Ahogy telnek az évek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Európai Unió semmit nem old meg a darabokra szaggatott Kárpát-medencei magyar nemzetrészek sorsrendezéséből. Sem Brüsszelt, sem Strasbourgot nem érdekli, hogy a Trianon utáni utódállamok és utódállamocskák hogyan morzsolják fel a nekik juttatott területeken élő magyarságot, s cinikus nemzetállami gőggel miként vetik a másod-, harmadosztályú állampolgárság állapotába azt a hárommilliónyi magyart, ki területükön él.
Egy dolog, egy irányultság világos: mindenütt fogy és pusztul a magyarság, melynek lélekszáma Trianon óta legalább hatmilliósra kellett volna hogy növekedjék az évtizedek alatt, ha van normális természetes szaporulat, van kisebbségvédelem, s nincs egy pusztító világháború, beolvasztás, kitelepítés, kivándorlás, néha enyhébb, máskor kíméletlenebb nemzeti elnyomás. Európa nem törődik a keletibb térségek csatlakoztatott államaiban folyó történésekkel, ezt a spáciumot — ez egyre nyilvánvalóbb! — piacnak tekinti, nem pedig a kontinentális civilizáció és jogrend terrénumának. Fél szívvel hoznak ugyan bizonyos rendelkezéseket, de — hogy ne kelljen ezeket betartani! — ,,ajánlásoknak" keresztelik el őket, mintha bárki ajánlásait komolyan vennék a Trianon-kedvezett utódállamok és utódállamocskák!
A kisebbségi magyarság autonómiaigényei fokozatosan felerősödnek a térségben: Erdélyben legalább a Székelyföld területi autonómiáját és teljes körű kulturális és személyi elvű önrendelkezést igényelnénk, Délvidéken magyarjaink egy kilenc közigazgatási entitásból álló magyar autonóm körzetet szeretnének, Kárpátalján hasonló eszmék fogalmazódnak meg a Tisza-Bereg térség szinte színmagyar részein, a felvidékiek kissé óvatosabbak, pillanatnyilag inkább a magyarlakta Dél-Szlovákia gazdasági egyenjogúsítását szeretnék, s a konkrét autonómiaötleteket ugyancsak óvatosan kezelik. Nem csoda, rengeteg rossz tapasztalatunk van, de e rossz tapasztalatokról hasonló mértékben beszélhetünk Erdély, Vajdaság és Kárpátalja esetében is.
A világ — ez a Kárpát-medencei is! — mégis mozog és alakul, s ha szaporodnak is a ,,magyarverések" Vajdaságban, Erdélyben, a Felvidéken, az önrendelkezés eszméjének zsarátnoka mégis inkább felizzóban, mint kihunyóban.
Kihunyóban Budapesten, ahol ,,a mosom kezeimet" elve alapján hangoztatja a mostani nemzetveszejtő kormányzat, hogy a nemzetiségi autonómiák ügye mindenütt az ott élő kisebbség és a többség megegyezésének dolga. Az úgynevezett ,,anyaország" nem tehet semmit. Mondá mindezt Gémesi Ferenc szakállamtitkár, aki a Gyurcsány-kormányban egymaga helyettesíti immár a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Alapítványt és a magyar—magyar konzultációt. Elég elé vagyunk! — mondjuk mi ,,székelyül".
