályt".

Nos, az iskoláinkba a diktatúra által erőszakkal, minden pedagógiai és méltányossági szempont lábbal tiprásával bevitt román tagozatokat eszünk ágában sincs visszasírni, azok nem voltak egyebek, mint az asszimilációs politika trójai falovai, a legkegyetlenebb kulturális diszkrimináció eszközei, s minden intézményi önállóságból való kiforgatásunkat szolgálták. Nem hangoltak senkit sem a román nyelv iránti nagyobb szeretetre, épp ellenkezőleg. Băsescu elnök sokkal közelebb járt a helyes megoldáshoz, mikor a románnyelv-tanítás reformja mellett emelt szót tavalyi háromszéki látogatása idején. A baj ugyanis abban rejlik, hogy tanulóinknak — különben a beolvasztási politika burkolt maradványaként — továbbra sem második nyelvként, hanem ötödiktől még mindig a román gyerekekével azonos tanterv alapján oktatják a román nyelvet, holott ez minden ésszerűségnek és célszerűségnek ellentmond, hogy a didaktikai szempontokról ne is beszéljünk. Egy kisebbség akkor hangolódik rá és viszonyul pozitívan a többségi nyelv elsajátításához, ha saját kultúrájában megbecsültnek, polgárjogilag pedig egyenlőnek érzi magát a többségiekkel, e tekintetben pedig Romániában, mint ismeretes, sok még a tennivaló. Semmiképpen sem az eddigi jogok csorbítására van tehát szükség, hanem azok kiteljesítésére.

Ezt szolgálná a román tantárgy reformja olyan intézkedésekkel együtt, mint a két megye román iskoláiba bevezetett magyarnyelv-oktatás például. Ezek javítanák igazán a légkört, és serkentenék mindkét gyermekközösséget is egymás jobb megismerésére, a partneri közeledésre.