Ha valaki méltatlan tetszelegni kíván a külvilág előtt, a farizeusok módszerével is megteheti. Szemfényvesztés gyanánt demokratikus törvényeket hoz, melyeket aztán könyvekben őriz. Csak ritkán kapja elő, hogy hitetlenkedő idegeneknek tetszelegjen, és világgá kürtöli, hogy lám, ezek a mi törvényeink, humánusak és demokratikusak. A farizeusság a törvények be nem tartásában, kiforratlanságában és megkerülhetőségében rejlik.
Ezt mindenki tudja, esetenként maguk a törvényhozók is bevallják. Látjuk, tapasztaljuk naponta, hogy a társadalmi élet minden szintjén e kétszínűség uralkodik, én csak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó megnyilvánulásokra hivatkoznék.
A magyar nemzeti kisebbség védelmére is sereg törvény született, ami külsőleg csillogó, és ráadásul még egy magyar képviseleti szervezetünk is beleszólhat időnként a kormányzásba, de a törvényhozásba mindenképp, amely szintén gyönyörűen tündököl. Az igazságot viszont csak az ismeri, aki belülről is megtapasztalja a farizeusi félhomályt!
Amióta ezek a törvények védik a magyar kisebbséget, azóta a magyarság folyton-folyvást fogy, az általa lakott terület zsugorodik, de még őseink sírhantjai is gazdát cserélnek, mivel átvésik a magyar szövegeket románra, vagy egyszerűen eltüntetik a föld színéről.
Jövedelmezőbb megélhetési forrásainkat a központba viszik, az itt maradottakból sokat ellehetetlenítenek, újakat nem létesítenek. Ezáltal tudatosan rombolják gazdaságilag Székelyföldet.
Folyik a csendes asszimiláció, az állami munkahelyek zömébe románokat hoznak, és ebben segítségükre az ortodox egyház, amely Székelyföldön már hatalmas birtokokkal rendelkezik.
Ha már a román hatalom bekebelezte majdnem egész Erdély területét, pontosan a kis Székelyföldet kímélné meg? Mint óriáskígyó, amely fojtogatja, majd nyelni kezdi áldozatát.
Már legalább ezerszer szóltunk a nemzeti szimbólumainkat ért támadásokról, a többnyelvű utca- és helységnévtáblák törvényes-törvénytelen voltáról, a vásárhelyi magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem körüli huzavonáról, amely szintén törvényes-törvénytelen! (Ha már említettem, elmondanám, hogy az utóbbival úgysem sokat érünk, mivel végzős magyar orvosaink többsége elmegy. Az itthon maradt román orvosok pedig gyakran megalázzák a magyar betegeket. De ez nem jelenti, hogy ne küzdjünk érte, és nyugodt maradjon a lelkiismeretünk!)
Újra említem elöljáróink, Ráduly Róbert, Szőke Domokos, Antal Árpád, Mezei János nevét, akiket törvényesen-törvénytelenül zaklattak, állásukból felfüggesztették, meghurcolták őket, valamint az úgynevezett székely „szélsőségesek” fogva tartását, amivel a román nacionalista média úgy dicsekszik, mint jogos és jól megérdemelt román győzelemmel. Beke István Attila és Szőcs Zoltán vétkeit harmadik hónapja keresik, de nem találják!
Ne maradjon ki a sorból Dan Tanasă se, magyarok elleni sorozatos pereinek ténye, amely azért figyelemre méltó, mert ország-világ előtt dicsekszik vele, hogy majdnem mindeniket megnyerte. De most nem csak a Dan Tanasă indította perekről van szó, amelyeket tévesen tartunk mi egyetlen ember ténykedésének. Mögötte egy komoly szervezet áll, amely a román állam szimpátiáját és anyagi támogatását élvezi, a mi adónkból. Legelszomorítóbb, hogy sokezernyi román támogatója messiásként magasztalja.
Továbbá elszomorító, hogy az ellenünk indított pereket csekély kivétellel ők nyerik meg. És ezért jogos a kérdés: vajon demokratikus törvényeknek lehet nevezni azokat, amelyek sorozatosan csak az egyik oldalnak kedveznek? Mert ugyebár az igazságszolgáltatásnak az érvényben lévő törvényekre kell támaszkodnia.
Őszintén bevallom, már én is unom az örökös panaszkodást, de hogy hasonlatomat, melyet alkalmazni akarok, megértsék, szükségesnek találtam mindezt újra felemlegetni.
Képzeljünk el egy olyan kínzási módszert, amikor az áldozatot mozgásképtelenné teszik, majd erőszakkal gyúrni kezdenek le a torkán különböző nagyságú és mennyiségű gombócokat. (Egy ilyen szörnyű filmet láttam nagyon régen.) Először kisebb darabokat erőltetnek le, majd folyamatosan növelik az adagot és a gombócok nagyságát. Egyúttal tesztelik is a szerencsétlent, hogy mennyit bír meg, mivel megölni sem akarják, csupán megtörni kitartását, ellenállását, emberi méltóságát. Ilyen kínzásokkal szoktatják hozzá az egyre nagyobb adaghoz, és közben éberen ellenőrzik tűrőképességének szintjét is.
Az általam felsorolt és fel nem sorolt bántalmazások azok a gombócok, amelyeket a román hatalom idáig leerőltetett a torkunkon. Most március tizedikén tesztelni fognak! Ha csak pár százan vagy ezren leszünk a megemlékezésen és az azt követő felvonuláson, lekicsinylően fogják mondani: a magyarok belenyugodtak a tortúrába! Már nem tiltakoznak, és ezután mindent engedelmesen lenyelnek!
És lenyeletik velünk az új régiók létrehozását, melyben a székelyek is elszórványosodnak. Majd Bukarestben pezsgőt bontanak, mert megoldották a nemzetállam bizonyításának kérdését.
Hát ezért kell mindenkinek, aki él és mozog, ott lennie március tizedikén Marosvásárhelyen! Méltósággal! Olyan méltósággal, amilyennel a székely ember mindig is élt, munkálkodott, harcolt, majd meghalt. Az erőszak nem célravezető. A méltóság akár félelmetesebb is tud lenni annál. Erről a marosvásárhelyiek mesélhetnének, amikor huszonhat évvel ezelőtt a százezres, könyvvel felvonuló tömeg rémületbe ejtette a gyűlölködőket. Ne feledjük, rajtunk lesz a világ szeme, meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy méltóak vagyunk a megmaradásra!
Székely atyámfiai, tekintse úgy mindenki, mintha személyesen hozzá szólnék! Ne hallgassatok azokra, akik burkoltan vagy nyíltan próbálnak leuntatni, lebeszélni, elkedvetleníteni benneteket, vagy passzivitásra bírni, történjék ez akár politikai, akár egyéni kezdeményezésből! Mert ezek a demoralizálók ellenségeink javára és akarata szerint beszélnek. Legyünk egyek, mint mindig a történelem folyamán, és méltóak azoknak a mártíroknak az emlékéhez, akikre aznap emlékezünk!
Sebők Mihály (Erdély.ma)
